Anjou-kori Oklevéltár. XL. 1356. (Budapest-Szeged, 2014)
Documenta
sára. Bertalan bemutatta IV. Béla király (H) 1259-ben kelt privilégiumát, amely tartalmazta Florentius-nak, az acconi egyház püspökének 1256-ban kelt kiváltságlevelét, amelyben a püspök átírta és megerősítette II. Géza (Geysa) király (H) fiának, III. Béla királynak 1181-ben a Szt. István király-egyház alapításakor és megadományozása, valamint az esztergomi ispotály megalapítása ügyében kiállított privilégiumát. III. Béla oklevele többek között leírta, hogy a szóban forgó egyház és ispotály Taaath [!] falu földjét — melynek egyházát Szt György vértanú emlékezetére alapították----a leírt határok mentén adományul kapja. Erre v álaszul a királyné képviselői 4 privilégiumot mutattak be: úgymint [IV.] László király (H) 1277-ben kelt privilégiumát; Péter testvérnek, az esztergomi Szt. István király ispotálya mr.-ének s ugyanezen hely konventjének 1282-ben kelt kiváltságlevelét; az esztergomi kápt. 1281-ben kiadott privilégiumát, végezetül ugyanennek a kápt.-nak [1356.] máj. 13-án kelt (VI. f. prox. p. quind. fe. Passee d., a. in presenti [1356.]) kiváltságlevelét (I. 300. szám). A kápt. 1281-ben írott okleveléből kiderül, hogy Moniorous birtokot Mária királyné (H) adományozta Pálnak, a néhai veszprémi püspöknek és fivérének, Benedek c.-nek hű szolgálataik jutalmául, ahogyan azt Mária királyné [1269. évi] privilégiuma is tartalmazza. Az országbíró az ország nemeseinek tanácsával mindezeket látva úgy határoz, hogy a szóban forgó 2 birtok, Moniorous és Taath határait a 2 privilégium alapján válasszák el egymástól, s utasítja a kápt.-t, hogy a királyi ember mellé az ügy nagyobb bizonyossága érdekében több tanút küldjön ki, akik a két fél oldalára a királyi udvarból külön erre a feladatra kiküldött Jakab mr., az országbíró protonotarius-a, továbbá Rohman-i György — Cykou királyi tárnokmr. helyettese (vices gerens) — társaságában nov. 11-én (in fe. B. Martini conf.) menjenek ki a vita tárgyát képező határjelekhez, s ott az összehívott határosok és szomszédok, valamint a felek képviselőinek jelenlétében 2, a helyszínen is bemutatandó oklevél — ti. III. Béla királyé, amelyet Vilmos képviselője mutatott be, valamint a királyné oldaláról bemutatott másik [az esztergomi kápt.-tói származó 1281. évi] oklevél — alapján járják meg a határokat. Taath birtok határát a bíboros képviselőjének útmutatását követve Béla király privilégiuma alapján, míg Moniorous birtokét a királyné képviselőjének útmutatása szerint a kápt. privilégiuma alapján jelöljék ki. Ahol ez nem lehetséges, ott a határvonal futását kövessék, ha pedig vita támad a hj. közben, okleveleik alapján jussanak egyezségre, s a régi határjel mellé állítsanak újat. Ha a vitát ekként nem tudják elrendezni, akkor fogott bírák közreműködésével a királyi mértéket alkalmazva méréssel, v. — ha ez nem lenne lehetséges — szemrevételezéssel végezzék el szükség esetén a vitás földdarab becsűjét. A történtekről pedig mindenre kiterjedő jelentést írjanak a királynak nov. 18-ra (ad 8. diem predict, fe. B. Martini conf.). D. in Vissegrad, 8. die termini prenotati, a. d.1356. E.: Dl 4581. (MKA. Acta eccl. ord. et mon. Vet. Buda 1.6.) Papíron, hátoldalán azonos kéz írásával tárgymegjelölés, valamint kerek zárópecsét töredéke, bevágásai, írott hártyaszalagja. Emi.: A 602. számú oklevélben. K.: — Megj.: A bemutatott privilégiumok közül: III. Béla 1181. évi oklevelét 1. Reg. 329