B. Halász Éva: Anjou–kori Oklevéltár. XXXIX. 1355. (Budapest–Szeged, 2023.)
DOCUMENTA - Regeszták
407 együtt (szántóföldek, erdők, ligetek, szőlők, jobbágytelkek örökre, mégpedig Fábián mester deák (litteratus) a királyi curia notarius-a, az asszonyok megbízottja választása alapján a birtok keleti felét. A királyi ember és a káptalani tanúságtevő elmondása alapján Chomoruberky két felét elválasztó határok: a Cykador felé haladó nagy út mellett D-re két új földjel, melyek közül a keleti az asszonyoké, a nyugati Pálé. Szántóföldek között egy új földjel, esővíz áradástól (per inundationem pluvialis aque) kivájt árok, melynek medrében új földjelet emeltek, Chomoruberky birtok felé haladó nagy út mellett két, kereszttel jelölt körtefa. Három tölgyfa egymás mögött, kút vagy forrás (puteus seu fons), a Cykador-i egyház Wrus birtokának szomszédsága. Az így kettéválasztott birtok keleti fele az asszonyoké és örököseiké, a nyugati fele pedig László fia Pálé és örököseié örökre. Jelen oklevél visszavitele esetén privilégium kiállítását ígérik. D. f. IV. an. fe. B. Elizabeth, a. d. 1355. E.: Dl. 105 447. (Wesselényi cs. lt.) Hártya. Hátlapján kerek pecsét nyoma és későbbi kezekkel írott, latin és magyar (Chiomeberk hatar jarasarol és rectificatiojarol valo level.) nyelvű tárgymegjelölések. Tá.: Garai Miklós nádor, 1380. júl. 16. (AL. Esterházy cs. cseszneki lt., Oklevelek 1. (Df. 244 448.) (Alpeturd, Chomorberky névalakokkal). R.: Kőfalvi T., Pécsváradi konvent 156 –157. (243. szám). 691. 1355. nov. 17. Visegrád Zeech-i Miklós comes, [I.] Lajos király (H) országbírája és Turuch megye honorbirtokosa tudatja, hogy Druget Miklós néhai országbíró egyezséglevele, illetve a saját perhalasztó oklevele értelmében Zych-i Paska fiai: László és Jakab mesterek nov. 8-án (in oct. fe. OO. SS.) a színe előtt hatalombajban való pervesztés terhe mellett (sub pena succubitus duelli facti potencialis) 25 márkát tartoztak fizetni Thoh-i Thoh fiainak, Mihálynak és Istvánnak. A terminuson László és Jakab nevében a fehérvári káptalan megbízólevelével megjelent előtte Kapul-i Miklós, és Thoh fia Istvánnak (aki a szekszárdi konvent megbízólevelével képviselte fr.-ét) a fenti összeget teljesen megfizette és ezért István a maga és megbízotti auctoritas-szal fivére nevében Lászlót és Jakabot a 25 márka felől nyugtatta az országbíró jelen oklevelével. D. in Vysegrad, 10. die oct. fe. OO. SS. predictarum, a. d. 1355. E.: Dl. 77 150. (Zichy cs. zsélyi lt. 16.6.) Hártya. Hátlapon kerek pecsét körvonala. Má.: Ue. jelzet alatt (újkori, egyszerű). K.: Z. II. 630. (474. szám). 692. 1355. nov. 18. A Symigium-i Szt. Egyedmonostor konventje tudatja, hogy egyrészről Rupul-i néhai Miklós bán fia Miklós fia János mester, másrészről Saag-i néhai Mathye fia János deák (litteratus) előttük megjelenve elmondák, hogy László császmai prépost, [I.] Lajos király (H) kápolnaispánja és titkos kancellárja kötelezőlevele szerint birtokaikban a következő cserét tették: Miklós fia János a Somogy megyei, Zenthpal birtok szomszédságában fekvő Nempty nevű birtokát azon határok alatt, melyekkel eddig ő is bírta, és