Anjou-kori Oklevéltár. XXXII. 1348. (Budapest-Szeged, 2015)

Documenta

(oct. diei medii Quadr.) állítsák a király jelenléte elé. D. f. IV. prox. p. domin. Invocavit, a. supradicto. [1348.] E.: -. FK.: Dl. 96 293. (Vay cs. berkeszi lt. 290.) Vízfoltos, szakadozott és hiányos. A Fk.-en zárópecsét körvonala látszik. K.:­R.: Vay berkeszi 418. (86. szám). Megj.: a [ ] közötti rész az átírt oklevél alapján. 98. (1348. márc. 12.-19. között) A budai kápt. jelenti Miklós nádornak, hogy a kápt. a Márk fiai: Imre és Miklós, az időközben elhunyt Márk fia László testvérei részéről kiszálló Erdew Teluk- i Vörös János nádori ember ember társaságában Jánost, kórusának presbiter-ét küldte ki tanúságtételre, akik visszatérve egybehangzóan előadták, hogy márc. 12-én kiszálltak a Heves Wyuar m.-i Besenew birtokra, ahol a szomszédokat összehívva, a személyesen megjelent Márk fia Imre jelenlétében - aki test­vérét, Miklóst is képviselte -, az egri püspök viszont nem jött el, és nem is küldött senkit maga helyett, hj.-t és határ-elkülönítést végeztek László fia János Besenew-i birtokrészén. A birtokrészt fogott bírák közreműködésével 4 ekealjnyira becsülték, a birtokrészt pedig haszonvételeivel együtt másfél M.- ra taksálták. Emi.: a 433. számú oklevélben. K.: Bessenyei 126-127. (7. szám). 99. (1348. márc. 12.-máj. 9. között) István erdélyi vajda írásban (scripsimus) kéri a váradi kápt.-t, hogy a felperes részéről kiszálló Ody-i Guth fia László v. Sampson-i Péter fia János v. ugyanoda valósi László fia Miklós, valamint az alperes részéről megjelenő Boxa-i Máté fia Lőrinc v. Ody-i Johahun fia Miklós v. Leley-i János fia Tamás vajdai emberek társaságában küldje ki tanúságtételre hites emberét, akinek jelenlétében a vajdai emberek máj. 9-én (2. die quind. fe. B. Georgii mart.) a feleket és a szomszédokat összehívva jelenlétükben a Mon és Boxa birtokok közötti vitatott területet fogott bírák közreműködésével határolják körül, mérjék v. becsüljék föl, majd derítsék ki, hogy az melyik birtokhoz tartozik, és igyekezzenek megegyezést létrehozni. A vajda minderről jún. 15-re (ad oct. fe. Penth. tunc venturas) írásos jelentést kér a váradi kápt. oklevelében. Emi.: a 434. számú oklevélben. K.:­84

Next

/
Oldalképek
Tartalom