Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.)
Bereck fia János mr. nevében a váradi kápt. megbízólevelével megjelent János deák (litteratus) kijelentette, hogy ura a nevezettek nélkül nem adhat választ. A határnapon a nádor színe e. megjelenő Leukus fia Benedek még mindig túl fiatalnak tűnt, akárcsak szintén zsenge kom testvére, Péter, aki a tengerentúli részeken tanulmányokat folytatott (in studio literali existebat), akik nélkül a Bereck fia János mr. nevében a váradi egyház kápt.-jának megbízólevelével megjelenő említett Pangratius (Pangaratius) fia János nem tudott választ adni, ezért Miklós nádor az ügyet saját korábbi oklevele szerint három évvel későbbi febr. 9-re (ad tertiam revolutionem annualem oct. fe. Purif. virg. glor. tunc venturi) halasztotta. A határnapon a nádor színe e. egyik részről Guthkeled nb. Bereck tesvére, György fiai: János és Mihály, másik részről e Bereck fia Miklós fia János mr. és Bereck fia Leukus fia Benedek a maguk és fráter uterinus-uk, Mihály nevében a váradi egyház kápt.-jának megbízólevelével megjelenve elmondták: a nádor bírói engedélyével, az ország báróinak és nemeseinek közreműködésével egyezségre jutottak. E szerint az örökség jogán Bereck és Leucus fiait illető Odonmonustura nevű Boldogságos Szűz-monostor patronatus-ának harmad része a felosztás révén György fiainak jutott, akárcsak a Bihar m.-i Abram birtokban ugyanokét örökség jogán megillető, az említett monostor patronatus-ához tartozó rész harmada, a Zabolch m.-i Rakamaz örökölt birtok harmad része a fent említett módon, összes haszonvételeivel a korábbi felosztás szerint György fiainak jutott örök birtoklásra. Rakamaz birtokot illetően elégedettek a korábbi felosztással. Szatmár m.-i Enchench, Chegze és Illu szerzett birtokaikból az első felosztáskor György fiainak jutott a birtokok egyik, Bereck és Leukus fiainak a másik fele. Továbbá a Sopron m.-i Purdvan birtokból korábban György fiainak juttatott rész egyik felét meghagyták nekik, másik felét Bereck fiai: János és Miklós mr.-ek, továbbá Leukus fiai: Benedek és Péter kapták örök birtoklásra. Mivel György fiai az első felosztáskor nekik juttatott résszel nem elégedtek meg, Bereck és Leukus fiai Szatmár m.-i Zanyzlav ~ Zanyzlaw (Zanyzlaw ~ Zanyzlow) szerzett birtokukat a rá vonatkozó összes okleveleikkel György fiainak adták, és Bereck fia János mr. élete tartamáig szavatosságot vállaltak György fiai iránt. A Zabolch m.-i Leta birtok Bereck és Leukus fiait illető felét 2 egyenlő részre osztották, egyik rész György fiainak, másik fele Bereck és Leukus fiainak jutott. Bereck fia János mr. halála után György fiai Zanyzlaw birtokot Bereck fia Miklós és Leukus fiainak szavatossága nélkül birtokolják úgy, hogy ha tőlük valaki idővel törvényes úton megszerzi, mivel a nekik átadott oklevelek révén nem tudják azt megtartani, akkor a Leta birtokban a jelen felosztáskor Bereck és Leukus fiainak juttatott birtokfél György fiainak jut Zanyzlaw birtok fejében örök birtoklásra. Minden egyéb birtokaikban tett felosztásuk megőrzi érvényét. A Szatmár m.-i Korwl birtok a hasonló nevü másik birtok közelében attól Dé-re, amelyet Bereck fiai [I.] Károly királytól (H) szereztek, kétharmad részben Bereck és Leukus fiainak, egyharmad részben György fiainak jutott örök birtoklásra. A jelen oklevélben