Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.)

Kokos mr. azt a 2 ezer M.-t, amiért a kamara- és urbura ispánságot a királytól bérbevette, nem fizette meg, továbbá más kihágásokat is elkövetett. A nádor halála után az említett birtokok, ti. Nezychfalu, ahol a nádor saját költségén kő­várat építtetett Danauich néven, továbbá Matheyfalua és Frydman a királyra szálltak, ahonnan a néhai Kokos mr. frater-ei, János és Rykolphus, valamint fiaik kétszeres összeg megfizetésével válthatták volna ki. Erre nem került sor, majd pedig Miklós, a pestújhegyi Boldogságos Szüz-egyház plébánosa, a néhai András mr. fia, valamint Sopchfolua-i Polyan fia az említett András fia néhai Péter mr. fiai: János és Péter, az említett Kokos mr. patruelis frater-ei a király András her­ceg, jeruzsálemi és szicíliai király gyilkosai ellen Itáliába indítandó hadjárata idején vagyonukból 13 ezer arany ft.-ot adtak neki. A király ezért tekintetbe véve Miklós plébános hűséges szolgálatait és érdemeit, az említett Nezychfolua-t, Danauich várat, Matheyfolua-t és Frydman-t az ott régóta tartott vásárral, továb­bá az Ofalu-i vámot és a Dampna nevü rétet, valamint azok összes haszonvételeit és tartozékait, továbbá Kokos mr. összes egyéb elidegenített birtokait Miklós plébánosnak és András fia Péter fiainak: Jánosnak és Péternek adományozza örök birtoklásra Erzsébet anyakirályné egyetértésével, a főpapok és bárók taná­csára. Tá.: Bebek Detre nádor, 1402. ápr. 9. Dl. 68 947. (Berzeviczy cs. berzevicei lt. 204.) K.: -. (E.-je a király új kettőspecsétjével és a Wzura-i részeken elpusztult másik pecsétjével volt ellátva.) 985. 1347. okt. 19. [A zágrábi egyház kápt.-ja hírül adja: 1347. okt. 19-én (a. d. 1347., f. VI. prox. p. fe. B. Luce ev.) a Varasd m.-i Zelnicha-i Jakab c. fia Domokos kérésére átírja, és pecsétje felfüggesztésével megerősíti] János fia István mr. [varasdi alis­pánhoz, Wynniche-i várnagyhoz intézett saját oklevelét] (1. 981. szám). E.: A. HAZU. Diplomata latina 4. 46. (Df. 230 415.) Erősen vízfoltos, szakadozott és hiányos. A Fk.-en függőpecsét befűzött szalagja látszik. Á.: 1.1. Lajos király, 1348. okt. 13. HDA. Documenta mediaevalia varia 870. (Df. 219 386.) 2. Zágrábi kápt., 1372. nov. 8. A. HAZU. Diplomata latina 4. 47. (Df. 230 416.) 3. Zsigmond király, 1410. ápr. 28. A. HAZU. Diplomata latina 4. 48. (Df. 230 418.) K.: Smic. XI. 414. (312. szám). Megj.: a [ ] közötti részek Á. 1-3. alapján történt kiegészítések. 986. 1347. okt. 19. Orrus (dict.) János mr. pozsonyi alispán értesíti a pozsonyi egyház kápt.-ját: Itipolda-i Péter fia Polda elmondása szerint Karcha-i Morkolfus fia

Next

/
Oldalképek
Tartalom