Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.)
velekkel rendelkeznek, és ezek bemutatására időpontot kért. Amikor az országbíró erre időpontot akart kijelölni, a prépost ellenvetéssel élt mondván, hogy az ügy már régóta folyik, ezért az oklevelek azonnali bemutatását követelte. Pál c. országbíró az ügyet a királyné elé tárta, aki azt a király Waradinum-ról Wyssegrad-ra való hazatérésének 3. napjára halasztotta. Majd az ügy többszöri halasztás és Mykch bán elhunyta után [1347.] máj. 1-jére (ad predictas fe. B. Georgii mart. oct.) jutott. Ekkor azonban László mr. és testvérei Pál c. országbíró színe e. vonakodtak bemutatni az említett oklevelet, és az ügy során felgyülemlett bírságokat sem tették le. Balázs prépost ezért kérte az országbírótól és az ország báróitól Helmecz birtokba való bevezetését. Az országbíró utasította a budai kápt.-t, hogy királyi ember társaságában jún. 25-én (2. die fe. Nat. B. Johannis Bapt. tunc prox. venturo) küldje ki tanúságtételre hites emberét, akinek jelenlétében a királyi ember szálljon ki Helmecz birtokra és tartozékaira, a szomszédokat - kiváltképpen Mykch bán fiai: István, Akws, László, Loránd és Miklós mr.-eket v. officialis-aikat — összehívva jelenlétükben végezzen hj.-t és határ-elkülönítést, majd iktassa azt Balázs prépostnak és a Lelez-i konv.-nek örök birtoklásra. Az esetleges ellentmondókat - László mr. kivételével, akinek amúgy is meg kell jelennie - idézze a király jelenléte elé júl. 9-re (ad quind. termini reambulationis possessionarie prenotate). Mykch bán fiai a per során felgyülemlett bírságaikat tartoznak az országbíró színe e. perkezdetet megelőzően megfizetni, kivéve az említett egyszerű bírságokat (exceptis pretactis simplicibus iudiciis). A király minderről júl. 9-re írásos jelentést kért a budai kápt. oklevelében. Tá.: II. Lajos király, 1519. nov. 11. Dl. 72 182. (Rákóczi-Aspremont cs. lt. 36. 2. 1.) K.:399. 1347. máj. 10. [Nagy-]Kapornak András fia Mihály mr. zalai alispán és a m. szb.-i hírül adják: Kanisa-i Lőrinc fia János mr. kérésére elengedik azon bírságokat, amelyekben Saramas-i Fábián fia Péter határidő elmulasztása miatt bárkivel szemben Pál mr. zalai c. 1346. évi (a. preterito) Kedhyda-i congregatio-ján elmarasztaltatott, kivéve az ellenfelek részét. D. in Kopornuk, in die fe. Asc. d., a. eiusdem 1347. E.: Dl. 3906. (NRA. 1698. 57.) Vízfoltos. A papíron 2 zárópecsét nyoma, az egyik kerek, a másik pajzs alakú. K.: Zala I. 456. (288. szám). 400. 1347. máj. 11. Visegrád [I.] Lajos király (H) értesíti a somogy[-vár]i Szt. Egyed-egyház konv.-jét, hogy Zenthcosmadamian-i Beke fia Anthymus mr. elmondása szerint Somogy