Anjou-kori Oklevéltár. XXIX. 1345. (Budapest-Szeged, 2013)

Documenta

léstől számított 1 hónapon belül elfogad. A pápa inti a Csanádi püspököt és káp­talant, akikhez ezen egyházban a prebendák és tisztségek adományozási jogköre tartozik, hogy ezekről ne rendelkezzenek, mert érvénytelennek tekinti, ha bárki bármilyen hatáskörrel ezzel szemben cselekszik. Mindez érvényes akkor is, ha ellenkezik a kanonokok meghatározott számával, v. a Csanádi egyház statútum­aival és szokásaival, v. ha valaki pápai v. legátusi oklevéllel bír ezekről, v. ha az apostoli szék korábban megengedte a püspöknek és a káptalannak, hogy senki elfogadására nem kötelezhetők ezek terén. Ha Konrád nem tud jelen lenni a Csanádi egyház statutum-ai és szokásai megőrzéséről szóló eskün, azt képvise­lője tegye le, Konrád pedig majd akkor, ha személyesen ott jár. D. apud Villamnovam, avignoni egyházmegye, IV. Kai. Oct., [pápasága] 4. évében. [1345.] Utasítja a Gerche-i főesperest és a zágrábi éneklőkanonokot, hogy Kon- rádot fogadtassák kanonokká a Csanádi egyházban, biztosítsanak neki stallum-ot a kórusban és helyet a káptalanban a kanonoki jog teljességével, e prebenda és tisztség tulajdonába vezessék be, védjék meg azokban, jövedelmeiből és bevéte­leiből részeltessék. D. ut supra. Reg.: ASV. Reg. Aven. Vol. 84. föl. 146v-147r. (Df. 292 728.) 636. [1345.] szept. 28. Villanova [VI. Kelemen pápa] Erzsébet királyné (V) kérésére Plaga-i Lászlónak - annak ellenére is, hogy az esztergomi egyházban kanonoksága és prebendája van, a váradi egyházban kanonokká fogadták, és ugyanott prebendát és tisztséget remél, de ez utóbbi tekintetében a pápa a korábbi vonatkozó oklevelét most visszavonja - az erdélyi (Albensis Transilvane) egyház kanonokságát biztosít­ja a kanonoki jog teljességével, s neki ugyanott üres v. megüresedő prebendát és lélekgondozással járó v. anélküli tisztséget (dignitas v. personatus v. officium) rezervál, minden joggal és tartozékkal, amit László az üresedésről való értesüléstől számított 1 hónapon belül elfogad. A pápa inti az erdélyi püspököt és káptalant, akikhez ezen egyházban a prebendák és tisztségek adományozási jogköre tartozik, hogy ezekről ne rendelkezzenek, mert érvény­telennek tekinti, ha bárki bármilyen hatáskörrel ezzel szemben cselekszik. Mindez érvényes akkor is, ha ellenkezik a kanonokok megha-tározott számá­val, v. az erdélyi egyház statutum-aival és szokásaival, v. ha valaki pápai v. legátusi oklevéllel bír ezekről, v. ha az apostoli szék korábban megengedte a püspöknek és a káptalannak, hogy senki elfogadására nem kötelezhetők ezek terén. Ha László nem tud jelen lenni az erdélyi egyház statutum-ai és szokásai megőrzéséről szóló eskün, azt képviselője tegye le, László pedig majd akkor, ha személyesen ott jár. D. apud Villamnovam, avignoni egyházmegye, IV. Kai. Oct., [pápasága] 4. évében. [1345.] Utasítja a Csanádi egyházmegyei aradi főesperest és a veszprémi egyházmegyei budai éneklőkanonokot, hogy 363

Next

/
Oldalképek
Tartalom