Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXIII. 1339. (Budapest–Szeged, 1999.)

érdekében; István fia Nagy (Magnus) János fia: Mihály a maga, atyja, fr.-e: Miklós, valamint rokona, Farkas fia: János nevében; Pous fia Péter fia: Miklós a maga és fr.-ei: Bálint, Ferenc és János, valamint rokonai, Vrbanus fiai: Mihály és Pál érdekében; Lampert fia Sandur fia: Mihály a maga és fr.-e: Demeter nevében - mindannyian Ilbu-i nemesek, Ilbu-i Nagy (Magnus) Pousa nepos-ai -, s elmondták, hogy ezen Ilbu nevű öröklött birtokukon - amely Kewrus mellett fekszik - korábbi osztályuk után újabb osztályt hajtottak végre fogott bírák elrendezésével. A telkeket (loca sessionalia, sessiones) 5 részre osztották azok minden haszonvételével és tartozékával, a Sthyfk által Sandur telkéből korábban elcsatolt részt Sthyfk fiai visszaadták Sandur fiainak, s az ott levő épületeket a máj. 16-tól számított 1 éven belül (a Penth. per annum) Sthyfk fiai tartoznak elszállítani, ellenkező esetben ezek Sandur fiaié lesznek. Hasonlóképpen 5 részre osztották az Ilbu-n levő birtokrészeiket és azok haszonvételeit (szántóföldeket; trágyázott földeket, amelyeket wlgo theluk-nek hívnak; vizeket, réteket, erdőket, szederbokrokat, berkeket és más tartozékokat). A felek kötelezték magukat, rokonaikat és leszármazottaikat, hogy ha valamelyikük ezen osztályt visszavonná, ill. Sandur fiait a nekik juttatott telekben és birtokrészekben nem őrizné meg, a per kezdete előtt 10 M.-ban marasztalják el. D. f. II. prox. p. fe. S. Georgii mart., a. d. 1339. E.: Dl. 98 439. (Vétel. 1953. 1425.) Hátoldalon kerek rányomott pecsét nyoma. K.: -. 210.1339. ápr. 27. A pozsonyi kápt. 1339. ápr. 27-én - a. d. 1339., f. III. p. fe. B. Georgii mart. - kelt oklevele szerint Saap-i (Tá. 2.: Sap) Pousa (Tá. 2., Má.: Powsa) fia: János a kápt. előtt megvallotta, hogy a Charlokwz-ben (Tá. 2.: Charlokewz, Má.: Challokewz) levő Janók nevű birtokát, amely Péter fia Domokos fia: Miklós szintén Janók nevű birtoka és Ferenc c. Madaruh (Tá. 2.: Madaras) nevű birtokának szomszédságában fekszik, minden haszonvételével és tartozékával feleségének: Klárának adta birtoklásra v. bármiféle szabad elidegenítésre azon 25 M.-ért - minden M.-t 10 pensa-val számolva -, amelyet Klára hozott házasságukba, s amit János a királyi curia-ban ügyei során elköltött; ezenfelül hitbéreként és jegy ajándékaként 50 M.-t is adott neki. Tá.: 1. Bebek István országbíró, 1367. szept. 15. > Szentgyörgyi Péter országbíró, 1504. nov. 14. Dl. 105 081. (Illésházy cs. Batthyány ágának lt. 19. 15. 2.) Hiányos. 2. Tá. 1. > Báthori András országbíró, 1564. jan. 28. Dl. 37 370. (Szüllő cs. lt.) Újkori Má.-ban. Má.: Újkori. Tá. 1. alapján, azzal azonos jelzet alatt. Hiányos. Megj.: Tá. 1. és a róla készült Má. hiánya miatt az oklevél kiadásának pontos dátuma Tá. 2. alapján állapítható meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom