Anjou-kori Oklevéltár. XXI. 1337. (Budapest-Szeged, 2005)

Documenta

121. 1337. márc. 19. Az egri kápt. előtt Scenthkyral-i Moysius fia Miklós egyrészről, másrész­ről pedig az ugyanoda való László fia Pál a testvére, János nevében is, a Gömör (Gumuriensis) megyében elterülő Scenthkyral nevű birtokon lévő örö­költ birtokrészükön fekvő telekhelyeiket felosztják egymás között. A telekhe­lyek a birtokon Szt. István király tiszteletére alapított templom körül terülnek el a kertjeik mögött levő tornuk-nak nevezett szántóföldekkel. A telekhelyeket két egyenlő részre osztották. Az egyik, a keleti és déli rész Miklósnak és örö­köseinek jutott, a másik, északi és nyugati rész pedig László fiaié: Pálé, Jánosé és örököseiké lett. László fiainak részét Miklós részétől elválasztó határok: a mondott templom szentélyétől és a templom közepétől nyugat felé haladva a pap telke mellett, amelyet őseik és maguk lelki üdvéért az egyháznak hagytak, út, Rednoldus fiainak része, ugyanaz az út, Kuethusholm nevű szőlőhegy, ol­dalában László egykori telke, liget, másik út, folyó, amely az említett Scenth­kyral nevű falu mellett folyik, ugyanazon a folyón átkelve a Gumur faluból jövő közút (viam seu stratam publicam), amelyen és a folyón átkelve vissza a templom szentélyéhez. A Miklós részét László fiainak részétől elválasztó határok az alábbiak: ugyanazon szentélytől kelet felé haladva a Lewch faluból Scenthkyral faluba vezető közút (stratam seu viam publicam), Simon fia György háza vagy telekhelye, folyó a mondott Scenthkyral falu mellett, tüskés bozót egy forrás eredeténél, ugyanaz a folyó, ugyanazon bozót vége, szántóföl­dek, Simon fia Jakab földje, pathak, domb alja, ugyanaz a hegy, másik szőlő­hegy, út, amely az említettek részét elválasztja Renoldus fiainak részétől, Scenthkyral falu, a már meghalt rokonuk, Geroldus telekhelye, az említett Szt. István király egyház. D. f. IV. prox. an. Domin. Oculi. E.: Dl. 3051. (NRA. 694. 28.) Hátoldalán természetes színű, kerek pecsét ap­ró töredéke. K.: AO. III. 329-330. E-ről. 122. 1337. márc. 19. A pécsi kápt. tudatja, hogy korábbi memoriális oklevele értelmében Suklos-i Jula testvére, Péter mr. és az ő fiai: Pál, István és Miklós egyrészől, másrészről pedig Athyna-i Lőrinc fiai: János és Péter mr-ek, továbbá ugyan­azon Lőrinc fia Jakab fia János és Lőrinc fia Miklós fia Péter között Scenth- elisabeth ~ Scenth Elisabeth birtok vagy falu és az ahhoz tartozó 11 praedium: Mariaslaka, Deseufiastephanloka, Gywrynfiamarkloka, Demeteryspanloka, Chorkolch, Chak, Hovalkpataka, Herlok, Domianloka, Emrehloka, Gregor­69

Next

/
Oldalképek
Tartalom