Anjou-kori Oklevéltár. XXI. 1337. (Budapest-Szeged, 2005)

Documenta

Pál c. országbíró tudatja, hogy korábbi oklevele értelmében Somus-i Péter fia Egyednek arról, hogy bizonyos fél ekényi földrész Kyskassad ~ Kyskassa nevű birtokához, egy másik két ekényi rész pedig Pokolnik nevű birtokához tartozik az ugyanabban az oklevélben leírt határokkal örökség címén, gyakor­lott bajvívót kellett kiállítania, Miklós fia Kayl-nak és az ő fiának, Demeternek pedig arról, hogy a fél ekényi földrész az ő Lobolch ~ Labolch nevű birtoká­hoz, a két ekényi rész pedig az ő Obus nevű birtokához tartozik örökség, cí­mén szintén gyakorlott bajvívót kellett kiállítania egymással szemben december 2-ra (22. residende exercitus regii, sc. f. III. prox. p. fe. B. Andre ap.) a ki­rály előtt. A küzdelem napján Péter fia Egyed egyrészről személyesen, más­részről pedig Kayl fia Demeter személyesen, atyja Kayl nevében pedig a szer- viense, Zoym jelent meg a jászói konv. ügyvédvalló oklevelével, és bemutatták I. Károly király (H) nyílt egyezséglevelét, amelyben fogott bírák közbenjötté- vel a határok ügyében megegyeztek. Hj.: Hamad folyó, ahol a Bulchuna patak belefolyik, Tuluzta hegy, Bulchuna folyó, Egruskuth nevű forrás ugyanazon Tuluzta hegy oldalában, ugyanazon hegy csúcsa, ahol Teryek (diet.) Miklós vagy Bodun fia Deseu királyi ember és a szepesi kápt. bizonysága jelenlétében [1338.] április 20-án (f. II. prox. p. oct. fe. Passce d.) egy földhatárt kell emelni, és a hegy csúcsán Precopa-i István fia István, Zynnye-i Petheuch fia János és Zednye-i Bodun fia Miklós, akikkel a feleknek is meg kell jelenniük, a hegyet középen felosztják, a hegytől észak felé a síkságig a falvakat határok­kal elválasztják, a Tuluzta hegy nyugati fele Egyedé lesz Pokolnuk nevű falujá­ig. A Kyskassa és a Labolch nevű birtokok közötti határok is hasonlóképpen választatnak el, hogy ugyanazon a napon ugyanazon királyi emberek jelenlété­ben és a szepesi kápt. bizonysága mellett a felek Kayl testvérét Tamást a birto­kokra vezetik, aki a Kyskassa és Labolch birtokok közötti határokat meg fogja mutatni egészen a vitatott területig. A vitatott földrészt a felek által kiválasztott nemesek három egyenlő részre fogják osztani, a Kyskassa felé eső rész Egyed­nek és az ő birtokához kerül, két rész pedig Kayl-nak és Demeternek jut, és az ő Labolch nevű birtokukhoz kerül. Ha a felek valamelyike az egyezséget meg­szegné, mintha hatalmaskodás miatti párbajban vesztett volna, részesül bünte­tésben. A király előtt a felek erre kötelezték magukat. A királyi egyezséglevél­ben foglaltakat az országbíró előtt is megtartani vállalták. A felek vállalták, hogy az előbb említettek sorát a szepesi kápt. oklevelében [1338.] május 8-áig (ad quind. B. Georgii mart.) az országbírónak bemutatják, és a felek a békebír­ságot illetően az országbírónak elégtételt fognak adni. D. in Wyssegrad, 3. term, prenot. (f. III. prox. p. fe. B. Andree ap.) E.: SA. Levoca, Andrássy cs. lt. 53. 8. (Df. 265 437.) K.: ­644. 1337. dec. 4. Visegrád 369

Next

/
Oldalképek
Tartalom