Anjou-kori Oklevéltár. XXI. 1337. (Budapest-Szeged, 2005)

Documenta

mondták a felek, hogy egy bizonyos Laaz nevű már művelés alá vett és műve­lés alá veendő Wngh megyében András fiai: Lőrinc és Jakow földjei között fekvő földrészt László rnr-nek és fiainak adtak az ő részükhöz kapcsolva. A Zemplén (Zempleniensis) megyében fekvő Ztara nevű részüket kereszt alakban négy részre osztották szántóföldekkel, rétekkel, gyümölcsösökkel és li­getekkel együtt. Két részt, egyet kelet és egyet nyugat felől telekhelyeikkel együtt László mr-nek és fiainak adtak, a birtok másik két része, egy délről, egy pedig nyugat (észak?) felől szintén a telekhelyekkel Imrének és testvéreinek ju­tott András fiainak ugyanitt lévő jogai épen maradván. Ztara birtok határai: La­boréit folyó, tölgyfa, a Laborch víztől Ztara faluba vivő út, meggyfák, Ewrme- zew faluból Ztara faluba vivő út, egy tölgyfa, egy nagy hegy. A két fél a kápt. előtt előadta, hogy a mondott és már elhalt Jakow fia And­rás, Imre, Miklós és István atyja ugyanazon László mr-rel a kápt. előtt már korábban a kápt. nyílt oklevelében Naghmihaly nevű fő birtokukon lévő örök­ség jogán őket illető Tothmihaly nevű utcát hosszában két egyenlő részre osz­tották: a keleti, Laborch nevű folyó felől fekvő fele András mondott fiainak ju­tott, a nyugat felől fekvő fele László mr-nek és fiainak. Az András fia Lőrinc curia-ja mellett fekvő üres telekhelyeket úgy osztották föl, hogy egy a Lőrinc mr. telkével közvetlenül érintkező telket szélességében egészen egy régi cisz­ternáig, hosszában pedig egy árokig Lászlónak és fiainak adták, a másik, Lász­ló mr. telke és a Jobwlcha nevű utca közötti telket ugyanazon ciszternával szé­lességében, hosszában pedig, miként maga a telek, a hospesek ugyanazon telek mögött lévő telekhelyeivel nyugat felé egészen a szántóföldekig terjedve min­den haszonnal és ugyanazon hospesek telekhelyeivel Imrének és fivéreinek ad­ták. Ugyanazon faluban dél felé fekvő, másik lakott utcát szintén két egyenlő részre osztották: az egyik kelet felől, egy bizonyos hospes, Miklós szűcs curia- jától a mondott Jobwlcha-ig a jobbágyaik kertjei mögött fekvő szántóföldekkel egészen a Bethlembemenewlcha nevű útig, valamint ugyanazon Job nevű utcán lévő telekhelyekkel egészen András fiainak határaiig terjedő fél László mr-nek és fiainak jutott, az utca másik, nyugati fele a Boyk nevű hospes curia-jától egészen a Perecche nevű kis utcáig magával az utcával együtt egy bizonyos diófáig minden hasznával, telekhelyekkel, épületekkel és más olyan hasznok­kal, amelyekkel egy birtok rendelkezik, különösen a mondott kis utca kertjei mögött fekvő tóműk nevű szántóföldekkel Imre mr-nek és fivéreinek jutott. Ezen kívül a mondott diófától nyugat felé egy bizonyos árokig terjedő, lakosaik által elhagyott telekhelyek a toronuk-nak nevezett szántóföldekkel és más hasz­nokkal László mr-nek és fiainak jutottak, a Laborch folyó mellett a híd közelé­ben kelet felől fekvő lakott telekhelyek minden hasznukkal Imre mr-nek és test­véreinek jutottak. A Naghmihaly birtok szomszédságában fekvő Thopolya nevű teljes birtokot, amelyhez telekhelyek tartoznak, szintén két részre osztották. Az észak felől 223

Next

/
Oldalképek
Tartalom