Anjou-kori Oklevéltár. XXI. 1337. (Budapest-Szeged, 2005)
Documenta
vű vizenyős erdő, jwharfa nevű fa határként, ugyanazon Korongh nevű erdő vagy liget közepe, egy kút Zalachka (!) falu végén, ugyanazon falu közepe, a falu végén egy erdei körtefa, liget, nyarfa nevű fa, Morothwa nevű meder, Hummuschka nevű föld, Camaras nevű erdő, a birtok keleti fele László mr-nek és fiainak, a nyugati fele pedig Imre mr-nek és testvéreinek jutott. A Zaluchka birtokhoz tartozó Lygethreth nevű rétjüket két részre osztották: a keleti fele Lászlónak és fiainak, a nyugati pedig Imrének és testvéreinek jutott. A rét határai: a Zynna faluból Zaluchka faluba vivő út, ugyanazon lygeth közepén tölgyfa, Mocharoschberek nevű liget. A felek hozzátették, hogy egy másik Lygethreth, közönségesen Yestrebeluka nevű Zaluchka birtokhoz tartozó rét Imrének és testvéreinek jutott, és ezt László mr. át is adta. Mivel Ztranyan birtok nem teljesen az övék, valamint azért, mert az ő részük ti. a birtok fele a mezei földeket illetően nem egyformán hasznosak úgy a telekhelyeket, mint a mezei és szántóföldeket illetően különleges osztálynak vetették alá: a telekhelyeket két egyenlő részre osztották, a kelet felőli rész László mr-nek és fiainak jutott, a nyugati, ti. András fia Lőrinc és testvérei telekhelyei felőli rész Jakow fia András fiainak jutott. A két részt elválasztó határok: Laborch folyó, Solthyz (diet.) Egyed és Tamás sípos, ugyanoda való hospesek közös kertje, a faluból kimenve a Mocharosch nevű víz medre, az András fiainak részéhez tartozó telekhelyek kertjei mögött fekvő tornuk-nak nevezett szántóföldek, András fia Lőrincnek és testvéreinek telekhelyei, és itt válnak el Imrének és testvéreinek telekhelyei. A Ztranyan birtokhoz tartozó mezei földeket minőségük egyenlőtlensége miatt négy részre osztották, két részt, amelyeknek egyike a Zochwgo folyó mellett, a másika pedig András fiainak határai körül van, László mr-nek és fiainak jutott, a másik két rész pedig Imrének és testvéreinek. A Zochwgo folyó melletti résznek, amely közvetlenül Jakow fia András fiainak része mellett fekszik, a határai a következők: Zochwgo folyó, Morothwa nevű árok, egy joharfa nevű fa, egy szintén Morothwa nevű meder, Naghmihaly faluból Zaluchca faluba vivő út, egy patak, a feleket közösen illető nagy erdő. Az Imre és testvérei részét László mr-nek és fiainak jutott résztől elválasztó határok: Zochwgo folyó, közút, Mocharwsch nevű liget, amelynek közepén egy rezgő nyárfa, közönségesen nyarfa, egy régi út, Naghmihaly faluból fáért Camaras erdőbe vivő út, egy Varkond-ba vivő ösvény, amelynek bejáratánál egy tölgyfa, Melpatak nevű víz, egy nagy erdő, Tornavyzy nevű folyó. Az Imrének és testvéreinek Ztranyan birtokon jutott rész határai: ugyanazon Torna, közönségesen Naghrew nevű folyó, egy mezőn lévő tölgyfa, nyarfa nevű fa, Vyzzamenewpatak nevű víz, ugyanazon patak András fia Lőrinc mr. és testvérei határai. Az Imrének és testvéreinek jutott földrész egészen az említett Tornavyzy folyóig tart. A Wynna birtokon lévő birtokrészüket, amelyen nekik és jobbágyaiknak is vannak telekhelyeik a következőképpen osztották föl: egy telekhely kelet felől a 221