Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XX. 1336. (Budapest–Szeged, 2004.)
A budai kápt. Péter testvér generális perjel kérésére átírja Kálmán prépost és az esztergomi kápt. oklevelét, amely szerint a [szentléleki] kolostor testvéreit a tized fizetése alól bizonyos szőlők tekintetében kivették. K.: Doc. Art. Paulin. II. 411. (Inventarium 91. alapján.) 511. 1336. Az egri kápt. előtt megjelentek egyrészről András fiai: Jakow mr. és Mihály mr., Jakow fiai: András mr. és László mr., ue. András fia Lőrinc mr. fia: György a maga és a kápt. ügyvédvalló levelével apja nevében (mind Nogmyhaly-i nemesek), másrészről László fia: Miklós c., Marcell fia: Farkas, Mihály fia: András (mind Rechky-i nemesek) a maguk és rokonuk, Péter fia: János nevében ügyvédvalló levéllel, és elmondták, hogy bár számos egymás ellen okozott kár és jogtalanság miatt pereskedtek eddig, és a per az ország bírói és jogszolgáltatói előtt hosszasan húzódott, végül fogott nemes bírók elrendezésével úgy egyeztek meg, hogy az egymás ellen nyíltan v. titokban elkövetett jogtalanságokat egymásnak elengedik. Mivel Rechky-i Miklós c. és mondott rokonai a Jakow fiai, András fiai és György elleni perben sok pénzt költöttek, utóbbiak ezen költségekért 50 M.-t kifizettek Miklósnak és társainak a kápt. előtt, akik nevezetteket ez ügyben nyugtatták. Ha a felek valamelyike a másik fél ellen pert indítana mindezek ügyében, vagy az azt megkísérlőnek támogatást nyújtana, 1000 M.-ban marasztalják el (a bíró része nélkül) a másik féllel szemben. Ezen összeget sem birtokban, lovakban v. fegyverekben nem lehet leróni, csak aranyban v. garasokban. A felek a maguk és távollevő fr.-eik tilalmazó-, tudományvevő-, bírság- és tanúsító okleveleit érvénytelenítették, s ha ezeket valamelyik fél mégis bemutatná valamely rendes v. delegált bíró előtt, szintén 1000 M.-ban marasztalják el. Erről a kápt. pecsétjével megerősített oklevelet bocsát ki Miklós prépost, János őr-, Márton éneklőkanonok, Domokos Wyuar-i, Péter Zemlen-i, Dávid Zabouch-i, János Patha-i, János Borsud-i, Péter Heues-i főesp.-ek jelenlétében, a. d. 1336., amikor [I.] Károly király (H), Csanád esztergomi, László testvér kalocsai érsek, Miklós egri püspök.