Almási Tibor: Anjou–kori Oklevéltár. XII. 1328. (Budapest–Szeged, 2001.)

falubeli szörnyű rabságukból a nevezett Miklós szabadított ki, minekutána most Miklós mr. intézkedést kér a királytól, mivel az egykori hűtlen pártütők, az említett Hektor és a körösi hospes-ek, kivált is pedig a Kamarcha-i nemesek - a püspökség és az ispotály egykori megtámadói - törvényesen vádat emeltek ellene ama cselekedetei miatt is, amelyeket az előbb mondottak során követett el velük szemben, de azokért is, amelyeket a püspükséget és az ispotályt ért jogtalanságok elhárításában, ill. Miklós egykori, majd pedig Mykch mostani szlavón bán mellett vitt véghez a lázadók leverésekor. A király Miklós mr. hűséges szolgálataira tekintettel őt és örököseit, valamint a fentebbi cselekedetek elkövetésében vele együtt részt vevő serviens-eit is, a birtokfoglalások esetét kivéve mentesíti a királyi szolgálatban elkövetett mindama jogsértések megbüntetése alól, amelyeket azok az említett Hektomak, a körösi hospes-eknek, ill a körösi székhez (ad sedem Crisyensem) tartozóknak, továbbá a Kamarcha-i nemeseknek a kárára, azaz olyanoknak az ártalmára vittek véghez, akik Herricus néhai bán fiát, az akkoron hűtlen Pétert szolgálva urukkal együtt (unacum eodem domino ipsorum et Pechwario [?]) több ízben is feldúlták a zágrábi püspökséget és a Bela várhoz tartozó birtokokat, vagy amelyeket másoknak okoztak a püspökség és a mondott várbirtokok védelmezése közepette. Egyidejűleg meghagyja a hivatalban levő, ill. mindenkori nádornak, országbírónak, szlavón bánnak, megyés ispánoknak, továbbá minden bírónak és jogszolgáltatónak, valamint azok helyetteseinek is, hogy a rendelkezésének hatályába tartozó esetekben ne ítélkezzenek a mentesítettek felett, ellenkező esetben kegyvesztéssel sújtja őket, eljárásukat pedig eleve hatálytalanítja. D. in Alto Lapide, f. V. prox. p. domin. Iudica, a. d. 1328. Á.: I. Károly király, Í340. febr. 14. > Lackfi István, 1351. jún. 27. Dl. 101 669. (Batthyány cs. lt. Acta ant. Ludbreg 1.17. 7.). K.: ­148. (1328. márc. 25. e.) István körösi c. levelében tanúállításra szólítja fel a csázmai kápt.-t embere, András fia: Jakab mellé, hogy Farkasius fiát: Imrét, Péter fiát: Miklóst, Demeter fiát: Lászlót és Marias fiát: Jánost színe elé idézzék Iuan fia: Bertalan és Fülöp fia: Farkasius ellenében. Emi.: a 153. számú oklevélben. K.: ­Megj.: A keltezés termimis ante quemje az idézésnek az említő oklevélből ismert napjából adódik. 149. 1328. mára 26. A [székes-]fehérvári kápt. László zágrábi püspök notarius-ának és procurator-ának, András mr.-nek felettese megbízásából előterjesztett kérésére pecsétjével megerősített

Next

/
Oldalképek
Tartalom