Almási Tibor: Anjou–kori Oklevéltár. XI. 1327. (Budapest–Szeged, 1997.)

84. 1327. febr. 16. Vizsoly Fülöp nádor, a kunok bírája, Scepus-i és Wyuar-i c. tudtul adja: miután előtte Cantur (dict.) András fia: Pál pert indított Sumws-i György fia: János mr. és György másik fiának, Péternek a fiai: Egyed és Iwanka ellen — elvitatván tőlük a Sarws m.-i Margunya birtokot, amely állítása szerint örökségi jogon őt illeti meg —, több perhalasztást követően Jánosnak, Egyednek és Iwanka-nak oklevéllel kellett igazolniuk birtokjogukat. A nevezettek ennek eleget téve febr. 9-én (in oct. Purif. B. virg.) bemutatják az egri kápt. privilégiumát, amely szerint a felperes Pál avus-a, Iruzlow fia: Miklós és fiai: Mesk, László és Jakab — utóbbiak frater-eiket, Pétert és Istvánt is képviselve — a kápt. előtt szintén megjelent szomszéd, Synka fia: Tamás hozzájárulásával, továbbá Miklós uterinus frater-ének, az ugyancsak megjelent Dénesnek és az általa képviselt fiának: Jakabnak az egyetértésével, szavatosság vállalása mellett 200 M. ezüstért eladták Miklós szerzett birtokát, Margunya-t György fiának: Péter c.-nek. Miután Péter c. uterinus frater-e volt az alperes Jánosnak, és apja Egyednek, ill. Iwanka-nak, így a nádor bírótársaival együtt jogosnak ítéli ezek birtoklását, míg az egykori eladó nepos-ának, a voltaképpeni szavatosnak, Pálnak, keresetét elutasítva örök hallgatást parancsol. Erről a nádor pecsétjével megerősített oklevelet ad ki. D. in Wysul, 8. die oct. predictarum Purif. B. virg., a. d. 1327. E.: SA, Levoía (Lőcse). Andrássy cs. lt. 1. rész. 53. 3. (Df. 265 432.) Időrendi mutató­cédulája szerint hátlapra nyomott pecsét. K.: — 85.1327. febr. 16. Vizsoly Miklós c., Fülöp nádor albírája (viceiudex) bizonyítja, hogy a korábbi levelében (1. 70. szám) foglaltaknak megfelelően febr. 9-én (in oct. Purif. B. virg.) Bolug (dict.) Miklós, továbbá Almag-i Péter fiai: Demeter, Lampert és Kelianus a budai kápt. színe előtt 15 személlyel együtt letett esküjükkel tisztázták magukat Péter fiaival: Jánossal és Miklóssal szemben Harquian birtok elbirtoklásának vádját illetően — amint arról az esküjüket követő 8. napon (8. die iuramenti predicti) neki bemutatott nádori oklevélből (1. 71. szám) meg­győződött —, így a nevezettek felmentést nyernek. D. in Wysul, termino prenotato, a. d. 1327. E.: Dl. 40 495. (Múz. Ta. Jankovich-gyííjt.) Hátoldalán azonos kéz írásával tárgymegje­lölésés; zárópecsét helyével. K.: —

Next

/
Oldalképek
Tartalom