Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

mányokban följegyezve nem találjuk. Egyszerre csak 1309. augusztus 25. ismét megjelennek Budán, GENTILIS előtt, gyulafehérvári kanonokok, és be­mutatnak egy, 1309. julius 24-én kelt, tizenhat függő pecséttel és tizenöt kanonok aláirásával ellátott okmányt, melyben kijelentik, hogy visszanyer­vén választási szabadságukat, a kitett napon egyhangú fölkiáltással meg­választották Benedek domonkos-rendi szerzetest, a budaszigeti perjelt, kérvén a pápai követet, hogy a választást megerősíteni méltóztassék. A bibornok ügyhallgatói, kiknek ez ügy megvizsgálás végett kiadaték, két lényeges kifogást tettek: egyet, hogy a választás kelleténél később történt; ugyanis, akár a püspök halála idejét tekintsék, akár azon idő­pontot, mikor a káptalan tagjai kijelenték, hogy választási szabadságukat visszanyerték, több mult el három hónapnál; már pedig a kánonok csak ennyit engednek, s ha választás ez idő alatt meg nem ejtetik, a káptalan ez esetre választási jogától elesik s ez az apostoli szent-székre háramlik át. A másik kifogás, melyet az ügyhallgatók tőnek, az, hogy a gyula-fehérvári káptalan egyházi tilalom alatt állott, a kanonokok pedig, midőn a választást megejték, kiközösítve valának, mert a pápai követség föntartására rájok rótt adót meg nem fizették, mint ezt a kalocsai érsek jelenté; következőleg hiányzott választási képességök, s e törvénytelen eljárásuk miatt ez esetben is a szent-székre szállott vissza választási joguk. Hanem ha e két pontra nézve tudnának negyven nap alatt kellő mentséget fölhozni a kanonokok, és ha ama püspökválasztás iránt egyébként senki sem tesz kifogást, az apostoli szent-széki követség hajlandó igazságot szolgáltatni. GENTILIS bibornok már Budáról elutazott volt Pozsony felé, hova a lengyel püspököknek zsinatot hirdetett, és 1309. november 11-én Nagy­Szombatban tartózkodék a szent-ferencziek zárdájában, midőn előtte a gyula-fehérvári káptalan megbízottjai megjelenének, bemutatták a nyugtát, mely szerint az első évi procuratiót kellő időben megfizették; bizonyság­leveleket, hogy Péter püspök halála óta 1309. évi julius 26-ig folytonos és szörnyű félelem miatt gátolva voltak püspökük választásában; végre, hogy a püspökválasztás iránt senki, a kinek ellenszólása lehetne, nem jelentkezék. Deczember 16-án, már Pozsonyban, a pápai követségi ügy hallgatók magok elé hivatván a káptalani meghatalmazottat, ki a püspökválasztás­ban részt vett, tőle a következő, LÁSZLÓ erdélyi vajda jellemzésére is kiváló fontosságú, felvilágosítást kapták. Illyés, a gyula-fehérvári káptalan dékánja, némely elszedett marháját visszaszerzendő, meglátogatta LÁSZLÓ vajdát. A vajda visszaadatni rendelte a keresett marhát, s aztán így folytatá

Next

/
Oldalképek
Tartalom