Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

dísz emelésére, személyes szolgálattételre a bíbornok körül használtattak; de kétség kívül vannak köztök olyanok is, kik a nagy reformmüvön szorgalmasan dolgoztak, mint ez többről ki is mutatható. A hivatalos szolgaszemélyzet ismert részének neveit is legyen szabad ide igtatnunk. Ezek: a nápolyi JACOBUS Joannis DE SECUNDILIANO szintén familiarisnak neveztetik, noha írni nem tud; JUCHA DE COLLERPERGULO portarius és nuncius, GRATIOLUS DE LUCA nuncius et cursor; BOLOGNINUS, PEROCTUS és a német MARTINUS DE ALAMANNIA, szintén küldönczök, míg az olasz ZUCCHA «juratus nuncius curiae domini legati» czímet viseli.

1 Hogy az apostoli követség működése a legkülönbözőbb vala, az hiányos maradványokból is, melyeket a Vatikáni Magyar Okirat-Tár összegyűjtött, kitűnik. Rendszert tartani ez intézkedések, rendeletek és pörök megemlítésében vajmi nehéz; mégis csoportosítani iparkodtunk azokat és kiemelni mindazt, a mi GENTILIS működésére világot vet. GENTILIS egyik kiváló gondját, a mint azt már Dalmátiában létekor tanúsította, a szerzetesrendek fegyelmezése, védelme, ügyeik rendezése képezte. i Elképzelhetjük már ezek után, mily fényes, nagy és népes volt Gentilis udvara, és hogy mennyibe került ennyi úrnak és cselédjeiknek csak rendes eltartása is három éven át. Gentilis népszerűségén nagy csorbát ütött, működését is akadályozta a követségi eltartás költségei födözésére kivetett adónak, vagyis — a miként röviden nevezték — a procurationak beszedése. E roppant költségeket nagyobb részint, a zavaros idők folytán jövedelmeiben megcsonkított magyar papságnak kellett előteremtenie. V. Kelemen pápa, midőn Gentilist kinevezé de latere követének Magyarországra, meghatalmazta egyszersmind, hogy az őt megillető procuratiók beszerzésére a követsége összes területén levő mindennemű papot, az érsekektől le az utolsó birtokos barát-zárdáig, nem tekintve bármi néven nevezendő szabadalmat és kiváltságot, megadóztathassa, s a kivetett eltartási adót egyházi fenyítékkel is beszedhesse. (Vat. O. II, 6.) A beszedendő adó főösszegét a követség maga határozta meg; a kivetést az egyes egyházmegyékre, önálló papi méltóságokra és zárdákra a két egyháztartomány érsekei, az esztergami és kalocsai érsekek teljesiték ; ők nevezték ki az egyes adószedőket is, kik az egyházmegyéken belül, a püspök felelőssége mellett, mind a kivetést, mind a beszedést végezték. — Mekkora volt a kirótt adóösszeg, azt meghatározni nem tudjuk; de igen jelentékeny lehetett. Kiviláglik ez Benedek, erdélyi püspök tiltakozásából, melyet a kivetés ellen két helyen is, a kolos-monostori és buda-hévvizi conventek előtt letett. (Vat. O. II, 391.) Az erdélyi püspök jövedelme 1500 arany forintra volt becsülve (THEINER, Monum. Hung. I, 896. szám), mely összeggel szemben a püspökre és papjaira procuratio czímén 4S0— 500 budai értékű finom ezüst márkát róttak, a mi — márkáját 4 ezüst forintjával számítván — kitesz 1800—2000 forintot. Benedek adósa is maradt 953 márkával Gentilisnek; de nem csupán ő, az esztergami érsek is 603 és fél, a veszprémi püspök 124, a pécsi püspök 30 márkával maradtak adósai, mi arra mutat, hogy főpapjaink a procuratiókat fizetni nem győzték. Procuratiós adójukat, kik azt kényelmesen teheték, közvetlen a követségi pénztárnál (camera) fizették meg; másoktól Gentilis bankárjai szedték be. E bankárok közül hármat ismerünk: Lapi Rochetti Ferenczet, a florenczi Spinok társát, továbbá Eslareni Ottó bécsi bankárt és Hambocti pozsonyi polgárt, kik fáradságukért a beszedett összeg után százalékot vettek. Az egyetlen Hambocti 10 százalékos provisiója kitett 95 finom márkát, vagyis 380 arany forintot, mihez képest az általa beszedett procuratio 3800 arany forintra rúgott, oly összegre, mely ama időviszonyokhoz képest óriásinak nevezendő (Vat. O. II, 421). Hátralékot a Gentilist megillető adókból még 1317—1320. évek közt szebeni Rufinus előbb tolnai esperes, utóbb pápai tizedszedő 1059 arany forintot hajtott be, mely összegből napidíjai fejében 581 és egy harmad forintot számított fel magának. Procuratiót nemcsak Magyarország papsága, hanem a dalmát, lengyel egyházak is és a követségi terület többi tartományai szintén fizettek. Gentilis tekintet nélküli szigorral hajtotta be azt.