Rationes collectorum pontificorum in Hungaria. Pápai tizedszedők számadásai. 1281–1375. (Budapest, 1887. Mon. Vat. Hun. I/1.)
A becses emlék kiadása azonban egyre késett. KOLLER közié másolatát kora történetíróival, így a többi közt PRAY GYöRGY-gyel is, ki ez alkalmat megragadta arra, hogy egy készülőben levő munkájába abból egy részt beiktasson, s a veszprémi tizedeket közölje, a nélkül hogy a forrást megnevezné. 1 KOLLER ez eljárást méltán rosz néven vehette, s ezért PRAY-val neheztelését érezteté is. Két év múlva PRAY egy munkájában — most már KOLLER beleegyezésével — közzétevén egyes részeket a kalocsai és váradi tizedekből, előbbi eljárásáért őt megköveté. 2 A váradi tizedeket PRAY közléséből KERESZTÚRI is átvette a váradi püspökség történetéről írott munkájába.3 A tizedlajstrom felfedezője, KOLLER, csak évek múltával tette belőle a pécsi egyházmegye tizedeit közzé. 4 Az újabbkori kiadásokból megemlítjük BALÁSSY FERExez-ét, ki az egri káptalan levéltárában őrzött másolatból ez egyházmegye tizedjegyzékét közölte. 5 Mind ennél teljesebb THEINER ÁGOSTON kiadása, 6 mely az összes dioecesiseket felöleli; azonban úgyszólván csak szemelvényeket közöl, s tekintve számos közlési hibáit és indokolatlan kihagyásait, egy jobb, teljes és lehetőleg hibátlan kiadás már évek óta égető szükséggé vált. A tizedlajstrom pontos és teljes kiadásától jelentékeny eredmények várhatók, különösen a régi topographia és egyháztörténelem terén, úgy hogy azt továbbra halasztani nem lehetett. Ennyit a nagy tizedlajstrom kéziratának, tartalmának és általában a viennei zsinat által megszavazott tízed-fizetés lefolyásának ismertetésére. A többit annak commentálói lesznek hivatva ezen kötet másik részében elmondani. IV. Említettük már, hogy a XXII. JÁNOS pápa által megbízott JACOBUS BERENGARII nem járt el kellő lelkiismeretességgel és pontossággal feladata megoldásában; úgy látszik, ilyen vád vagy legalább annak gyanúja merül1 Pray, Diatribe in dissertationem historico-criticam de S. Ladislao Hungáriáé rege. 1777232—264. 1. 2 Pray, Specimen Hierarchias 1779. II. 23—28. 1. közöl töredékeket a kalocsai tizedekből, 139—149. 1. pedig a váradiakból; ez utóbbiak élén e jegyzet áll: «Communicavit haec mihi RR. D. Josephus Koller canonicus Quinqueecclesiensis, qui de decima pontificia opus molitur. Quare si forte ferret cégre, quod decimam dioecesis Vesprimiensis illó inconsulto vulgavi, factum infectum volo.» 5 Keresztúri, Compediaria descriptio fundationis ac vicissitudinum episcopatus et capituli Varadinensis. 1806. I. 179—184. 1. 4 Koller, História episcopatus Quinqueecclesiarum II. 1782. 356—460. 1. 5 Az egri főegyházmegye 1863. évi schematismusában, és külön is «Regestrum decimarum papalium sexennalium dioecesis Agriensis de annis 1333, 1334 et 1335. Agriaa 1863.» czlm alatt. 6 Theiner, Vetera Monumenta Hungáriáé I. 556—588. 1.