Thallóczy Lajos–Áldásy Antal: Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára 1198-1526. (Budapest, 1907. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 2.)
xc jenek, hol a jövő pénteken — jún. 25. — maga is meg akar jelenni 203 CCLXXI. 1456. jún. 25. Brankovics György, rácz deszpota és Albánia ura Carvajal János bíbornok, pápai követtel tudatja, hogy a török szultán átkelt a Dunán, melynek egyik mellékfolyóján nagyszámú hajóhada van, azzal a szándékkal, hogy Belgrád ellen vonul, úgy hogy nem merte őt Szendrő várában bevárni, hanem Becsére vonult vissza, noha készen áll mindig arra, hogy a hitetlenek ellen vonuljon. Tudatja vele, hogy Hunyadi János egész haderejével a Dunánál áll, a főbb urak is készen állanak és ezért kéri a legátust, hogy a maga részéről is támogassa a vállalkozást, a mennyire lehet. Minden reményét a legatusba helyezi, kit arra kér, hogy ha valamit tenni akar, tudassa azt vele levélben, így ő is sikeresebben ellenállhat a török szultánnak 204 CCLXXII. 1456. júl. 3. Hunyadi János, Besztercze örökös grófja tudósítja az erdélyi hét szász széket, hogy már most, mint ezt követeik szemeikkel láthatták, a törökkel szemben áll; mire nézve az Istenre kéri, hogy a király parancsa szerint seregeiket, éjt-napot összevetve a legnagyobb sietséggel küldjék hozzá, megjegyezvén, hogy védelmükre Vlád vajdát utasította 204 CCLXXIII. 1456. júl. 13. Brankovics György rácz deszpota levele a Nándorfejérvár ostromát megelőző mozgalmakról .... 204 CCLXXIV. 1456. júl. 21. Nándorfejérvár ostromáról szóló, egykorú németnyelvű levél 206 CCLXXV. 1456. júl. 22. Kapisztrán János III. Calixt pápát a nándorfejérvári győzelemről tudósítja 206 CCLXXVI. 1456. júl. 23. Castiglione János, páviai püspök levele Sforza Ferencz milanói herczeghez, melyben Nándorfejérvár állapotáról s a védő sereg helyzetéről értesíti 207 CCLXXVII. 1456. júl. 24. Hunyadi János levele Garai László nádorhoz, melyben leírja a nándorfejérvári eseményeket . . . 208 CCLXXVIII. 1456. júl. 28. Sforza Ferencz milanói herczeg értesítvénye római követének: Calcaterra Jakabnak. István, bosnyák király követei jelentették a török részről fenyegető veszedelmet. Velenczéből értesült Carvajal bíbornok magyarországi impressióról, melyek szerint a török fenyegeti Belgrádot, melyet aligha lehet megvédeni. A törökök a magyaroktól s németektől csak azt akarják, hogy engedjék őket Itáliába vonulni s készek kezeseket állítani. 209 CCLXXIX. 1456. júl. 29. Carvajal János bíbornok Sforza Ferencz, milanói herczeghez intézett levele, melyben Nándorfejérvár ostromáról s a várbeliek állapotáról tudósítja 210 CCLXXX. 1456. aug. 3. V. László király Sforza Ferencz milanói herczeget tudósítja a nándorfejérvári győzelemről, tudatván, hogy személyesen szándékozik a török ellen vonulni 211