Thallóczy Lajos–Barabás Samu: A Blagay-család oklevéltára. Codex diplomaticus comitum de Blagay. (Budapest, 1897. Mon. Hung. Hist. Dipl. 28.)

ez a németes, krajnai érdekekkel összeforrott ága, hogy helyet adjon a Blagay Radoszlótól származó immár kizárólag a magyar birodalom területén belől virágzó családnak. Az egyéni jellemnek azok a sajátos vonásai, mik a Vodicsai Babonikokat annyira jellemzik: birtokszerzés minden áron, az egységes vezetés, alárendelés ösztönszerű érzésének majdnem teljes hiánya, melyet a politikai és földrajzi viszonyok annyira elősegítettek, egyéni vitézség s ennek a vele járó túlzásai: erőszakoskodás, kegyetlenség, ebben az ágban is jelentkeznek, csakhogy átszűrve s az újabb viszonyokhoz alkalmazva. Károly király apáikban megtörte az ország délvidékén esetleg megalakúlható apróbb államocskák jövendő dynasztiáit, fia Lajos pedig magyar helytartókat rendelvén oda, ezekből a horvát és sziavon nemzetségekből megformálta a szent korona hű tagjait, anélkül, hogy az érzésnél tovább ment és mehetett volna. A horvát nemesség magyar érzésének négy oka volt: a közös hit, a közös harczokban kiontott vér, a királynak rájok egyformán sugárzó kegye adományokban, udvari méltóságokban s a magyar úri családokkal való összeházasodás. Ezt, a míg a horvát főnemesség élt, míg a magyar királyi udvar fényes volt és hatalmas, mindig vallotta, érezte s minden pártharczában ez az irány szerepel szemben a régi törzsérzéssel, az országos érzésig még el nem jutott ősállapottal. Hogy pedig a horvát családok egybeolvadása a magyarokkal akkor nem sikerűit, ennek az az oka, hogy egyéniségűket külön szokásaik s elszigetelt helyzetök választá el, hozzá járúlt még az a körülmény is, hogy a velenczeiekkel s a németekkel ép oly könnyen, sőt könnyebben érintkeztek, mint a magyarral. Azt elérték az Anjouk, hogy a horvátok örökös bánsága nem alakúit meg, hogy az Árpádházbeli herczegek »ducatusa« megszűnt s a legádázabb pártharczok közt sem éledt újra, hogy a magyar korona élő, eleven joga a katholikus horvát ethnosnak ezentúl a gyökerét alkotta, de ott volt bennök az önrendelkezés, az autonomia érzése is, mely szövetkezett olasszal, némettel, bosnyákkal, törökkel, ha kellett, de nem ért vele czélt soha A sziavon nemességben ez az érzés nem volt meg. A leghatalmasabbak közűlök, a Garayak királyfogók és király-