Kubínyi Ferencz: Oklevelek hontvármegyei magán-levéltárakból. Első rész 1256–1399. Diplomatarium Hontense. Pars prima. (Budapest, 1888.)

ténelmünkre nézve megbecsülhetlen veszteséget képez. Még mindig van szükség diplomatikusaink és oklevél­kiadóink legnagyobb erőfeszítésére, hogy ezen isme­retlen okleveles kincsek, közzétételük által, a hazai történetírás számára meg legyenek mentve s az enyé­szettől megóva, mert ezek nagy része a romlásnak és végelpusztulásnak néz elébe. Kétségtelenül sok becses oklevél pusztulhatott és pusztáit el hazánkban az elmúlt századok véres há­borúinak idejében, mikor virágzó városok, népes faluk tűntek el majdnem nyom nélkül hazánk területéről, de a mit tatárok, törökök s egyéb vér- és martalék­szomjas ellenséges hadak elől meg bírt menteni őseink gondoskodása — az most indul enyészetnek, a legmé­lyebbbéke idejében, most. mikor a történetnyomozás és történetírás mezején mindenfelé a legnagyobb mun­kásság észlelhető s ennélfogva leginkább volna méltá­nyolható azon veszteség nagysága és kipótolhatlan volta, mely ezen okleveles kincsek elenvészése követ­keztében történelmünket fenyegeti. Az ősiség eltörlése óta a régi oklevelek értéket vesztettek. Elmúltak azon idők. mikor egy-egy. függő pecséttel ellátott hártya-oklevéllel kezében, falukat, uradalmakat lehetett kiperelni, ősök által elzálogosított birtokokat visszaváltani, osztályos atyafiakat új osz­tályra kényszeríteni. Most a tulajdonjogot a hitel-telek­könyvek mutatják ki, a különféle szerződéseket a köz­jegyzők végzik. Á régi oklevelekre semmi szükség többé. A levél­tári helyiségek vendégszobakúl alakíttatnak át. a leveles ládák mindenütt útban lévén, először az éléskamrába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom