Gelcich József–Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. (Budapest, 1887.)

gatott s a tanács teljhatalmúlag intézkedett minden ügyben. Könnyen érthető e tünet, ha meggondoljuk, hogy a comes nagy gonddal őrködött a fölött, nehogy a városi tanács, belső ügyeinek körét átlépvén, a municipalis függetlenségnek attribútumait megszerezhesse, s ez okból Raguza municipalismusa a velenczeiek első megjelenésétől a XIII-ik század második feléig teljesen elüt a többi dalmát városokétól, melyek már Nagy-Károly idejétől fogva bizonyos önálló jelleggel birnak. Tudvalévő, hogy a szlávok elfoglalván a hegyentúli szomszéd vidékeket, uralmokat kiterjesztek a hegyekből a. tengerpartra vezető völgyekre is, a miért is a dalmát városok, részint a császár rendeletére vagy a békesség fentartása kedvéért évenként bizonyos illetéket fizettek nekik. Ismeretes az is, hogy nemcsak az Adria mentében kivívott fegyveres jogaikra támaszkodó szlávok, kik. mint nem tengerre termett nép, inkább a belsőbb földeken pásztorkodtak, de egyéb népek is jöttek e partokra. Mig a szlávok lassanként beljebb vonulnak, s partmenti földjeiket évi adó czímén átengedik a városoknak, emezek kereskedelmük körét folyton kiiljebb terjesztvén, megvetik municipális életük alapját. Raguza, valamint a Narentától délre fekvő vidék a XIII. század közepéig falainak határin túl alig terjeszkedhetett. E határok pedig nagyon szűkek valának; mai kiterjedésének körülbelől egy kilenczedrészét tették. A ma beépített terület többi része mind gyümölcsöskert — pomarium — vala.