Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)

mondható, hogy a pécsváradi konvent gyakorlatában ezek 90 %-át a tudományvételek jelentették. Ezek során a konvent kiküldöttjének az ügyben eljáró világi személy (királyi, nádori, báni ember, stb.) társaságában általában a parancslevélben foglaltak igazságtartalmáról kellett meggyőződnie a helyszínen végzett kihallgatások révén. A pécsváradi konvent az ilyen eljárásokról készített jelentőlevelében általában szó szerint átírja a parancslevelet, s ezáltal az abban foglalt ügyet, majd ennek végén csak a kihallgatások eredményét közli, legtöbbször megerősítve a mandatumban szereplő állításokat. A nyomozásról szóló jelentőlevelekben átírt mandatumok sok esetben csak ebben a formában maradtak fenn, a bennük szereplő esetek - legtöbbször hatalmaskodások - pedig a mikrotörténelem kutatásához nélkülözhetetlenek, de gyakran az országos köztörténet számára is jól hasznosítható információkat tartalmaznak. Jóval kisebb a számuk, de még jellemzőnek mondhatók a konvent munkájában a birtokba iktatások és a határjárások esetei. E két típus oklevelei tartalmazzák a legértékesebb információkat a hiteleshely működési területének helytörténetére nézve. A birtokba iktatásokról, határjárásokról kiállított oklevelek adatai a birtoktörténet, a gazdaságtörténet, illetve a leírásokban szereplő nem kevés vulgáris szó révén a nyelvtörténet és a művelődéstörténet számára jelentenek gazdag forrásbázist. A harmadik, már elenyésző számú alkalmat jelentő kategóriába az egyéb eljárások sorolhatók, mint például a fogott bírák döntésénél való jelenlét, három vásáron kikiáltás, oklevél bemutatása, idézés. Ez utóbbira leggyakrabban a tudományvételekhez és a birtokba iktatásokhoz kapcsolódóan került sor. A 16. század elején a kizárólag idézés érdekében végzett külső eljárások során vált általánossá az a gyakorlat, amelynek során a hiteleshely embere egyedül, tehát a világi hatóság által kirendelt személy nélkül ment ki a helyszínre, és ott a bíróság idézőlevelét bemutatva elvégezte az idézést.

12

9 A pécsváradi konvent a külső hiteleshelyi munkát az egész középkorban legnagyobbrészt konventbeli szerzetesekkel végeztette, s ezen a hiteleshelyi munka menynyiségének 14., de főként 15. századbeli rohamos növekedése sem változtatott. A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint Pécsváradon a nem konventbeli megbízottak kiküldése a hiteleshelyi tevékenység korai időszakára, az Árpád-korra és a 14. század első felére jellemző. A sokkal jelentősebb hiteleshelyi forgalmat

13

0 mutató 15. századkáptalanja, valamint a Bátmonostoriak is rendelkeztek ilyennel. A legtöbb fennmaradt esetben a margitszigeti apácák ügyvédei használták az általános parancslevelet. (Ld. 232., 238., 253., 302., 307., 308., 318., 338., 346., 367., 368., 581. és 588. sz. regeszták.) A mandatum generale használata nagymértékben megkönnyítette az ügyintézést és felgyorsította a per folyamatát. A pécsi káptalanra nézve ld. KOSZTA, 1998. 27. 12

9 Ld. 883., 894., 895., 903., 917., 919., 920. és 921. sz. regeszták. A hiteleshelyi kiküldött önálló külső tevékenységére csak idézések esetében került sor. 13

0 Meg kell jegyezni, hogy a forgalom növekedését a fennmaradt pécsváradi oklevelek nem reprezentálják, talán fennmaradásuk egyenetlensége mossa el a változást. A konvent hiteleshelyi munkájából 1300-1399 és 1400-1499 között egyaránt körülbelül 400 oklevél maradt fenn. E két évszázadból a szekszárdi konvent hiteleshelyi működéséről 163, illetve 327, a somogyiéról pedig 556, illetve 777 fennmaradt oklevél tanúskodik. Ugyanezek az adatok más hiteleshelyek-