Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)

hitelű bizonyítékot, oklevelet nyertek. Az ügyfelek bevallásaikat (fassio) leggyakrabban minden bizonnyal a templomban tették meg, ám joggal feltételezhetjük, hogy az akár több tucat tanú meghallgatásával járó esetekben valahol szabad ég alatt került sor az ügyintézésre. A hiteleshelyek előtt a felek nemcsak személyesen, hanem meghatalmazott képviselőik (procurator) útján is megjelenhettek. E képviselők számára megbízóik külön ügyvédvalló oklevelet állíttattak ki, amely szólhatott egyetlen esetre, meghatározott időtartamra, de lehetett általános érvényű is. A hiteleshelyekhez fordulók másik körét a jogélet hivatalos szervei

2

6 alkották, amelyek a perfolyamatok konkrét szakaszai kapcsán, külön parancslevél (mandatum) révén bízták meg a hiteleshelyeket különféle eljárások (határjárás, birtokba iktatás, tudományvétel, oklevélátírás, stb.) elvégzésével, amelyek teljesítéséről azután a hiteleshelyek írásos jelentést (relatio) készítettek. Ezekben az esetekben a hiteleshely, általában egy világi megbízott mellé rendelte saját kiküldöttjét, akinek az volt a feladata, hogy a világi személy eljárásánál tanúként szerepeljen és az ügy jogi lépéseit a hiteleshelyhez visszatérve igazolja.

2

7 A hiteleshelyi tanúk kiválasztását valószínűleg több szempont együttesen határozta meg. Mivel a külső hiteleshelyi munka a káptalan, illetve a konvent közösségétől távol, ráadásul világi környezetben eltöltött napokat jelentett, ami a fegyelem és a liturgikus kötelezettségek megtartása szempontjából különösen a szerzetesek esetében okozhatott komoly próbatételt, ezért minden bizonnyal csak a legmegbízhatóbb személyeket igyekeztek külső hiteleshelyi feladatok ellátására küldeni. A bencés konventek esetében a hiteleshelyi munkának a közösség életére gyakorolt jelentős hatásairól már azáltal is képet kaphatunk, ha a bencés életet szabályozó Regulának azokat a kitételeit, amelyek a kolostor és a külvilág kapcsolatrendszerét szabályozták, összevetjük a hiteleshelyi munka által teremtett körülményekkel. Szent Benedek Regulájának

2

8 hét olyan fejezete van, amelyek közvetve vagy közvetlenül a szerzetesközösség és a külvilág kapcsolatát szabályozzák.

2

9 Ezekről a szabályokról általában elmondható, hogy a kolostor falait nemcsak fizikai, de igen szigorú spirituális válaszfalként is a közösség és a külvilág közé állítják. A hét említett fejezet közül kettő (50., 67.) teljes egészében azoknak a szerzeteseknek a teendőivel és fegyelmével foglalkozik, akik hosszabb időre hagyják el a monostort. Az ő számukra először is — mintegy hitbeli támaszul — igyekszik megerősíteni a szabályzat azt a lelki köteléket, amely a közösségbe 2

6 A hiteleshelyeket gyakorlatilag a jogélet bármely hivatalos résztvevője (király, nádor, országbíró, vármegye, bán, stb.) felszólíthatta valamely jogcselekmény elvégzésére. 2

7 A pécsi káptalan által végzett külső hiteleshelyi tevékenység mintaszerű elemzését ld. KOSZTA, 1998. 105-116. 2

8 Az idézetekhez SÖVEGES DÁVID fordítását (R.) használom. Az egyes fejezetek értelmezéséhez kiváló segítséget nyújt SÖVEGES DÁVID kommentárja (Komm.). 2

9 Ezek közül az egyik (55. fejezet) az útra küldött testvérek ruházatáról rendelkezik, így, mivel a jelenlegi témához szorosan nem kapcsolódik, nem térek ki rá. (R. 61.)