Fraknói Vilmos: Oklevéltár a magyar királyi kegyuri jog történetéhez. (Budapest, 1899.)

csakugyan átruházták »a főpapok választásának és a főpapi székek adományozásának jogát a magyar királyságra és azokra, kik azt kormányozzák«. Bonfm és Werbőczi előadására utal. Az utóbbinak azt a kijelentését, hogy a pápa a magyarországi egyházi javadalmakra vonatkozólag »az érsekek és püspökök megerősítésén kívül« más hatalommal nem rendelkezik, úgy magyarázza, hogy e szerint a királyi adományozáshoz tartozó kisebb javadalmakra nézve a megerősítés joga sem a pápát, sem a főpapokat nem illeti meg, hanem azokat »az apostoli király, a pápai követség alapján« teljes joggal adományozza, vagy is úgy, hogy az adományosok a királyi kinevezéshez az egyházi joghatóságot is elnyerik. Ezen tétel támogatására felhozza az 1526-ik évi XXI. törvényczikkelyt,

1) a mely azonban csak azt foglalja magában, hogy a káptalani magasabb méltóságok adományozása a királynak s nem a főpapoknak jogköréhez tartozik«. A fentebbi tételt az egyetemes egyházi jog elveivel a III. fejezetben azzal a föltevéssel igyekezik összeegyeztetni, hogy a királyi adományozáshoz tartozó s pápai megerősítés alá nem eső javadalmak birtokosai az egyházi joghatóságot a pápától nyerik, mint a ki az adományozás jogával ilyen módon ruházta föl a magyar királyt. Azután felállítja azt a tételt, hogy ezeket a jogokat Rákóczi Ferencz is megkapta azzal a kormányhatalommal. melyet a szécsényi gyűlésen a szövetséges rendek tettek le kezeibe, a nélkül, hogy ezt az állítását megokolni szükségesnek látná. ') »Solum maiestas regia et nemo dominorum praelatorum, praeter simplicem canonicatum, beneficium couferendi habeat facultatem.*