Iványi Béla: A márkusfalvi Máriássy család levéltára 1243-1803. I. (Lőcse, 1917. Különlenyomat a Közlemények Szepes vármegye multjából)

mondván neki: ,.Domine Grodkovszky, hic deberes caedere luthe­ranos et calvinistas." Egyébként a tanuk vallomásai két részre oszthatók. Egyik részük csak arról vall, csak azt állapítja meg, hogy Petróczy István Máriássy Imrénél Márkusfalván volt vendégségben, ami elvégre még nem bizonyít semmit. A tanuk másik része azonban nem mindig közvetlenül ugyan, hanem közvetve arról is tud (audivi — hallottam, hogy . . . stb.), hogy Máriássy Imre a fel­kelők táborában is megfordult, Néhány tanú vallomása arra is kiterjeszkedik, hogy Máriássy Imre Wesselényi László feleségét a lengyel határszélről Horánszky Jánossal együtt a felkelők táborába kisérte, végül, hogy Petróczy Máriássynak két vadászkutyát is adott. Ennyi a positivum a mit a tanuk vallomásaiból ki lehet hámozni. Nem tűnik ki tehát a tanúvallomásokból, hogy Máriássy Imre tényleg részt vett az 1672. évi felkelésben, s mai szem­üvegen át nézve, a tanuk vallomása nem is olyan terhelő Máriássy Imrére nézve, voltaképen csak a felkelőkkel való rokonszenve­zést, de egyébként passiv magatartást lehet belőlük megállapítani. A tanuk inkább csak gyanuokokat és mellékes tényeket vallanak, amelyek azonban semmiesetre sem elég súlyosak ahoz, hogy vala­kit földönfutóvá tegyenek, 1) nem is beszélve most a kihallgatott *) A szepesi káptalanhoz intézett tanuvallató parancsban a 3. kérdés ez volt: „An Paloczay, Emericus Máriássy, Gábriel Kapi interfuerint rebelliuni castris ?" Az 1. tanú Sztarniczky Lukács vallja: „Scio interfuisse rebellium castris Emericum Mariassy et Gábrielem Kapy, ibi Emericus Mariassy compellebat meum generum Martinum Gradkovszky de Tottfalva: Domine Gradkovszky hic deberes caedere lutheranos et calvinistas". A 4. tanú Herant György: ,,Audivi Emericum Mariassy interfuisse re­bellium castris". Az 5. tanú Horánszky Péter: „Interfuit etiam castris Emericus Mariassy". A 7. tanú Szent-Iványi Ádám: „Petróczy fűit apud dominum Emericum Mariassy in convivio". A 9. tanú Benczy György: „Tudom, hogy Petróczy István Mariassy Im­rénél volt vendégséghben, oda hozatta volt magha leániat is Petróczy Lengyelországbul". A 10. tanú Herant István: „Scio Petrocium fuisse in Markusfalva apud Emericum Mariassy convivandi gratia". A 11. tanú Kőszegi Gáspár: „Emericum Mariassy etiam illic vidi". (T. i, in castris rebellium).

Next

/
Oldalképek
Tartalom