Iványi Béla: A márkusfalvi Máriássy család levéltára 1243-1803. I. (Lőcse, 1917. Különlenyomat a Közlemények Szepes vármegye multjából)

A márkusfalvi Máriássy-csaíád levéltárának története. A Máriássy-család levéltára voltaképei) három részre oszlik, nevezetesen: I. Márkusfalvi rész. II. Batizfalvi rész. III. Idegen családokra vonatkozó rész. Ezek közül a két első rész a családra vonatkozó okleveleket tartalmazza és itt csak ezzel a két résszel fogunk foglalkozni, mert a harmadik, az idegen családokra vonatkozó rész már nincs is a család őrizetében, hanem az a közelmúltban a Magyar Nem­zeti Muzeum levéltárába deponáltatott, a hol ,.Máriássy levéltár 1' cimen szerepel, noha voltaképen nem az. I. Márkusfalvi rész. Mint minden a középkorba nyúló levéltárnál, ugy a Máriássyak márkusfalvi levéltáránál is azt tapasztaljuk, hogy a rendezés első és legkezdetlegesebb módjára a szükség vitte rá a levéltár kezelőit. Ugyanis a mikor a család a XIV. század végén és a XV. század elején különböző pereit meginditotta, ezekben a perekben gyakran kellett oklevelekkel bizonyitani és igy sürün kellett okleveleket a perekben felmutatni; hogy tehát az oklevelek a levéltárban, a levelesládában könnyebben megtalálhatók legyenek, kivül az okle­vélre ráirták annak rövid tartalmát, néha — főleg kezdetben — egészen sürgönystylusszerü rövidséggel, pl.: super terra Chetenye, azonban később már egész szabályszerű latin regesztákat vezetnek az oklevél hátára, a mivel a keresés alkalmával minden egyes oklevél elolvasását takarították meg. Ilyen latin tartalmi kivonatokat a XV. században már több családi oklevélen találunk [pl.: 1414. nov. 16. (95. levéltári szám); 1418. november 19. (103. lt. sz.); 1421. május 11. (110. lt. sz.) ; 1426. május 10. (117. lt. sz.); 1429. május 18. (119. lt. sz.); 1430. aug. 29. (120. lt. sz.); 1508. febr. 7. (200. lt. sz.); 1511. nov. 7. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom