Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. (Budapest, 1938.)

Kegyelmes uram. Ajánlom szolgálatom örökké nagy hivséggel, mint kegyelmes uramnak. Bizony nagy szükségem volna, hogy én Nagyságodat szüntelen meglelném levelemvei, de kegyelmes uram, tudja Nagyságod, mely igen messze és sok ellenség kőzett vagyok, kevés levelem mehet békességgel : sem ő felségéhez, sem Nagyságodhoz. Az Nagyságod pénzét is megküldtem vala : Balassa Mynyhárt uram szolgái reja találtanak, meg fogták és kyrálné asszonyhoz vitték Érteiben. Kyrálné asszon ő felsége elé bocsátá az én szolgámat, de Mynyhárt uram ugyan magának el vötte az aranyát. Nagyságodat kérem, mint kegyelmes uramat, rejám Nagyságod ne nehezteljen, bizon meg adom Nagyságodnak; ennek előtte Nagyságod kévansága szerént az adós levelét is meg küldtem Nagyságodnak, nem tudom, ha meg adták-e Nagyságodnak avagy nem. Az Nagyságod jobbágyi én kezemben vadnak : bizon sok perem vagyon érettek, de meg higvje Nagyságod, jó gondviselőjek leszek ; de semmit köztök nem találtam, kit Nagyságodnak megkellene tartanom ; ez után valami leszen, Nagyságodé leszen. Továbbá, kegyelmes uram, én az hatalmas istenért kérem Nagyságodat, tudom, hogy szereted magadat és hazádat : e szegén nyomorodott országnak bánod kárát és romlását jelesben ennél is jonkább amint vagyon. En Nagyságodnak nagy bizván irok : ha parasztul vagyon, Nagyságod azt ne csudálja, mert én Wytembergában nem laktam : bölcsebben nem tudok Nagyságodnak irnom, de szivemet, lelkemet, minden erőmet, hív szolgálatomat életemig ajánlom Nagyságodnak ; uram, kérlek, vegyed szivedben ezen Írásomat : higyjed igaznak könyergésemet, emlékezzél uram magad igiretével, mely nagy kegyelmes szókval uronkhoz ő felségéhez, ez országhoz és Gywlához, hol én mostan vagyok, mily nagy jó szándékot és jó akaratot mutata Nagyságod, kivel engemet Nagyságod el bocsáta nágy szerelemvei. Az hatalmas isten az ő országában soha az én lelkemet ne vigye, ha én te Nagyságodnak, sem uronknak, sem az uraknak, ha én hamissat irok, csak azt irom, az mi igaz. Nincsen kegyelmes uram, kihez szólanom : Nagyságodban vagyon minden bizodalmom, hogy Nagyságod nyilván értse, immár én ugyan nem merem sem irnom, sem izennem, irtam vala Gywla felől : nagy szükségét, nagy pusztulását, mint hagyá Mágochy uram ; valamit irtam, igazat irtam, de az én igaz Írásomért engemet annyéra meg fenvitettenek : nem merek irnom. Énnekem, isten tudja ezt, hogy Mágochy Gáspár semmit nem vétett, de ha édes atyám volna is, nagyobbat nem kedvezek, többöt sem akarok, mint az én kegyelmes uramnak : ha nem mondom, ő felségének és te Nagyságodnak tudására nem adom, nekem csak bőremben jár, de uronknak és Nagyságodnak nagy kárában jár : mintsem mint én nem ugy kelle mondanom, amint vagyon : ilyen vég házat ilyen nagy szertelenül hagyni. Nem tudom világon ki volna oly ember, ki ugy szolgálhatna, amint kellene : ez lehetetlen dolog, mert nincsen mivel. Ha te Nagyságod látná, mely szertelenül, mely igen semmivel ez ház vagyon, soha végház rosszabban nem lehet, mint ez vagyon : isten ne adja, de ha szállása terténnék, isten tudja ezt, hogy harmadnapiglan való golyóbis nincsen ez várban : sem nagy, sem kicsin, sem ón, sem vas ugyan semmi nincsen ; sem tarack, sem zakálos, ki jó volna. Egy pénzzel engemet nem hagyának : ez világon valahon mi lőn, mind el takarák ; bidös lisztet, bidös búzát, férges szalannát hagyának, de ha jó volt volna, azt sem hadták volna. Ez lehetetlen, hogy soha ugy kimivelhessék, hogy itt népet el tartsanak : nem annyit penig, azmint az instructioban irtanak, mert köröskörnyül vagyon az ellenség : mind terek, mind magyar, minden órában reja nézünk : ilyen Gyulai oklevéltár. 20