Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. (Budapest, 1938.)

tendőé is, amíg Gyula vára és városa a budai kamarai igazgatóság alá tartozott ; az 1715-ben végbement megyei újjáalakulás korából azonban a század végéig csupán néhány általánosabb érdekű vagy művelődéstörténeti fontosságú iratot mutatok be, úgyszólván ízelítőül. Számot vetve az elvégzendő levéltári kutatás nagymérvű kiterjedésével, azt a bécsi gyűjtemények átnézésével kezdtem,- amelyekre — sajátosképen — Karácsonyi János legkevesebb időt fordított és fordíthatott. Mindenekelőtt a bécsi állami levéltár 1552—1566 közti gazdag anyagát tanulmányoztam át, amíg tudniillik Gyula vára és uradalma a magyar király fennhatósága, helyesebben a Bécsi Haditanács kormányzata alatt állott. E pepecselő, lassú munka folyamán előkerült elsősorban a spanyol Castaldo János Baptista tábornok teljes levelezése, melyet az általa megszállott Erdélyből Gyula vára utolsó birtokosával, a magával tehetetlen, beteg Pathóchy Ferenccel folytatott, hogy aztán az alkudozások folyamán bekövetkezett halála után özvegye kezéből majdnem semmiért — csekély 13.000 forintért — megszerezze a várat óriási uradalmával együtt, amely összeg alig volt több a gyulai domínium egyévi jövedelménél, míg Pathóchy özvegye a fenti pénzen kívül ígért abaujmegyei szerény Boldogkő várát csak nagy nehezen kaphatta kezéhez. Az ország birtokához ekként csatolt Gyula vára és városa, amely — utolsó birtokosa nyilatkozata szerint — Debrecennél is nagyobb volt, magyar kormányzat alá jutott s így mindvégig magyar kapitányai alatt nyugodtan fejlődhetett volna, ha kormányzatában a visszaélések napirenden nincsenek, a bécsi kormány pedig nagyobb gondot fordít vala a vár fenntartására. Erről mindkét tekintetben bő felvilágosításul szolgál a várparancsnokok kiterjedt levelezése s a velők folytatott hivatalos tárgyalások iratai. Ha ezek egyik-másik darabjáról volt is már tudomásunk, teljesen ismeretlen maradt az a terjedelmes jelentés, melyet a Gyulára küldött királyi biztosok 1553 őszén azokról a hihetetlen pusztításokról, kínzásokról és hatalmaskodásokról — a kárvallottak eskü alatti kihallgatása mellett — készítettek, melyeket a fizetetlen magyar őrség hajdúi a szomszédos falvak lakosain elkövettek. Hogy kik voltak ezek a rakoncátlan, nyugtalan éhes katonák, azok neve pontosan megtalálható a várőrség jegyzékeiben, ami azonban távolról sem jelenti azt, hogy valamennyien résztvettek azokban az embertelen gyalázatosságokban. Nem tételezzük azt fel például Balassa Bálintról, kinek neve (Valentinus Balassy-nak írva) a gyulai vár 1562—64 közti zsoldjegyzékeiben maradt reánk. Költőnk a Horváth (Marinith) Ferenc lovashadában szolgált, akár csak egy évtizeddel előbb atyja, Balassa János, aki az 1553-i jegyzékben fordul elő ismételten. E váratlanul előkerült új adatnak az ad különös jelentőséget, mondhatnók bájt, hogy míg Karácsonyi János művének egyik ragyogó fejezetét (a végvárkori évek életéről szólót) a Balassa Bálint gyönyörű verseiben megénekelt részekre való hivatkozással kezdte,

1 ime kiderül — majdnem négy század múlva — hogy azokat Balassa azért írhatta meg oly 1 Békésvármegye története I. kötete (Gyulán, 1896) 12". 1.