Gregorich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára : Családtörténeti és levéltári tanulmány. (Szeged, 1935. Kolozsvári-Szegedi Értekezések a Magyar Művelődéstörténelem Köréből. 27.)

„Noha Ottokár a Iegünnepélyesebben ígérte, hogy többé magyar menekülteket országába be nem fogad, mégis nem állhatott ellen a csábító kilátásoknak, melyek az V. István halálával támadt zavarok alkalmával nyíltak előtte." Egyed tárnokmestert és fivérét tárt karokkal fogadta s nagy jövedelemmel gazdagította. Talán azért, hogy a törvényes, bár kiskorú utód, IV. László megbuktatásával, sógorát, Béla macsói bánt emelhesse magyar trónra. A messzelátó tervről a cseh udvarból megtért Kőszegi Henrik hozott hírt, s ha valóság volt, ő hiúsította meg. 1272-ben Henrik a királyi udvar jelenlétében összetűzött Bélával, árulással vádolta s mikor a herceg a vádat visszautasította, embereivel reárontott s felkoncolta őt. Ottokár sógora haláláért bosszúra esküdött. Hiába mentegetőzött követség útján a magyar kormány, hiába óvta X. Gergely pápa a kis rokon megtámadásától, a cseh király „nála nem tapasztalt körültekintéssel készített elő mindent, hogy a Magyarország ellen indítandó háború szerencsés kimenetelű legyen." Megbékült, sőt szövetséget kötött Henrikkel, Alsó-Bajorország hercegével, Karintiát, Krajnát, Friault fegyveres kézzel fogta le, nehogy hátba támadják. Országainak fegyveres erejét pedig hadba szólította. 1273-ban ujabb, immár döntő hadjáratra készült. A veszélyeztetett magyarság támadással védekezett. 1273 februárjában Csák Mátyus, Tótország bánja, a későbbi dtirnkruti vezér szabadította rá magyar és kun lovasait a stájer és karantán hegyvidékre, sőt — a Lajtán és Morván átkelve — a Duna és Morva medencéjére is. Az osztrák krónikás elbeszélése szerint egy hónapban kétszer is betört a kegyetlen ellenség s állítása szerint húszezer emberét panaszolja a karantán nép, akiket fogságba hurcolt Csák Mátyus serege. Mikor aztán szétoszlott a lovashad és az ország gyepűit számbavehető haderő nem őrizte, s a kémszolgálat pedig hanyag volt, a budai országúton előretört egy osztrák dandár, — nem sokkal több ezer embernél — és lejutott Győrig. A püspökvárban akkor bitorló ült, Záh Jób pécsi püspök, aki maroknyi csapatával nem tarthatta az erősséget s Győr vára, a korábbi nagy sikerek dacára is, szégyenszemre idegen kézre került. Május havában pedig kétezer osztrák és morva Nyitra városát hamvasztotta el s templomát kifosztotta.

1 i Mon. Germ. Hist. Scriptores IX. p. 704.