Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. (Budapest, 1880.)
ki kell emelnünk az erdélyi káptalant, mely a XIII. század második felében a tordai só aknászat ot bírta, 1) s a sze/ b e n i p r é p o s t o t, ki Vízaknán sóbányát bírt. 2) Ugy szintén van tudomásunk arról, liogy László bán, egykor V. István királynak híve, nyilván ennek adományozásából Tordán sóbányának birtokában volt, melyet végintézkedésileg 1278: az ottani községnek hagyományozott. 3) De valamint Magyarországban, úgy Erdélyben is a sóbányák magánbirtokainál sokkal jelentékenyebbek a szabad bányahelyek ; t. i. D é e s, Kolos és Szék, melyekhez 1291 óta T orda is járult. 4) Ezek egyenlő sóbányászati szabadsággal voltak felruházva; történeti előzményeinél fogva azonban köztök itt csak D é e s és T o r d a bírnak nagyobb érdekkel. D é e s vagy Déesakna szabadságának alapítója a liíres Erney bán volt, kinek eziránti kiváltságát IV. Béla király hagyta helyben és bővítette meg; s István iíjabb király 1261. mindkettőnek szabadalmait erősítette meg. 5) A déesiek ezen kiváltságait azután IV. László 1279. 6), III. Endre 1291. T) és Róbert Károly királyok 1310. 8) újból erősítették meg és tartották fenn. ') István ifjabb királynak 1269-ki adománya (Wenzel G. Árpádk. Új Okmányt. III. köt. 201. 1. ; — Teutsch és Firnhaber, Urkundenbucli zur Geschichte Siebenbürgens I. köt. 93. sz. 91. 1.); megerősítve IV. László által 1276. (Urkundenbuch 112. sz.) és 1278. (Szeredai, Notitia Capituli Eccl. Albensis Transilv., Károly fehér vár 1791. 9. 1.) — III. Endre 1291-ki privilégiuma Tordának ezen függését megszüntette. 2) Róbert Károlynak 1330-ki megerősítése szerint, (Fejér Cod. Dipl. Hung. VIII. köt, 3. r. 411. 1.) 3) >->Paulus Banus stb. Insuper salisfodinam nostram de Turda dedimus ad communitatem ipsorum ; ita tamen, quod decimam salium de ipsa salisfodina provenientium, perpetuo et irrevocabiliter Ecclesiae Beatae Virginis de Solymos dare debeant et teneautur« stb. 1278. (Kiadatlau.) 4) A háronTelubbi említtetik fel 1291. (Fejér Cod. Dipl. Hung. VI. köt. 1. r. 106. 1.), 1310. (U. o. VIII. köt. 1. r. 390. stb.); — Tordával megtoldva 1326. (Fejér id. m. VIII. köt. 3. r. 92. 1.) B) Teutsch és Firnhaber, Urkundenbuch 72. és 73. 11. ; — Wenzel Gusztáv, Árpádk. Új Okmányt. III. köt. 5. 1. e) Wenzel id. m. IV. köt. 180. 1. ') Id. m. V. köt. 22. 1. 8) Fejér Cod. Dipl. Hung. VIII köt. 7. r. 95. 1.