Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. (Budapest, 1880.)

pedig a Fehér-Kőrös völgyének lapályain, harmadkori képletekből áll. Atalán véve sokféle réteges kitódulási és jegeczes közetekre találunk, melyeknek ércztelepeit hármas főcsoport szerint lehet megkülönböztetni; t. i. Abrudbánya és Zalathna, továbbá Offenbánya, és végre Nagy-Ág vidékeit. Az ércztelérek mindhárom hegyen a kitódulási kőzetekkel állnak viszonyban, de a réteges és jegeczes kőzetekbe is átcsapnak. E vidék a rómaiak dáciai aranybányászatának főhelye és mintegy középpontja volt, melynek egykori nagyszerűségét a Kirnyik hegyben szabad ég alatt lévő óriási bányaüregek, az u. n. Csetatye mara (nagy vár) és Csetatye mika (kis vár) hirdetik még napjainkban is. A római bányászat maradványai egyébiránt Nagyágon is találtatnak (mely különösen felette ritka idomú arany-tellurérczei után nevezetes), valamint néhány más helyen is. II. Kétségtelen, hogy Erdély aranyvidéke az Árpádkirályok korában királyi birtok volt. Mindamellett ez időből az itteni bányamívelésről részletes tudósítások nem jutottak reánk. Nevezetes változás akkor állt be, midőn V. István király itt több helységet az erdélyfehérvári káptalannak adományozott ; s annak folytán Abrudbánya és Zalathna ennek jutott birtokába. Offenbánya mindazáltal szabad bányahely maradt. III. Ez előzményeknek fontos következései voltak. S míg egyrészről a káptalan, birtokjogához ragaszkodva, meg nem engedte, hogy az erdélyi bányavárosok oly községi sza. badsággal alakulhassanak, milyenekkel az alsó-magyarországiak birtak; másrészről királyaink a bányamívelést ezen szűk korlátok közt is emelni és privilégiumokkal kitüntetni igyekeztek. 67. §. Abrudbánya. I. Abrudbány a (máskép Abrugbánya, Altenburg, Gross-Schlaczen) J) a római Auraria Maior vagy Auraria Daciae maradványaiból fejlődött. Okmányilag először »Terra ') A núv eredetére nézve 1. Massmann J. F., Libellus Aurarius» Lipc..e (1840. 112. sk. 11.