Varjú Elemér: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. I. 1214–1457. (Budapest, 1908.)
1398. X. 6. Nos Sigismundus dei gratia rex Hungáriáé, Dalmaciae, Croaciae etc. marchioque Brandenburgensis etc. sacri Romani imperii vicarius generális et regni Bohemiae gubernátor damus pro memória, quod Gregorius literátus pro domino Luca episcopo ecclesiae Waradiensis cum procuratoriis literis eiusdem iuxta continentiam literarum nostrarum prorogatoriarum in octavis festi beati Michaelis archangeli in anno domini millesimo ccc m o lxxxx m 0 octavo praeteritis in figura nostri iudicii comparendo contra nobilem dominam relictam [et] Sigismundum filium quondam domini Ladislai bani de Lwchonch, quasdam literas conventus de Lelez evocatorias ad nostrum literatorium mandatum nobis rescriptas, tenoremque literarum nostrarum eidem conventui directarum verbaliter in se habentes, asserens actionem et propositionem ipsius domini episcopi literis contineri in eisdem, nobis praesentarat declarantes, quod in persona praefati domini Lucae episcopi nobis dictum extitisset, quod quondam Ladislaus et Stephanus de Losonch bani ac Albertus prior Auranae olim a domino Johanne episcopo dictae ecclesiae Waradiensis, praedecessore videlicet ipsius domini Lucae episcopi, nonnullas quantitates pecuniarum secundum ipsorum propriarum literarum obligatoriarum continentias nomine mutui recepissent, quas eidem domino Johanni minimé restituissent seu persolvissent et quia ipsi domini Ladislaus et Stephanus bani ac Albertus prior ab hac luce decessissent, iuraque ipsorum possessionaria ac qualibet bona in praefatös nobilem dominam relictam et Sigismundum filium ipsius Ladislai bani devoluta haberentur, ideo dominus Lucas episcopus praedictas quantitates pecuniarum in praescriptis literis eorundem Ladislai et Stephani azonban, a mint az a szövegből kétségtelenül megállapítható, másik példány küldetett el ; a királyi kancellariában visszamaradt jelen példányt megfelelő javításokkal a peres ügy későbbi fejleményében használták fel, a mikor is a konventhez intézett megszólítás helyére (fidelibus suis conventui ecclesiae de Lelez salutem et gratiam. Noveritis) a damus pro memória kifejezést alkalmazták; ugyanekkor a javítást végző második kéz a szöveghez folytatólagosan hozzáírta a per további menetét s az ennek kapcsán kimondott birói ítéletet. Miután pedig az ilyen módon tetemesen hosszabbá vált oklevél számára a papirosív előlapja nem volt elegendő, az oklevélnek végső 8 sora a hátlapra került.
