Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. II. 1234–1260. (Pest, 1861.)

vannak, legyőzni törekedjék. Ilynemű nehézségek okmányoknál különösen a nyelviek. Hazánkban a hivatalos nyelv, melyen az okmányok is kiadattak, kezdettől fogva a latin volt. Ugyanazt találjuk rendszerint a kapcsolt országokban is, a mennyiben azok a római-katholika egyház culturai befolyása alatt voltak. De rajta kivtíl nem csak a déli-szláv vidékekben, hanem Galicziában és Lodomeriában is akadunk részint ószláv, részint régi horvát nyelven szerkesztett, s cyril és glagolita betűk használásával kiadott okmányokra is. Ennek kettős oka van. Mert a kapcsolt országok néhányában a keleti-keresztény vagyis — mint ma nevezzük — görög nem egyesűit vallás divatozott ; s ez azoknak mívelődési állapotaira hatván, oka volt, hogy az egyházban szokásos ószláv nyelv a közügyekben is használtatott, minek folytán az okmányok is ezen, és a szintén szokásos cyrill írás használásával adattak ki. Tudva van azonkívül, hogy a római egyházhoz szító bolgárok és horvátok már a IX. században a szláv lyturgiával éltek, s hogy a római szék később megengedte Dalmatia és Horvátország szláv ajkú lakosainak az istentiszteletet saját nemzeti nyel vökön végezhetni, kik is napjainkig a misét óhorvát nyelven tartják, és ugyanazon nyelven ú. n. glagolita írással szerkesztett egyházi könyveket használnak. így történt, hogy .ezeknél régi időtől fogva óhorvát nyelven és glagolita írással adattak ki világi közügyekről gyakran az okmányok is. A szláv nyelvek tanulmányozása, mely mintegy negyven év óta új lendületet nyert, arra bírta a szláv nyelv- és régiségbüvárokat, hogy régi nyelv-