Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. I. 1001-1235. (Pest, 1860.)

jainak világtörténeti jelentőségét különösen abban találja, hogy az ezek által újjászületett, és az európai keresztyén státusok családjának tagjává lett Magyarország az említett terv érvényesítésének minden kelet-európai státusok közt először Magyarország állt sikeresen ellent (eml. ért. 5. 1.). S ha szent Brúnó szavai, miszerint „dies et menses jam complevit integer annus, quod, ubi din frustra sedimus, Ungaros dimisimus" — ezen felfogást csakugyan igazolni látszanak, mi egyszersmind sz. István monarchiájának azon jellemzését is, hogy abban a régi hún birodalom keresztyén szellemben megújíttatott, indokolná : m ásrészről fontos, hogy sz. István magát a római szent szék ájtatos és lelkes fiának vallotta ; hogy az általa megtérített keresztyén magyar nemzet a római egyház buzgó tagjává lett ; hogy ennek folytán a magyar királyok az apostoli czímet nyerték ; sőt hogy a szent király III. Ottó és II. Henrik romai német császárokkal is legszorosabb barátságban élt. Helyénvalónak látjuk e tekintetben itt tudós Theiner Ágostonnak Magyarország főpapjaihoz intézett szavaira is hivatkozni: „Nullum apud Yos, mond ő, crudelissimi illius Sacerdotium inter et Impérium dissidii vestigium, quod Christi Vicariis in pluribus populis, qui, si eorum ingenia et vires undequaque consideres, cum inclyta Vestra gente Hungarica opibus, terrarum ambitu, virtute bellica, litteraram denique ac bonarum artium studiis et splendore praestanti, haudquaquam comparari possunt, sanguineis prope lacrymis saepe deflendum evenit." (Vetera Monumenta liistorica Hungáriám Saci am illusteanlia I. köt. Roma 1859. VI. 1.). Szent Brúnóval szent István udvaránál ugyanazon időben hasonnevű egyik rokona is tartózkodott, t. i. Brúnó augsburgi püspök és II. Henrik császár testvére Adalbold," a császár életírója, ezen utóbbiról és annak más tekintetben is érdekes sorsáról következőleg tudósít : „Domnus Bruno apud Bulizlavum consolationem non inveniens, ad sororem suam Ungaricam Reginam confugit, et etiam semet ipsum recognoscens, intercessionem eius imploravit." (Perz Monumenta Germaniae Historica, Scriptores IV. k. 691 1.) Úgy szintén Thietmar és az Annalista Saxo krónikája is azt beszélik el, hogy II. Henrik császár „Merseburc veniens, fratrem suum fugisse ad Ungariorum Regem veniae gratia acquirendae comperit" (Perz u. o. III. k. 805. 1.) és VI. k. 653. 1.) Továbbá: „Ibi (Tingae) ei (II. Henriknek) domnus Bruno cum legatis Ungarici Regis, qui ad intercedendum pro eo veniebant, ad se reversus obviam venit, et veniam pro commissis humiliter postulans, fratris viscera movet, et celeriter ad ignoscendum reflexit." (Adalbold id. h.); és „Ibi dumnus Bruno fráter eius, cum Ungaricis intercessoribus Regi presentatur et ab eo data sibi gratia misericorditer suscipitur." (Thietmar és az Annalista Saxo id. h.)