Kővárvidék, 1918 (15. évfolyam, 1-44. szám)

1918-01-27 / 4. szám

ft.lAlJUßi 0, ___ ________________— )á uui Előzetes jelentés. A helybeli Vöröske­reszt fiókegylet Gróf Teleki Sándorné Ómél­tósága védnökség vei a f. óv február 7-óu Mikló-sy Gábor szintársulatáuak vendégsze­replésével tombola és táncmula Sággal egybe­kötött Zártkörű Cabaret-estélyt rendez. Ezúton is felhívjuk a közönség b. figyelmét. BuryonyakiOSZtás. Mint értesülünk vár­megyénk Alispánja a közélelmezési miniszter intézkedésére Barna Benő községi jegyző előterjesztése alapján 10 vaggon burg nyát utalt ki Nagysomkut község illetve a járás r 'rzére. Betöréses lopás. Braun Samu községi végrehajtó, ki már két év óta katonai szol­gálatban áll, a megyeháza épületében lakott, bevonulása alkalmával neje rokonaihoz Kő- várgarára költözött el, lakását bezárta min­dent otthagyott. Hétfőn idegenek hívták fel a figyelmét nejóuek, hogy a lakása nyitva van, erre a lakásához sietett és meglepetés­sel látta, hogy lakása teljesen ki van fosztva, csupán a bútor maradt ott. Ismeretlen idő­ben és ismeretlen tettesek feltörték a lakást és ellopták összes ágyneműjét, fehér- éi ruhaneműjét, varrógépet, faliórát, edényeit, egyszóval mindentől megfosztották. Kára kö­rülbelül 3000 korona. Nyomban megtette feljelentését a helybeli csendőrségnél, kiknek feladatuk lesz a tettest kinyomozni. KitUntBtÓSBk. A nagysomkuti járásból a Gá. és kir. 5. gyalogezrednél tényleges szol­gálatban álló katonák közül a háború kez­dete óta a háborúban szerzett érdemeikért a következők lettek kitüntetve: Búié Tódor Jóháza, Darabán László Kisfeutős, Pap Já­nos Törökfalu, Pap János Nagynyires, Száva László Jóháza, Blázs Ádám Kovás, Bűje László Gyökeres, Okclicsán Tódor Kővár- kölese, Szurduk Mirón Somkutpataka, Átyim István Hávord, Buzdugán Bernát Karuly, Goare Vaszalika Kőváralja, Dále János Tö­rökfalu, Gyurka László Hagymáslápos, Iváu Fülöp Kovás, Luka György Kővárkö'cse, Mocsirán Pável Kisbozinta, Rozenbaum János Erdőaranyos, Tárcza János S akáliasfalu, Les János Nagynyires, Szomordokán László 2 uben Nagysomkut, Silitnon György Berkesz- pataka, Dragos János Nagynyires, Kovasán Gábor Kovás, Oziple György, Péter Fehér- falu, Hotye János Somkutpataka, Kozma Já nos Jeder, Ködre János Fejérfalu, Márkis János Kovás, Négyes Vaszalika Kővárkosz- szufalu, Petrán Miklós Nagykórtvólyes, Vajda tízevér Csőit, Lui.se László KŐvárgara, Tal- pos János Kővárhosszufalu, Zlárnpa László Gyökeres, Berinczán Gábor Kővárhosszuíalu, Pintye János Csőit, Ávrám Endre Karulya, Bucsumán Tamás Pusztahidegkut, Durus György KŐvárgara, Kotecz Szilveszter Nagy- fentős, Mécs István Nagy .omnut, Oncz György Somkutpataka, Okolicsány György Kővérköl- cse, Salamon Jakab Hagymáslápos, Tamás János Nagybozinla, Borota György Nagynyi­res, Butesa István Szappanpataka, Birle László Szamostölgyes, Flórián János Berkeszpataka, Gatye György Nagyboziuta, Malik Mihály Nrtgyfentős, Rád Miklós Szakállasfalva, Sztu- pár János Kováthosszufalu, Somkutyán Ab­rakául Nagybozinta, Becskay Ferenc Jóháza, Bűje János Fehérszék, Dorka János Gyöke­re", Lragos Grigor Nagyíentős, Gergely Já­nos Nagynyires, Pap János Jóháza, Szász János Kisbozinta, Butuza Pál Kovás, Búcsú­mén János Pusztahidegkut 2 Ízben. Fürie­dén lsfváu Kisfentős, Fuueczán Miklós Kő­IÖVAíVIBÉK várkoicse, Gyiraszim László, Gyiraszim Illés Kisfentős, Högye Sándor Hagymáslápos, Ma­rosán György Kolcér, Maxim László Berkesz- patak 2 ízben, Rácz János Kóvárgara, Achim János Nagysomkut, Ávrám Demeter Karulya, Álb Jínos KŐvárgara, Beibe Simon Kisfeu­tős, Bűje László Pribékfalva, Beucze Lajos Koltó, Bonczidai Károly Magyarberkesz, Fló­rián Vazul Berkeszpatak, Gbise Panteleon Nagybozinta 2 ízben, Koncz Pál Karulya, Kovács Ferenc Koltó, Botár Tivadar Kővár- kölese. Kózenfeld Márton Hagymáslápos, Su­gár János Kővárhyss^ufalu, Tar János Koltó, Tamás Gusztáv Nagybozinta, Ucze László Töröktálu, Varga Albert Nagysomkut, Vajda Arzén Csőit, i Zetye Juqu Berkeszpataka, Lu- pucz György Somkutpataka, Talpos Mihály Nagyíentős, Firtye Mihály Nagynyires, Drá- gos János Nagyfentés, Maxira György Kő­várremete (bronz vitézségi) éremmel. Koncz Tódor Karulya, Lahita Jenő Nagysomkut, Pap Miklcs Pribékfalva, Filip György Kővár- remete, Maries Vaszalika Tör kfalu, Andron JáDos Pribékfalva, Borota György Nagynyires, Csocsán Simon Kóváralja, Mátye Vazul Nagykörlvélyes, István János Somkutpataka, Lakatos Imre Koltó, Nepregyáa György Nagynyires, Varga Ferenc Nagysom <tut, Ko­tecz Simon Nag,íentős, Lemján János KŐ­várgara, Pap Vaszil Jeder, Tamás László Nagybozinta, Vajai Ferenc Nagysomkut, Zsurzs János Kovás, Aurél Péter Pusztáin­degkut, Nemes György KŐvárgara, Birle György Szamostölgyes, Krisztián János Sza- moslukátsi II. oszt. ezüst vitézségi éremmel. Bucsumán György Hagymáslápos, Pap Ger­gely Gyökeres, Manz János Karulya, Pap László Kovás, Vancza Péter Nagysomkut, Firtye János Pribékfalva, Tolgyisán Péter Kővárkölcse, Less Gergely Szamostölgyes vas érdemkereszttel. Mocsirán János Uagy- máslápos lóápoló jelvénynyel. Ghise Pante­leon Nagybozinta, Blága Vaszalika KŐvárgara I. oszt. ezüst vitézségi éremmel. Payer Hugó a Budapesti Hírlap hadi tu dositója a József kir, herceg 1914—17 cim alatt most megjeleut köjyvében maradandó emléket kívánt biztosítani a legmagyarabb főherceg hadvezéri kiválióságauak és nernes- lelkületének. A kcuyv a világháború első szerbiai harcaitól kezdve végig vezet bennünket a kárpáti küzdelmek súlyos megpróbáltatásain, a Doberdó pokláu cs eivezérel az erdélyi hegyek közzé a hol a kir. herceg mint arc- vonal parancsnok védi az ország határát. A szerző megkapó közvetlenséggel ele­veníti fel a világháborúnak azokat a mozza­natait, a melyei a népszerű hadvezér kato­nai kiváltságaira világot vetnek közben az igaz tisztelet és elragadtatás hangján mond el, egyes jelemző epizódokat, a melyek a kir. hercegnek e magyar néppel való vele szülef, lett együttérzését és a négliai iráuti meleg szeretőiét tárják meghatóan elénk, egy­szersmind fogalmat nyújtanak a magyar ka­tona szenvedéseiről is. A könyvet mely igazi apotkozissa a ma­gyar katonai eróiyeknek; több harctéri fény­képfelvételt is tartalmaz; a szerző lakik Bu­dapest, Lenke-ut 69 kiadásában jelent meg. Hadifoglyok ruházatának és lábbelijének kiegészítése. A hadügyminiszter rendeletileg figyelmezteti a hadifoglyokat tartó közönsé­get és gazdakat, hogy a hadsereg igazgatása fendelkezésére álló takaró, fehérnemű, ru­házat, lábbeliallouiany beható iűcgtízsgáíása után arra a meggyőződésre jutott, hogy a nagyon szttkre szabott készletekből lehetetten a munkára kiadott hadifoglyok részére ruhá­zatot és felszerelési tárgyakat kiadni, mielőtt a esapatok szükséglete kieiégittetnék. Ép oly kevéssé helyezheti a hadügyminiszter kilá­tásba, hideg ellem védőeszközöknek meleg fehérnemű, mellények, kesztyűk kiszolgál­tatását. ív» X Ez okból a hadifoglyok munkaadói nyo­matékosan figyelmeztet nők, hogy • hadiíog-*’ lyok kiadásáról szóló zabályzat értelmében* takarók és ágynemük kiszolgáltatására köte­lezve vannak és hogy sóját érdekükben min­dent el kell követniük, iiogy a hadifoglyok ruházatának kiegészítéséről gondoskodjanak. Megjegyzi még, hogy hadifoglyok részére fehérnemű kiutalása ezidőszerint teljesen ki van zárva. Rókáné önagysága Budapesten címmel Benedek Elek vidám kedvű, pompás uj re- regéuvt irt, a melynek közlését most újév­ben kezdte meg a gyermekek kitűnő örö- ' mére a Jó Pajtás. Benedek Elek egyre na­gyobb népszerűségre jutó gyermeklapjának * legújabb január 13-iki számába verset írlak ' Váradi Antal és Kelemen Andor, elbeszélést * Zsoldos László és Tábori Kornél, mesél Avar Gyula. Sok szép kép, kis krónika ro­vat, a rejtvények szerkesztői üzenetek egé­szítik ki a szám gadag tartalmát. A Jó Pajtás t a Frankliu-Társülat adja ki; előfizetési ára negyedévre 4 korona, fél évre 8 korona, egész évre 16 korona. Egyes szám ára 32 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadó ■ hivatala Budapest, ÍV., Egyetem-utca 4. Ffiinunkatársak: Or. Olsavazky fiyuli, Or. Kovács Mór. Laptulajdonoa; BARNA BENŐ. Hivatalos rész. Figyelmeztetés. Figyelmeztetjük a lakosságot, hogy cukor, petroleum stb.-re vonatkozólag ré­szükre a folyó 1918. évre kiadott vásárlási igazolványaikat legkésőbb a f. január hó 29-éig annyival is inkább adják be a köz­ségi elöljárósághoz, mert a ki be nem adja az a jövő hónapban sem cukrot, sem petro leumot nem fog kapni. Nagysomkut, 1916. január 24. __________ Elöljáreaag. 1712jIVjl 918. Hirdetmény. Az 1916, évi XXXIII. t.-c, 2. §-a akepen intézkedik, hogy az 1917. óv folyamán jog­erősen megállapított III. oszt. kér. adónak 1918—1919. évekre kiható érvénynyel való leszállítását az adózók is kérelmezhetik, ha hitelt érdemlően igazolják, hogy adókö­teles foglalkozásuk terjedelme lényegesen csökkent, illetve bizonyitaui tudják, hogy III. oszt. kér. adójuk ugyanezen vagy hasonló foglalkozás űzők adójával összehasonlítva a foglalkozásuk terjedelmének figyelembevéte­lével aránybau nem áll. Figyelmeztetem te­hát az adóköteles feleket, hogy az adó he­lyesbítésére irányuló kérvényeiket, hitelt ér­demlő adatokkal támogatva a kir. pénzügy- igazgatósághoz 1918 február hó végéig nyújt­hatják be. ;i M, kir. Pénzügyigazgatása*, Nagykároly. 1918. január 14. Nagy Gábor püí tanácsos, püi igazgató helyettes. Eladó \n 25 pad és 70 szék óladé Vámfulvi Sándornál,

Next

/
Oldalképek
Tartalom