Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-18 / 11. szám
1 XV. évfolyam Nagysomkul, 1917. március 18. li-ik szám , /V i X)V ' JAff-P tiJ i KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Fél évre . . 4 K Egyes szám ára 20 fill. Főszerkesztő: PiIcz Ede. Felelős szerkesztő : Barna Benő <v Saerkesatőség 6» kiadóhivatal: Naflysomkllt, Teleki- tér 484 Telefon »zám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. i'ftr.i Magyarok. A háború sok ember agyát, idegeit, érdeklődését elfásitotta a politika után. Mi magyarok őrökké politikus nemzet voltunk, benne van mindenféle honi és külföldi jellemzésünkben a politikus voltunk és most már nagyon sokan vagyunk a magyar földön, akik nem politizálunk, mert azt ami ma törté nik, csak a legmagasabb helyen állók 1 udják belátni, végigtekinteni, a sötétben tapogatódzás pedig nem politika. És mikor poIitiKának nevezhető két tényhez mégis füzünk e helyen megjegyzéseket, távol álljon tőlünk a szándék, hogy a politika boszorkány konyháján igyekezzünk valamit keverni. Nem politizálunk, csak örvendünk és egy jobb jövő elörevetett hajnalpirját merjük észrevenni a legutóbb főrtént két változásban és előléptetésben. Először Hazai Samu, az ország leg népszerűbb minisztere hagyott el bennünket, hogy magasabb pozícióba kerüljön és az országból a monarchia első emberei közé emelkedjék. Most pedig az elmúlt napokban Conrád vezérkari főnők távozott más magasabb pozícióba és helyébe Arz Arthur tábornok kerül, mint az összes osztrák és magyar haderők vezérkari főnöke. Két magyar ember került a legmagasabb pozíciókba, két magyar embert emelt ki a király országos tevékenységéből, hogy a monarchiának, sőt hogy a középeurópai szövetségnek legmagasabb polcaira, legalább is e polcok egyikére állítsa. Bennünket magyarokat csak örömmel és megelégedéssel tölthet el ez a kinevezés. Ha érezzük is, hogy szükebb körünk böl ez a két nagytehetségü ember eltávozott, akkor is csak a legnagyobb öröm töltheti el szivünket, hogy mindketten magyarok számára sokáig elérhetetlennek tetsző pozíciókba emelkedtek. Mi magyarok a háború alatt bebizonyítottuk hazafiasságunkat, dinasztiahüsé- gQnket, vérrel, pénzzel, élelemmel szolgáltunk a közős érdeknek és éreztük és tudtuk, hogy el fog következni az a nap, a mikor a magyarság ezért megkapja illő jutalmát. Ószintén megvallhatjuk, ezt a ju'almat vártuk, de nem vártuk még a mai időkben. Mindnyájan úgy éreztük, hogy nagy önfel áldozásunknak, áldozatkészségünknek jutalmát a háború vége fogja megadni, amikor jogos aspirációink, törekvéseink, mind kivétel nélkül kielégítést fognak nyerni, amikor nemzetközi pozíciónk egy csapásra meg fog javulni, amikor már a külföld sem fogja összetévesz eni Budapestet Bu karesttel és amikor itt benn az országban is meg fog indulni kormánytámogatással és minden lehető segítséggel minden munka, amely további pompás fejlődésünket biztosítja. Az, hogy két magyar származású katona került a monarchia legmagasabb rangú vezetői közé, azt mi mindnyájan ju * tatomnak érezzük és hálás szívvel fordu lünk fiatal királyunk felé, aki a csatatéren tanulta meg megismerni a magyar lelket, a magyar vért, a magyar katonát és aki e megismerésből már le is vonja a legnagyobb erejű konzekvenciákat. Akik uj királyunktól azt várták és remélték, hogy a magyarságot szeretni, támogatni, segíteni és emelt i fogja, azok ugylálszik nem csalódtak. íme itt az első bizonyíték, hogy elismer mindent, ami magyar és hogy különös előszeretettel gyűjt magyar embereket maga köré. Most, mikor a döntő összecsapás előtt áll a világháború két hatalmas ellenfele, akkor különös örömünkre szoigál e két esemény és bizonyos, hogy a magyar katonák, ha tudnak, még vitézebbül, még lelkesebben fognak harcolni az elkövetkezendő nehéz napokban, mert érzik és tudják, hogy legfelsőbb vezetőjük is meg- érti őket és keblére öleli egy személyben valamennyiüket. Hogyan irtsuk a kártékony hernyók áttelelő alakját Minthogy már tudjuk, hogy gyümölcs fáink legkártékonyabb hernyói részint hernyófészkekben, részint mint lepketojások telelnek ki és mert tudjuk továbbá, hogy azokat hol kell keresnünk: lássuk most, hogy hogyan pusztíthatjuk el azokat legkönnyebben és legalaposabban. A hernyófészkeket — kicsit-nagyot egyaránt — egyszerűen leszedjük, még pedig azonnal, mihelyest a fa lombját le- hullajtotta. E hernyózásra legalkalmasabb valamely őszi vagy téli verőfényes nap. föltéve, hogy a fák koronáját hó vagy zúzmara nem borítja. Alacsonyabb fáról a fészkeket kézzel is leszedhetjük, de magas tőrzsüeknél már az úgynevezett hernyózó ollót kell használnunk. Ezt a hernyözó ollót olyan hosszú, de könnyű rudhoz kell erősíteni, hogy azzal még a legmagasabb gyümölcsfa ághegyeit is elérhessük. A hol a rúd nem elég hosszú, pl. az igen öreg és igen magas fákon, ott álló létrát is kell használni, hogy a hernyófészket ezen az utón közelíthessük meg. Maga a hernyózó olló úgy van elkészítve, hogy ez mindig magától nyílik. Egyik ága zsinórral van megkötve. Ha ezt a zsinórt meghúzzuk, akkor az olló becsukódik és az éle közé kerülő hernyófészkes ághajtást elvágja. Mihelyest a zsinórt újonnan eleresztjük, az olló ismét kinyílik. Igv tehát az elvágott hernyófészkes ághegy leesik, néha a földre, de sokszor megakad a fa koronájában s akkor le kell azt onnan külön venni. Hogy tehát a hernyózás ilyen akadékoskodással ne járjon, újabban a hernyózó ollókat ágfogó készülékkel szokták fölszerelni, hogy az olló a levágott ághegyeket azonnal az elvágás pillanatában megfogja és fogva tartsa addig, mig azt le nem tesszük oda, a hová magunk akarjuk. (Az ilyen hernyózó ollókat, akár régit, akár ágfogasokat, kapni majdnem minden mag- és vaskereskedés- hen. Jó, ha abból mindenki legalább egyet megszerez. Kisgazdák pedig ketten-hárman közösen szerezhetnek meg egyet.)
