Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-23 / 51. szám
XV évfolyam ftagysomknt, 1917. december 23. 51-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS iOZLONYE. Előfizetési ár: Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Félévre . . 4K Egyes szám ára 20 fill. Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő Szerkasztőság.és kiadóhivatal: NagysOillkut,Teleld-tér454 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINŐÉN VASÁRNAP. Karácsony. Irta: Piicz Ede. Negyedik éve bolyong a béke galambja céltalanul a véres világon. Nincs hol megpihenjen. Ágyudörgés, fegyverdörej, csatakiáltás űzik, hajtják tovább, mindig tovább. Mintha az alvilági szellemek engesztelhetetlen gyűlölete szállta volna meg a világ sorsát intéző nemzetek és hatalmak nagy részének vezetőit, oly gyilkos haraggal utasítják tovább a népek leikébe kívánkozó békét. Fáradt, nehéz szárnylebbenés- sel bolyong a földön. Úgy vágyik már a pihenőre. A negyedik háborús karácsonyt ünnepeljük. A világot megváltó Jézus születésének napját, a szeretet, a kiengesztelés( a megbékülés hirdetőjét. Megértik-e ? Befogadják-e? Pihenőre talál-e a béke galambja ? Egykor az angyalok énekeltékDicsőség a magasságbanjstennek, békesség a földön a jó akaratú embereknek.« Ma milliók ajkáról hangzik az ének. Benső, szivbeli ének, minő talán még soha sem hangzott a főidőn. Komor, fáradt harcosok egy pillanatra leteszik a fegyvert, lelkök otthon, fenyóillatos kis lakásukban, szeretteik körében jár. Nehéz, fájó sóhaj fakad fel szívókból: Édes Jézusom, béke fejedelme, meddig még . . .? A sóhaj viszhangra talál. Az apa, testvér, hitves, gyermeket nélkülöző családok szerény, csendes karácsonyfáinál. Sokat vétkeztünk, nagyon bűnhődünk. Isten nélkül kereste az ember a boldogságot s tehetetlensége vérözőnoe fűit. Az emberiség szive pedig lázban ég és kínosan vergődik Hallatlan erőfeszítéssel iparkodik ur lenni az anyag felett; nagy érvek és gondolatok villámai cikkáznak és folyton erősödik a termeld, alakitó munka dörgése a világon — de a vigasztalanság, a bizonytalanság, a komor szenvedés és nyugtalanság egyre sápadtabbakrá festi az arcokat. «, ~ A betlehemi jászolban földreszálit isten felé fordul a világ tekintete. A rémes háború visszavezette alapelveihez az életet, gondolkodást; a szenvedés, nyomor kijózanította az emberiséget, megtanította gyarló tehetetlenségére, tekintetét az ég felé irányítja; de az eltévelyedés megismerése nagy árt követeit: milliós halál, milliárdos pusz tulás Ki méri most meg a szenvedést, mely már otthont rendezett be a félvilág csataterein, kórházaiban és az emberiség leiké A livíáVIUÉ" TMCAJAPanju. Ismerték önök Panjut ? Ha valaki színházba, vagy temetésre jártak, ismerniük kellett. Mert a modem társadalom tagjai igen sokféle és a legkülönösebb mesterségeket űzhetik. Ismertem egy híres festőt, az Institut tagját, ki pályája kezdetén, csakhogy negyven sous napi kenyérre valóját megkeresse, mellékfoglalkozásképpen a morgeuban, a vizbefultak szemeit festette és élénkítette, hogy felismerhessék őket. Panju nem volt sem festő, sem szobrász. Egyszerűen semmi sem volt, — egy hosszú láb* szárú, vékony fickó, kilökve az élet forgatagába s nem vetett meg semmiféle foglalkozást, elfogadott mindent, ami csak a keze ügyébe akadt 1 Ma sem értem, hogy jutott a nősuléshez. Bizonyos, hogy akadt egy asszonyra, ki hajlandó volt megosztani vele az életét és hozományul egy kis kioszkot vitt magával a házasságba, ahol napestig virágait árulgatta. Panju pedig a hangjában lelte meg a szerencséjét. Két lehető legellenkezőbb módón. Egy este ugyanis a felesegét elvitte a szúrházba. Es itt oly harsogva, oly csodálatosan, szívből jövőn nevetett, hogy öt perc múlva magával ragadta az egész hallgatóságot és mind egy itt kacagtak vele, Egyetlen ilyen kacagó ember mégmentheti egy színdarab sikerét, ha a nevetése ilyen ragadós. Midőn kifelé tartottak, egy kövér kis em- berke áll elébük és meghívta őket egy póké r borra a közeli bar-ba, A színház klak-mes- tere volt. — Három frankot fizetek önnek estén- ként, ha beül a színházba, mindig más helyre, — olykor k.itikusok közé és igy nevet, min* * 1 ma este. Panju, ki mint lámpagyujtogató alig keresett nyolcvan frankot egy hónapban, ugyancsak sietett elfogadni a fényes ajánlatot. Nemsokára meghalt a Panju lakásura, akitől kis szobájukat bérelték. Panju vezette a gyászmenetet és maga sem tudta miért, a háztól a temetőig oly keservesen bőgött, hogy mindenki együtt sirt vele. Szemeiből valóságos patakok omlottak. Mert éppen úgy meg volt áldva a sirás, mint a nevetés tehetségével. És mint „sirató“ még többet keresett. Különösen gazdag örökösök jutalmazták fényesen érte, hogy ott zokogjon.a drága halott koporsója mögött Őket is könnyekre ragadva. ben? Ki tudja már leikébe fogadni egész nemzetek halottsirató énekét? Véres gyászban vergődik Európa s a nemzetek végső erejök latbavetésével mindig újabb halálos tusára keinek s a szivek Rettenetes elszái ás és aggódás szírijei közt vergődnek. Talán soha sem volt még idő a világtörténelemben, mikor az emberiség annyira vágyakozol volna a megnyugvás, a béke, az iígai:i-.as, könyörületes, megértő szeretet után, , ->» Es mintha Isten megelégelte volna már az emberiség kínos szenvedéseit, a negyedik karácsonyfáinál a Kemény angyalát engedi lebegni, hirdetőjét oépmihók öna- jának, hogy Jézus születésének ünaepéve! földre szál! a varvavárt béke. A múlt és jövőért megszenvedett, vérző magyar nemzet is hittel áll meg a Békeíejdelem bölcsőjénél. Mint egykor a napkeleti királyok, leborul; felajánld legdrágább kincseit: vérének omlását; hitet a jövóbea; szeretetét, hűséges ragaszkodását a hazai röghöz. ' S a betlehemi jászol uiem Megváltójának ajkairól biztató mosoly árad s a hívók, a jobbak leikéből íei csendül az élet diadalhimnusza. Örö uteljes lesz karácsonyunk még a nyomor, nélkülözés, a pusztu'ás, vér, a Parancsolatra sirt, k cagott, gépiesen, mialatt gondolatai egyebütt járták. Igazan komoly és nyugodt csak a teiesego mellett volt, akit nagyon szeretett. És mindm szabad percét ott töltötte a kis virágos kioszkban, boldogan, elégedetten pipáz- galva, Egy izban azonban az érdekes organizmusban csodálatos fiiiológai eclypsum esett. A színházban történt. Valami határtalanul unalmas vígjáték első e;öadasat tartották, amelynek sikerére aüon'oan az igazgató különös uagy súlyt fektetett. A közönségen unalmában valóságos gyászos hangulat vett erőt. Panju pedig helyén, — a kritikusok között — jóízűen aludt. Egyszerre a legvidámabbak szánt dialog ke l íős közepén, hatalmas bőgős reszketteti meg a termőt. Panju zokog . . , keaervesen. Azt álmodta, hogy temetésen vau. A hires eluiegyogyasz, akinek gyógyintézetébe került később Panju. e naptol kezdve sramitja eluio- és idegrendszere bomlásnak indulását. — Lehetetlen volt alautasabb intelligenciájának kitartani e Kettős, emberi életet, amelyre még egy filozófus sem lett volna képes, — ez; volt a, hires tudós véleménye. Valószínűleg igaza volt, 1
