Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-25 / 47. szám
XV. évfolyam Jíagysomkut, 19 U. november 25. 47-lk szám. KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Félévre . . 4K Egyes szám ára 20 fül. Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő Siarkesztősíg > kiadóhivatal: Nagy30 .nkut, Teleki- tér 484 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VA3AV4X3. Egy millió. Egyik fővárosi napilap közölte ezen a hőién, hogy az ardrágitási visszaélésekre kirótt biintetéspénzekböi a Hadigondozó Hivatal eddig egy millió koronát kapott. Szinte mondanunk kellene, hogy örvendünk annak, ha minél több árdrágitási per ke* rüt az illetékes fórumok elé. Hiszen valamennyi árdrágitási per csak szegény Tok- kantjainkat és katonáinkat táplálja. De ugyanakkor, mikor ezt az egy millió koronát örömest könyveljük el katonáink, a háború áldozatai számlájának javára, ugyanakkor igazi meglepetéssel és megrökönyödéssel keli megállapítanunk, hogy milyen horribilis módon megnövekedett az árdrá- gilási visszaélések terrénuma. Egy millió korona tud jutni a katonáknak a biintetéspénzekböi, mekkora ősz- • szeget tehetnek ki ezek a büntetéspénzek és mekkora értékeket drágítottak meg mérhetetlen módon a háború uzsorásai. A háború negyedik évében vagyuak. Negyedik éve küzd ez a maroknyi nemzet létéért, szabadságáért jövőjéért, negyedik éve, hogy az egész világon visszhangzik a magyar nemzet dicsősége és még ez a negyedik év sem tudta meglágyítani azoknak a szivét, akik vérből aranyat csinálnak. Melyik dicsőbb, melyik nagyobb? A hadseregszáliitásokban vétkező kereskedő, vagy az árdrágító. Nehéz megfejteni. De mi mégis úgy hisszük, hogy ez utóbbi. Mert az árdrágító nem nézi, ki az, akiről valósággal a bőrt lehúzza, amikor az árakat horribilisen és indokolatlanul felemel1, uem nézi munkás ember-e, gazdag e, szegény özvegy asszony-e, csak azt latja, hogy médium arra, hogy áruját értékénél sokkal magasabb áron rásózza. Rettenetes lelketienség, szőrös szivü- ség kell ahhoz, hogy a háború negyedik évében valaki a megengedett és természetszerűleg elég magas árakon túl keresse a már nem iá, polgári hasznát és profitját. Valami módot kellene kitalálni ez ellen a mai rettenetes állapot ellen, amikor nincs egyetlen olyan cikk az egész országban — kivéve az állami kezelésbe vett elsőrendű élelmicikkeket — amelyet meg lehetne kapni rendes áron, rendes árnak véve a háború okozta magas árakat is. Mihelyt egy cikk kapható, mihelyt egy cikkben bármily kis szükséglet mutatkozik, a cikkára uiár is szalad fel horribilis, utolérhetetlen magasságokba. Es az árdrágító szervezet nem egyes emberekből áll. Akár tudatosan, akár öntudatlanul, de egy közös szervezet köti gúzsba ennek az országnak minden polgárát, egész életét, mert máskép nem tudjuk elképzelni, hogy rendszerint egyszerre emelkedik mindennek az ára. A háború sok ezer veszélye között nem a legutolsó, nem a legkevésbbé elvi* selhetetien az árdrágítók garázdálkodása, A kormánynak — ha csak technikai lehetőség van reá — mindent, mindent, ami általános kőzszükséglet maximálnia kellene és ha a maximálás nem segít, rekvi- ráinia kellene minden árut. Bármily ne- nehéz is újabb és újabb szervezeteket, intézményeket felállítani, az ország lakos* sága érdekében szükség volna újabb in* tézményekre, akár központokra, de mindeu eszközzel meg keil akadályozni a mai elviselhetetlen helyzetet, amelyet már az ország legértékesebb rétege, a polgárság egyáltalában nem bír elviselni. Es az árdrágítókat nemcsak pénzbüntetéssel kellene sújtani. Egész vagyonuk elkobzását érdemlik meg azok, akik szegény háboruviselt emberek, özvegyek és gyermekek bőrén élösködnek és gazdagodnak meg a világ legnagyobb háborújának negyedik évében. A „KOÚRVIDÍ“ TÁRCÁJAAz utolsó arany. Raoul Bizeuil a számadásait vizsgálta. Pontosan kiszámította, hogy kerek hatszázezeregy frankkal s néhány centime-mal tartozik. Tényleges vagyona összesen két aranyra rúgott. Ezen adósságok közül kettő becsületbeli volt s föltétlenül ki kellett egyenlítenie másnap déli 12 óráig. Még e^y zer átosv.sta Scklampf ur levelét. „Uram 1 Van szerencsém önt értesíteni, hogy ha holnap, folyó hó 29 ón nem fizeti ki tartozását, legnagyobb sajnálatomra kénytelen leszek a szükséges lépéseket megtenni. Fogadja, uram stb. Victor Sehlamf.“ Egy kétzázezer frankos nyakókről volt szó, melu t Raoul részletfizetésre vásáiolt s mikor nagyon meg volt szorulva, elzálogosított, később elad ) t. Amit Schlampf ur „a szükséges lépésednek nevezett, az nem volt egyéb, mint a bíróságnak beadott kereset. Utána következnék a fogház, a nyilvános botrány . . . Sokkal okosabb hmie ti tűnni a föld színéről, amint ezt megérni. Kü >o> ben ki hullatna utánua könnyeket? Egyedül állt, nem volt már senkije. Szolgái, miután m g győződtek, hogy a fizetést hiába lesik, egyenkint elhagyták, még Baptista is, a legöregebb és leghűségesebb, az egyetlen családi örökségéből, akit el nem fogyasztott, Barátai, akiket a vóglete- gig kiszivattyúzott, betömték a fülüket, hidegen elfordultak tőle. Hátha dolog uiáu nézne ? Igen ám, de a baccarán és lovagláson kívül semmihez e világon nem értett, attól meg rtózott, hogy beálljon lovásznak, vagy croupieruak. Belenézett a tükörbe, Szó sincs r„la, csinos fiú volt, alig harmincéves, finom arcú, dús hajjal és egészséges fogakkal. S ezen felül? Egy lusta fráter, aki csak a fényűzésben tud élni, egy tehetetlen semmiházi . . . íróasztala fiókjából kihúzott egy bájos, remekművű, nikkeiezett zománcos revolvert, amelyet kiváncsi rémülettel kezdett vizsgálni Éjszakai utazásokra vette, miket gyakran tett automobilon. És most . . . Átment toilette-szobajába s fölvette frakkját. Legalább „szépségben“ hal meg, mint Ibsen mondja. Még arról se feledkezett meg, hogy per. metezővel finom illatszert hintsen frakkja hajtó, káira. Most már nem volt egyéb hátra, minthogy a kis fegyver csövét szivére illessze. Raouí megálla. pitotta, hogy ennek a mozdulatának a kivitele nem éppen könnyű. Képtelen volt elsütni a pisztolyt. Valami felsőbb erő visszatartotta a karját„Gyáva!“ korholta magát suttogva. „Gyáva!“ Még csak ez hiányzottl De a szidalmak, melyekkel önmagát illette, nem keltették föl bátorságát. Belátta, hogy képtelen öngyilkosságot elkövetni, ha csak meg nem csalja magát. Ügy szeretett volna eltűnni, hogy maga észre se vegye, olyan művelettel, melyet jóformán gépiessé tett már a megszokás. Hirtelen olyan ötlete támadt, melytől komorrá vá't arca felderült. Egy bonyolult szerkezet segítségével elérte azt, hogy az ajtóval összeköttetésbe hozta a pisztolyt. Ha majd este hazajön a klubból, beleteszi a kulcsot a zárba s kinyitja, az ajtót, a pisztoly el fog sülni a szivén találja. Vagy homlokon 1 De hát az egyre megy l A födő- log az, hogy egy szempillantás alatt s iajdalom nélkül — vége lesz l Ez a kitalálás a legteljesebb mértékben kielégítette. Még néhány apró igazítást végzett öltözékén, újra behintette magát illatszerrel, vette kalapját és felöltőjét s elindult hazulról. Ejfél volt s még nem ebedelt. Do azért a legeseké, lyebb éhséget sem érezte. Ha elemeznie kellett volna érzéseit, ezt jegyezhette volna föl: nyo- mis a halántékok körül, a torok összeszorulása, a nyelv elviselhetetlen szárazsága, a végtagok hidegsége, a szívverés gyorsasága. Belépett a klub játéktermébe, kért és mohón megivolt egy p&hár vizet és rádolott egy aranyat a zölá
