Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-26 / 34. szám

kövárvidBk

2

I

szemébe nem látja meg senki a gerendát, a máséban a szálkát is nyomban észreveszi.

A háborús 3 esztendő keserves administra- tióájért,— hálából, — annyi mocskot, irmy- kedóst és gyülölséget kellett elszenvednünk, hogy annak nagy részét kénytelen vagyok, — mindnyájunk nevében, — a t. c. publikum javára visszaszolgáltatni.

Nem fogom panaszolni, hogy a háborús közigazgatás tízszeres munkáját felére ap isz- tott munkaerővel elvégezni nem lehet, sőt azért sem fogok panaszkodni, hogy egy pl.

8 gyermekes jegyző 180 kor. havi fizetésből megélni nem tud, hanem egyszerűen annak a ténynek a megállapítására szorítkozom, hogy a milyen a mosdó, olyan a törülköző 1

A közönség a háború tartama alatt a közigazgatástól 100 eset közül 99 ben szabálytalan cselekményt, vagy meg nem illető előnyöket és kedvezményeket követelt.

Tehát a hol szabálytalanság történt, ott a tisztviselőt a közönség taszította le a törvény egyenes útjáról. Szőrit bennünket irgalmatlanul egyik oldalról a törvény, a másik oldalról az élet és a közönség.

Például a törvény biztosit hadisegélyt a vagyontalanoknak, tehát mindenki azonnal vagyontalanná lesz, minden besorozott embernek kell felmentés, minden katonának szabadság, a rekvirálásoknál meg nem illető kedvezmény, közmunkák alóli, hadimuuká- tóli mentesítés, lovakat, fogatokat, hadiköl- csönöket, háborús jótékonycélokat, senki semmit adui nem akar, kell azonban liszt, cukor, kávé, dohány stb. mindenkinek több mint a mennyi van és dukál.

Hol van ma az az agyonzaklatott és kimerült idegzetű tisztviselő, a ki ebbe a khaoszba bele ne szédüljön ?

Tessék józanul és elfogulatlanul megállapítani, hogy a mai és a később még súlyosabbá váló közélelmezési zavarokért mennyiben vagyunk és lehetünk mi felelősek?

Ha a Minisztérium nem intézkedik idejében, ha a Közelelmezési Hivatal a főszolgabíró 7 távirati kérelmére sem ad vásárlási felhatalmazást, ha mindenki tőlünk csak kór és követel, de senki semmit nem ad, honnan tudjuk mi a szükségletet előteremteni ? Rekvi- rálásra még felhatalmazásunk sincs, a mikorra megkapjuk már nem lesz mit rekvi- rálni, mert mindent eladnak és eldugnak előlünk.

Szeretném én látni azt a járásban magát purifikátorrá kinevezett polgártársunkat, a ki ezeket a bajokat az élet deszkájáról legyalulni képes volna. Mert kifogásolni könnyű. Csak cselekedni, az emberiséget kielégíteni és élni nagyon nehéz.

Én azt hiszem, hogy nemcsak nekünk vannak kötelességünk.

A közönség

magának csak jogokat vindikál.

A közérdek, az bliktri, háttérbe lesz szorítva a jogosulatlan magánérdekekkel szemben. Tudnia illenék a közönségnek,

hogy: egy tisztviselő száz meg száz ember mindennapi zaklatását fizikailag ki nem bírhatja;

hogy: a szolgabirónál vagy jegyzőnél nem szükséges mindennap minden csekélységért alkalmatlankodni, mert annak van dolga éppen elegendő és nincs ideje céltalan

augusztus 28 ________________________

me

gbeszéléseket ismételni olyan dolgok fölött, amelyeket amúgy sem áll módjában elintézni;

hogy: túlfeszített munkát, önzetlenséget és udvariaskodást csak abbén az es« tben lehet ma tőlünk követelni, ha kibírhatatlan munkatestüukcn könnyűének és megadják részünkre a megélhetés lehetőségét;

hogy: a tisztesség és háborús erkölcs fogalmai mindenkire nézve kötelezők, és hogy ne kérjen és követeljen magának senki őt meg nem illető kedvezményeket;

hogy: vegye mindenki tudomásul, miszerint háború van, és nem áll módunkban a közönség igényeit füttyszóra azonnal kielégíteni ;

hogy; a közönség segédkezzen a mindenfajta árdrágító és hadiuzsorás leleplezésében ;

hogy: hadisegély csak annak jár, a kinek sem vagyona sem keresete nincs, és azt sem selyemkendőre sem korcsmára költeni nem szabad;

hogy: a hazát valakinek meg kell védelmezni és ha mindenki felmentést kér, úgy védelem hiányából az ellenség fogja elszedni a felmentettek áital összegyűjtött háború nyereségeket,

és hogy még sok mindent sorolhatnék jel annak igazolására, hogy a létező hibák és bajok forrása nem bennünk, hanem más hol keresendő.

Közigazgatási és közállapotaink javulását csak a lent elmondottak figyelembe vétele és betartása mellett remélhetjük, ellenben a bekövetkezhető bajokért és zavarokért a felelősség nagyobbik részét a t közönség terhére leszűrik kénytelenek már jóelőre áthárítani.

A hadsegélyek felemelése.

A magyar kormány múlt héten minisztertanácsban foglalkozott a hadisegélyek felemelésével és talán mire e sorok megjelennek már meg is jelenik valamely formában a rendelet, amely megörvendezteti azokat, akik hadisegélyre vannak szorulva, vagyis akikre a hadisegélyrendelet vonatkozni fog.

Nem politizálunk e hasábokon, de any- nyit megállapíthatunk, hogy a jelenlegi kormány valóban az ütőerén tartja a kezét a mai életnek. Régi nagyon régi probléma már a hadisegéiyek felemelése, nagyon régen jogos az igényük a hadbavonultak családtagjainak. Nem akarunk számszerű adatokat közölni, hiszen alig van az országban valaki, aki ne részesülne hadise- gélyben, vagy valamilyen hozzátartozója ne részesülne az állam segélyében. Nem a számszerű adatok a fontosak, hanem a tények, amiket látunk. A hadisegély, amely ugyanolyan illeték, ugyanolyan összeg, mint amit a hadsereg átvonulási illetékekként békében fizettek, ma természetesen távolról sem elegendő ahhoz, hogy egyáltalában segélynek lehessen tekinteni.

A liadisegély talán a háború elején valamennyire segített azokon, akiken célja volt segíteni. Talán akkor még érezte az az itthonmaradt hadiözvegy, hogy az állam a hóna alá nyúlt, segítette, támogatta és legalább valamennyire gondoskodott róla, aki családfentartóját adta oda a haza védelmére. Ma azonban — amikor a háború első napjától számítva — a drágulás minden vonalon mintegy 150—300 százalék, álkor a még mindigaz eredeti alapon álló hadisegélyezés már alig érezhető csepp a kiadások, a megélhetés gondjainak tengerében.

Pedig kétségtelen bizonyosság az, hogy a hadiözvegyek érdemlik meg legjobban, hogy támogassák ókét. Nemcsak valóban feleségeket értünk e kifejezés alatt, haném mindenkit, aki családfenntartóját nélkülözi három hosszú éve már. A háború negyedik évébe belépése ismét a végeláthatatlan háborút hirdetik az angolok és minekünk dicsőséggel és erővel kell végigküzdenünk a rettenetes küzdelmet.

Kétségtelen, hegy az asszonyok és gyermekek, egyszóval, az úgynevezett itt- honmaradottak megfelelő ellátása emoli a hadsereg ellenálló képességét is. Nagyon jól tudjuk, hogy a katona egész más szívvel, egész más érzéssel küzd künn a harctéren, ha tudja, hogy az állam jóindulattal segítő kézzel foglalkozik itthonmaradt családtagjainak helyzetével.

Nagyon jól tudjuk, hogy a katona legfőbb gondja az, hogy ha ő már künn küzd az ellenséggel szemben, legalább felesége, gyermekei ne szenvedjenek itthon hiányt. Es ha ebben az állam segítségére siet a gyámoltalanoknak, azzal csak a katonák lelkét edzi meg.

Hány olyan család van az országban, mely úgy élt a háború előtt, hogy tudomásuk sem volt arról mi az élet, mi az önfenntartás, mi a kereset és jövedelem. Itthon volt családfanntartó, szép exiszten- ciájával és csak azzal törődött, hogy felesége, gyermekei gondtalanul, nyugodtan élhessenek. Ma ezeknek maguknak is rá kell tőrniök magukat az életfenntartó munkára. Meg is teszik, de ebben a küzdelmükben is nagy lelki segítséget jelent számukra az állam támogatása.

Az állam tehát valósággal a saját érdekét, a közérdeket nézi akkor, mikor most a hadisegélyek felemelését határozza el. Ez a felemelés nemcsak azt az ösz- szegbeli javulást jelenti, amit a külömb- ség a most meghatározott és régi hadisegély között kitesz, hanem azt a lelki többletet is, amelyet az érez, aki látja, hogy törődnek vele. Es ezt érzik azok, akik itthonmaradtak és érzik, akik künn vannak a harctéren.

Az áliam ízzel az elhatározásával nagyobb erősítést adott a hadseregnek, mint amennyit egy uj sorozás kitesz.

HÍREK.

Dr. Papolczy Gyula kúriai bíró. Mint

értesülünk Dr. Papolczy Gyula kir. törvény- széki elnököt a király jelenlegi állásában kúriai bíróvá nevezte ki.

Károly csapat kereszt a rokkant katonáknak. A cs. és kir. 5-ik gyalogezred pot- zászióaljának paraucsnoksága felhívja a kötelékébe tartozó azokat a rokkant katonákat, akik a harctéren szerzett sebesülésük folya- mányaképen, avagy legalább tizenkétheti raj- vonalbeli szolgálat után lettek a hadsereg kötelékéből rokkantként elbocsátva, hogy a „Károly csapatker°szt“ re való igényüket annak megjelölésével, hogy hol, m kor cs melyik századnál állottak harctéri (ra; vonalbeli) szolgálatban, a Jpótzászlóaljparancsnok- ságnak Mezőkövesdre röviden jelentsék be. Jelenlegi pontos lakhely é'zintón jelentendő.