Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-19 / 12. szám

XV.

évii

!|ya

Hagysomkut, !3i6. maicius |9.

12-ik szám.

........ «»f ■■ ....■■■ 11,1,1 ■ ■''■»■■■■» .......... ■"' ■ ■" ■

l'

J i A í i z p i «• ti i ár:

6gU** évr* . , 8 lí Megyéd évi* ,

évr» . . , , . 4 K Egyes síim gr«

. : K

20 fíüéí

Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő.

M.rkesiiíség es s.»drtViivst«!; NagysomkuLTsIoki-tér 484 Telefíin szám 2.

rci.Kft.ii». « as».íiikap

Pénzügyi gondok.

Ha kívánságról beszélünk, amelyek minden oldalról előtérbe tolulnak, akkor lio/zá kell tennünk, hogy nem szabad magunkat iiluz ók ban ringatnunk. Hiszen nem is vag\mik képesek illúziókra. Mert a bábom, az ö irtózatos véráidozataivai, pnsz- | titásaival, embertelenségével, kiéheztető kísérleteivel, a szerződések szemérmeden széttépésével, kiragadott bennünket valamennyi illúziónkból és az emberi kulimá- ról civilizációról és humanitásról való ól maink mind meginogtak. Ihszen elvesztettük azoknak az eszméknek erejében való hitünket, amelyek a legnemesebb szellemek agyában megszületve, lassanként a kö'c-ö- nős g) ülölség megszűnésére és a különböző nemzet kölcsönös testvériségének felismerésére vezettek. Nincsenek többé illúziók az államoknak egymáshoz való : iszonyára nézve, mert, ámbár még messze vagyunk a háború végétől, mégis készülődéseket tapasztalunk már egy még félelmetesebb küzdelemre a gazdasági téren, amely a most szövetségben lévő entente* hatalmak szándéka szét int abban az időben is folytatódnék, amikor a fegyverek már megpihennek.

Legkevésbbé szabad azonban az illúzióknak átadni magunkat a bábotu után

közvetlen várható fejlődés tekintetében. Aki azt hiszi, hogy a háború után nyomban nagy gazdasági fellendülés f >g következni, hogy egy csapásra eltörölhetjük az óriási erőfeszítések következményeit, az súlyos tévedés aldozata. Nem szabad elfelednünk, h >gy ez a háború az államok és a népek j részéről a kiütő legnagyobb erőfeszítéseket kö;etelte, hogy a népek közönséges mértékkel meg sem mérhető terheket vállaltak magukra, hogy a meghozott és meghozandó áldozatok oly kimerültséget fognak maguk után vonni, amelyeknek bel) én nem I leltet egyhamar egy uj, erőteljes íölzsandü- lést várni.

Azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ma.minden erőik Utbavetasé- vel látunk munkához, egyidejűleg uj rend fog támadni az állami pénzügyek és valamennyi gazdasági berendezkedés terén, főleg azonban a közgazdasági politikában. Amihez képest a legnehezebb feladat lesz az állami szükségleteket és a termő társadalmi osztályok követelményeit összhang- zásba hozni. Az állam már eddig is mil- liard.ikra menő adósággal terhelte meg magát; tudomásunk vau a négy milliárdos Ihtjikölcsöuröl, a íüggöadósságokrói és a külföldi kölcsönökröt, amelynek összege az egv milliárdut meghaladja. Előrelátható, hogy a háború folytatása, ha csupán csak

hat hónapig tart is meg, további két tnil- liárdot fog igényelni, ügy, hogy az egész adóssógtthernek hét milliárdra való növekedésével, ha ped g háború után a kártérítésekre, ez egész közlekedési hálózat rekonstrukciójára, uj vasutak építésére, uj bevételi források megnyitására, a rokkantak és árvák ellátására szükséges összegeket számításba vesszük, újabb két milliárd szaporulatra kell számítanunk, ugy, hogy az államnak csak a kamatterhe évenként legalább hat-hét millióval fog emelkedni.

Ezeknek az eminens és eliitasiihatlan j állami szükségleteknek fedezete semmiféle más utón és semmiféle inas eszközök által nem történhetik, mint az összes termelő osztályoknak, t-z adózóknak megterhelése révén. Mit jelűit ez és hogyan fog ennek a termelésre' va’ő hatása érvényesÖinl? Rendes viszonyok között a legegyszerűbb módszerek egy ike volna a vámbevételek fokozása. Lehetséges lesz-e ez nálunk, elképzelhetjük e ezt, tekintettel arra a mélyreható megismerésre, hogy kereskedelmi politikánkat egyrészt a Német birodalommal, másrészt a Balkán államokkal való lehetőleg szoros kapcsolat irányában kell kiépíteni? A szorosabb vámpolitikai kapcsolat azonban kizárja a vámtételek szám- bavdiető felemelését, mert ez a szövetség csak kölcsönös koncessió t évén lesz elérhető.

vjg"j<nuiujj Jj.y.’wwBB» ffgyy*

A „KÜVÁBV1DM“ TÁRCÁJAHolló a katonasapkán.

Irta: Lévay Mihály.

Szeib haietór, november.

A holló határozottan szép állat, csillogó fekete a toll,r s ahogy lépked a tarlón, büszke, kecses a járása, mégsem szereti senki. Odalenn a harctéren járók meg éppen uem szive ik. Sőt felnek tőle.

A harctéren, akár a kártya;tsz'ainál,3a légii- lozófusabb ember is babonás. Egy osztrák egyetemi tanárnak, hires neves természettudósnak nyul szaladt el a lába előd, keresztül az »rs/águton. A professzor aznapra betegnek mondotta magát, ki som mozdult abból a szerb viskóból, amelybe a stations komm andms bokrát téiyozla. Hit még a holló? Amelyik sereg fölött csapatosan megjele is, abban a legénynek k .s«bb lett ró na nem szület- nio. A íuihén n.eg a román baka nyomban keresztet vet magára, ha hollót lát valahol.

Minap, ahogy vonultunk az országúton, nagy csapat holló repült el a fejünk fö.öit, észak Jelé A généi álig egyik adjutánsa lett rájuk figyelmes. O.t lovagoltam n.e lelte.

— Hollók I — mondta s az arca elborult. Rossz jel I

— Csak nem gondolja komolyan ? — kérdeztem.

— Tudja Isten — felelte. — Sohasem voltam babonás, dö itt azzá lettem. Az é,ei néha olyan furcsa do gokat müvei.

Nyomban elmot dott egy történetet a hollók* ról. Leíróin, ugy, ahogy nekem, olt a havas tzeib országúton elmondták:

— Volt a seregünkben egy erdélyi ezred. Most már nii.es itt, elvitték másfelé. Ebben az ez redben, volt egy oláh legény: Panaileszku Juon. Szép szál ember volt. Odahaza, a Rotyszat alatt, felesége és két gyermeke váita. A gyerekeire különösen büszke volt Pauai eszku Juon. Miudig róluk beszélt. Mutogatta az írásukat és ötvenszer iv felolvastatta m. gáuak minden levelüket. Ö ugyanis nem érteit a betűvetéshez, de a gyerekei iskolába jártak mind a ketien, a fiú is, & leány is és görbe sorokban, esetlen nagy betűkkel Írott levelekben értesítették apjukat az otthoni állapotokról. Panaileszku nem volt gyáva legény. Nemrég, előőrsön, egymaga üldözőbe vett egy clleus jer lovast. Le is lőtte. Az ezredes az egész század előtt dicsei te meg érte.

Mikor Ai ángy elő vucoi bevettük és a szerbek

megállás nélkül szaladtak előttünk jó ‘darabot, akkor nagy vigasság volt a táborban. Az oláh ba kak a templom elölt ttvő nagy téren, amelyen előtte való na; on még az ágyuk állottak, vidám kólót jártak dudaszó niellett. Az egész törzskar odagyült, hogy megnézze a táncot. A legények mindig jobban beleme egedtek, s ledobálták sapkájukat. hogy könnyebben menjen a tánc. Mikor vége veit, ment mindenki, hogy felvegye a sapkát. Pan. ileskuén egy holló ü t. A baka olyan fehér lett, mint a h >, amely ott világit a hegy telejóu. Leült a földre. Alig lehetett rábeszélni, hogy ve- vje fel a hollóján* zapkat. Aztán behúzódott a sátrába s akkor se jöt elő, amikor délben ebédhez hivott az ezred kíiitje. Ejöö>sokét küldtek fel a hegyekbe és Panaileszkunak is fel kellett voina kapaszkodnia a sziklák közé posztnak. Az emberre nem hheU-tt ráismerni. Megrokkant ezen az egy napon.

— Beteg vagy Juon! — kérdezte a hadnagy.

— Nem en, hadnagy ur — veit a válasz.

— Akkor hat mi bújod?

— Reggel holló ült a sapkámon, hadnagy ur i — mondta.

— Szamár vagy te Juon ! A holló csak olya» madár, mint a többi. Az imber elhesegeti, ha ráül a sapkájára. No, csuk menj fei a hegyre, fiam, meglátod nem lesz s.mmi bajod!