Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-31 / 53. szám

1 XIV. évfolyam Nagysomi ul, I9’6. december 31. 53-ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁBS.iDAeMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Félévre . . 4K Egyes szám ára 20 fill. 1917. Irta: Pilcz Ede. A világra már harmadik éve mintha elkövetkezett volna a végpusztulás. Másról sem hallunk, egyebet sem látunk, csak pusztulást, rombolást, vért, halált, gyászt és zokogást. Az emberiség iszonyú teher- próbát áll s bár már szinte hozzá fásultunk á méreteiben és tartalmában egyaránt ret­tenetes világégés borzalmaihoz, minden idegszálunk állandóan feszül, hogy össze ne roskadjunk. Meggyötört lelkűnknek, elkinzoti szi­vünknek úditö állomása, határkő, az uj év. Az életet, s mindent elsimító, mindent ki- békitő s mindent megujjitó hit, remény, bi­zalom szállja meg lelkünket s egy pillanatra feledve a jelen siratnivaló borzalmait, meg- villanik szemünk előtt a jövő biztató képe: a romok felett uj világ épül; a sírok felett uj élet pezsdül s a barbár harci zaji fel­váltja majd a várvavárt beke. Erre a törhetlen bizalomra és a belőle fakadó acélos munkakedvre égetően nagy szükség lesz az uj évben. Uj munka, uj feladatok előtt állunk. Mert ne ámítsuk magunkat azzal, hogy ott olytatjuk a béke beköszöntővel, ahol az Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő : Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NaflyS0mkut,TelekÍ-tér4A4 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. 1914 évi mozgósításkor abbahagytuk, Mii liők és milliók elvátozott lelkületét, gondol­kodását még ha akarnók sem tudnók többé régi formájára visszaidomitani. A gyermek férfi lett; a felnőtt a harci zaj, a szenvedés és keserű megpróbálta­tások árán a léhaság, nemtörődömség sa­lakjait otthagyja a lövészárkokban; megis­merte emberi értékét, visszanyerte hiiét; jog és törvény szerint méltó helyet kér a társadalomban a becsületes munkához. Fogságoói hazatérő polgáraink lelkületét is megszűri az idegen levegő ; uj világításban látják az életet s megtanulták az idegen­ben nagyon szeretni ezt a hazai földet, melyért dolgozni megtisztult érzéssel ké­szülnek. És itthon?Nem hzriijuk-e eléggé: csak egyszer legyen béke, most már megtanul­tunk élni. Nem szégyeljük már a tisztes szegénységet és nem irigyeljük a konjunk­túrákat kihasználó meggazdagodást. A meny­nyit eddig másokkal foglalkoztunk, annyit ezután nagunkkal foglalkozunk. És ez már egy uj világrend gondolata. E gondolatban azt is látjuk, hogy a múlt életfelfogás, életrend a háborús évek katasztrofális erőpróbájában csődbe került, fizetésképtelen lett. Az uj társsdalmi életrend mindenütt jelentkezni fog s ezt a kezdő uj életet gyá- molitani; az átalakulással járó nehéz hely­zeteket kiegyenlíteni nem bölcselkedéssel és sok beszéddel lehet; hanem becsületes, önzetlen munkaszeretettel. A habozó el­mére, az ingadozó akaratra több hatással van a szerétéiből fakadó irányítás, segitós, mint tz eszmék és szavak egész óceánja* És mig az uj világrendbe beilleszke­dünk ; a múltnak a gyomát is irtogatiti kell. Mert kitagadhatja, hogy a háborús évek sok szemetet, bűnt vetettek felszínre, A kiskorúak bírósága megdöbbentő statisztikát állít ki a felügyelet hiányában elzüllött gyermekek bűntényeiről, Az erköl­csi eldurvulás, amely alatt elpusztul min­den, ami szép és nemes, az alsóbb népró- tegekben nagy tért hódított. A divat ős él­vezetvágy soha sem volt nagyobb, mint manapság. Az enyém és tied közötti kü- löubség is meglehetősen elhomályosult. A sseméremérzet, a családi tüzhel, szentsége is ijesztő módon gyenge lábon áll. És ki tudna elsorolni mindazt a kiszámithatlan kárt, amit a háború a gyenge erkölcsi fel­fogásban szenvedő világbau okozott. Az uj élet világításában engedjük a lelkünkre hatni e nagy időket, e nagy idők «S » r r r A „KQVAEVIM“ TAHIM­Lettres cf un soldat. .. A lövészárok és pergőtűz filozófusokat ne­vel. Á halál gondolatával való gyakori foglalkozás már maga is felig filozófia, Az agyútól a toliig •zohtfan aagy ut van és ezt az utat oly keveseu tudják megcsinálni, hogy ritkaságszámba megy a „Letteres dun soldat“ Írója. Könyve Parisban je­lent meg (Letjres d’uu Soldat. Librairie Cliapeiot, Páris i916,) magának a szerzőnek a neve isme­retlen. Csak annyit lehet róla tudni, hogy művész­ember, fiatal francia festő, aki a bábom kezdeté­től fogva a harctéren voL és 1915. április óta az eltűntek listáján szerepel. Minden valószínűség sze­rint az argonnei erdőségben vívott harcokban eset: fi. Könyve nem áll másból, mint az épesanyjahoz irt levelekből, amiket rokoni kéz gyűjtött egybe és adott ki. egytlőre névtelenül, abban a re­ménységben. hogy szerzőjük talán mégis életben van és előkerül. A lövészárok névtelen filozófusa sok ér­dekes dolgot mond, aminek állandóan mély hát­teret ad a háború, amelynek téuyleg harcoló ka­tonája volt a szerző. 1914. október 14 én egy any­jához irt levelében ezt mondja a mai hábo­rúról : — Nem szabad kétségbe esnünk, most ke­vésbé, mint valaha, mert soha nagyobb mértékben nem lesz többé meg az az érzésünk, hogy min­dez a sok emberi izgalom és őrület semmi sem az örökkévalóságnak ahoz a darabkájához képest, amelyet mindenki magaban hord és hogy mindez a sok szörnyűség egy jobb jövő felé visz. Ez a háború egy fajtája a vizözönuek, amely földünk átalakulását követte. De láttad-e valaha, hogy e nagy fölbomlásban elveszett volna egy lélek leg­kisebb része is vagy lrogy csökkent volna egy magasabb rend érzése ? A mi szenvedéseink on­nan erednek, hogy a mi kicsinyes emberi türel- ! műnk vágyaink kielégítésére van berendezve. De j amint a dolgokat úgy vizsgáljuk, hogy harmóniáju­kat fölfedezzük, eiórjü : a szinte teljes lelki nyu­gatarat. Nem tudhatjuk, hogy ez a mai erősza. kosság és rendetlenség nem viszik-e az emberi­ség általános sorsát arra az útra, amely az abszo­lút jóhoz vezet. A földi élet gyarlóságával szemben a szerző vigaszt talál egy magasabb rendű harmóniában, amelynek mélyén Istenben és a lélek halhatatlan­ságában való hitét érezzük. És a kétségbeesés óráiban ez a hit erősiti és ad neki szárnyat ilyen gondolatol a : Mindenáron arra kell törekednünk, hogy semmiféle katasztrófa ne csináljon életünkből hő zagos, elnyomoritott és összhang nélküli valamit Ez a legnagyobb és legszebb cselekedet, amit min­den uj pillanat követel tőlünk. — Azt hiszem, ha megadatott volna, hogy sokáig éljek, nem szűntem volna meg jóra töre­kedni. De mintegy nincs más bizonyosságom, mint a jelen, tehát megpróbáltam, hogy benne juttas­sam kifejezésre a legjobbat, amj bennem van és ennek megtermékenyítésére törekedtem. Emberibb, kevésbbó metafizikus hangok is vannak leveleiben: — Milyen hosszú háború ez — Írja 1915 február 28 án — túlságosan hosszú olyan em­berek szamára, akik magasabb hivatásra volnának valók. Örülök annak a részvétnek, amelylye Parisbau irántam viseltetnak, da nem fognak- fölmenteni, hogy erőimet jobban használhas­sam ? Miért áldoznák föl engem, ha^ p" g.* akiknek kevesebb adatott, megmar , .. , . . ’ 5 a, hogy valamit zonyosau azért jöttem a y'"* alkossak . . . Érdekes » -^elkez‘> megjegyzése : ,ia a sors a legjobbakat sújtja, ea

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom