Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-22 / 43. szám

s KÓVÁÍtVÍÍJÉK októl er 22 mely a Magyar Vörös ^ereszt Egylet bu­dapesti Tudósiló Irodája vezetőinek: Batthyány Lajos gróf és Hadik-Burkóczy Endre gróf kiadásában jelenik meg már eddigi kutatásai során is jelentős eredmé­nyeket ért el. Sok olyan eltűnt katona sorsára derített világosságot, akinek sze­mélyét illetőleg a hivatalos nyomozás holt pontra jutott. A szerkesztőségnek legujab ban sikerült biztosítania a wieni Qemein- sames Zeniralnachweisebureau utján, hogy a Katón i-Nyemozó Jegyzék minden száma az ellenséges fogolytáborokba is eljusson s ezzel újabb lehetőséget ny.íott arra, hogy kutatásai még több esetben és még ered­ményesebbek legyenek. A Katona-Nyomozó Jegyzékei B. Virágh Qéza szerkeszti. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Váci u. 38., 1. em., ahol a Ka,ona-Nyo- mozó Jegyzék közlési feltételei és minden egyéb felvilágosítás megtudható. Az ötödik magyar hadiköícsön. Az ötö­dik magyar hadiköícsön kibocsajtása küszö­bön van. Az előmunkálatok mar folyamat­ban van ak és az aláírások rn nden valószí­nűség szerint november hó első felében lesz­nek. Az uj hadikölcsönnek kibocsátási árfo­lyama es kamatlaba az előbbiekével egyenlő lesz, de mint hírlik egy uj torma is kerül jegyzésre. A takarékpénztárak és bankok pénz­készlete vagy a gazdáknál az eladott termény, jo-zagarak színién varnak mar erre a jegy­zési alkalomra, a havi folzet kedvező s így nagyon valószínű, hogy ez a jegyzés nem csak fényesen fog sikerülni, hanem az ösz- szes előbbieket is felül fogja múlni. A kormány a cukor elrejtése ellen A kormány utasította a törvényhatóságokat, hogy a cukorral való uzsoráskodást minden rendelkezésére álló eszközzel torolja meg. Vonatkozik elsősorban azokra,- akik a kávé és fűszer vásárlására ellenében adnak cukrot. A vidéki hatóságok a rendelet értelmében már meg is tették -az intézkedéseket, hogy a közönség cukorszükségletének normális ellá­tásáról gondoskodjanak, sok vidéki városban azért most rendőrökkel és pénzügyőrökkel kutaljak fel az elrejtett cukorkészletet. Az ötödik hadikölesön eredménye Né­metországban 10 és fél milliárd. Az öt köl­csön összege összesen 47 milliárd. — Szé­dítő nagy összeg, mely íönségeseu fényes bizonyr.éka a németek hazaszeretetének és áldozatkészségének. Az ötven éven felülieket nem sorozzak. A kö/.ónsóg körében szóltében-hosszaban ar­ról beszéltek, hogy az 50 éven felüliekre is rá kerül a sor, azokat is besorozzák és el­viszik a harctérre. — A kápviselőhaz ülésén a legilletékesebb hegyről kaptuk meg a vá­laszt, Barabas Béla országgyűlési képviselő iulerpenciójaban azt kérdezte, hogy dec. 3l-ik° után azokat az öreg harcosokat, akik 50 évü­ket betöltötték, haza boosátják-e, valamint mi igaz abból a híresztelésből, hogy az 50 éven felülieket is besorozzák? Hazai báró honvédelmi miniszter válaszában azt mondta, hogy az 50 éves harcosokat, akik csak mint hadiszolgalatüsok és nem mint harcosok van­nak a harctéren, haza nem becsaljak, mert az a királynak a joga, de egyáltalában nincs tervbe véve, hogy az 50 evesnél magasabb koruakra sorozást rendeljenek el. Rekvirálják az egész ország zsirkész- ieíét. A'kormány a zsirtalau és a hústalan napok életbeléptetése lilán még tovább szán­dékozik menni, hogy a zsir körül tapasztal­ható hiányokat megszüntesse. Legközelebb az egész ország területére elrendeli a zűr- jegyek életbelépését. Ezt a* kérdést most dolgozzák a belügyminisztériumban.—Való­színű, hogy a rendelet megjelenésével egy időben rekviralni fogják az egész ország zsír készletét és a kormány — akár csak a gabonát, — a lefoglalt zsírt az egész or­szág területén hatósági kezelésbe veszi. A kukorica uj árszabályozása. A hiva­talos lap rendeletet közöl a kukorica készle­tek fölhasználásáról és a közszükségleti cé­lokra való igénybevéieléről. A rendelet leg­fontosabb része, hogy a morzsolt tengeri árát 34—41 koronában, a csutka arát 8—10 koronában állapítja meg, ezonkivül a rekvi- rálas elrendelése alkalmával 6 korona pré­miumot is engedelmez. — A még nem telje­sített elővételeket a rendelet érvényteleníti. — A termelő készletéből annyit, amennyi saját házi és gazdasági szükségleteinek megfelel, szabadon fölhasználhat. — Gazdasági szük­séglet címén a természetben kiszolgáltatott járandóságok, a vetőmag és az állatállomány­nak egyéb terményekkel nem fedezhető szük­séglete vehető szamitasba. — A termelő kész- lettóGslegét csak annak adhatja el, aki vásárló engeaelmet nyert. A tengert makszimaiis ára a kővetkező: Közönséges tengert csöves álla­potban 2(3—32 korona, morzsolt állapotban 31, 50—3a korona, íajteugeri csöves álla­potban 28 10—34 8ü kor., morzsolt állapot­ban 37. 5ü—ll korona. A nagy földindulás. Kitűnő írónk, Benedek Eleknek a szeaeiyek meneküléséről irt regénye, mely a Jó Pajtás Dán jeleink meg, hétrőt-üetre megkapóbb reszteteket mend el. a kitűnő iró saját eiemeuyei alapjaa, a fiatal olvssók teljes képet menthetnek beiőle az erdélyi veszedelem borzal­mairól es viszontagságairól. A Jó Pajtás legújabb Oktober 15 did szamaba ezenkívül verset irt Bene­dek Elek, elbeszélést Cholnoky László, regéoyfoly- tatast Rákosi Viktor, mesét Avar Gyula, cikket Lakatos László. Sok szép kép, köztük Endrődi Béla rajzai díszíti a szöveget. A rejtvények és szerkesztői üzenetek eg-szitik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás t a Frankiin-társuiat adja ki; előfizetési ara negyedévre 2 korona 50 fillér, fél evie 5 koroua, egesz evre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatvány- számokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest ÍV., Egyetem-utca 4. Hivatalos rész. Hadifoglyok élelmezési térítése, A községek részére kiadott hadifoglyok után jaro eieimezesi terítések elszámolása korül még uiiudög előforduló nefiezsegek megszüntetése cél­jából es ezeu ügyek vegieges elintézése végett a ca. es kir. hadügyminiszter ur 76548,Abt. 12. sz. a, a hadifoglyok után járó elintézési terítések el- szamolasara vonatkozólag az elszámolással megbi- aott katonai hatóságoknak reszlstas utasítás adatott ljj melyek alkalmasnak latszauak arra, hogy a még fü’o-gő elszámolási ügyek végleges rendezést nyer­hetnek. Ezen renueletet magyar fordításban azzal a felhívással adom ki Címednek, gondoskodjék megfelelóeu arról, hogy erről a rendelkezésről az összes érdekelt községek (r. t. városok) azonnal érte6ithessene*í- ^ Cá- es Ku'- hadügyminiszter ur f. ó. augusztus 21 en kelt 76548,Aut, 12. számú rendeleteneK fordítása, a cs. es klr. katonai pa­rancsnokinak Pozsony. Wien, 1916, évi augusz­tus 21-én a i 1333b,Abi. 12. ex 1915. sz. a kiadott itteni rendelet kiegészítése és részbeni módosítása képen a pozsonyi katonai parancsnoksághoz tar­tózó hadi fogolytáborok es a nezsideri internáltak tábora számadó tisztjei között Pozsonyban 1916. év junius 20-án tartott megbeszeles eredményéhez ké­pest a Magyarországban muukára kiadott hadifog­lyok után jaró meg hátralékos élelmezési térítések gyors elintezase céljából a következőket roudelem el: 1. Ha a hadifoglyok kiadására nézve a munka­adóval szemben szerződé^ nem jött le,re, a ni, | szerződési minta alkalmazandó, feltéve, hogy a munkaadók közvetlenül igényelték a hadifoglyokat, ha pedig a hadifoglyok valamelyik község utján igényeltettek és a kiadott hadifoglyok száma 200 fogolyt nem halad meg, a II. szerződési minta al­kalmazandó, tekintet nélkül arra, hogy vájjon a hadifoglyok községnél vagy pedig magános mun­kaadónál voltak alkalmazva. Ha a kiadás a köz­ség utján történt ugyan, de 200 hadifogolynál több adatott ki egy munkaadó részére i a Hl, szerződési minta alkalmazandó. II. A községekkel az elszá­molás 1915, évi november 15-ig terjedő időben általánosságban a II. szerz dési minta szerint tör­ténjék. Azokat a magánosokat, akik a községek utján kaptak hadifoglyokat, az illetékes községi elöljárósághoz kell utasítani igényekkel azzal az értesítéssel, hogy az utalványozás csakis a község kezéhez történik. Az élelmezési térítés fentartással fizetendő ki, ha egy munkaadó 1915. évi junius 8-ika után igényel, tízen fentartás a következőkép­pen szóljon: „Minthogy 1915. évi junius 8 ika után 200 nál kevesebb haditogolyt is közvetlenül a had- vezetőségnél lehetett igényelni, figyelmeztetik, hogy ki igényelt élelmezési járulékot a hadvezetöseg ugyan kifizeti, hogy azonban azon esetre, ha az élelmezési járulék iránti igény illetékessége megál- laplttatnék, a kiizetett összegek a községtől eset­leg visszakövetelhetők.“ 111. Azon esetben, midőn hadifoglyok községek által 200 hadifoglyot túl ha­ladó szambán csak egy munkaadónak engedtetnek át, még a községeknek erre eső élelmezési össze­gek megtérítése iránti igénye is elutasítandó. IV. Azon esetekben, amidőn be van igazolva, hogy ugyanazon a munkaadó ugyanazon munkahely töDD községből egy vagy több táborból származó hadi­foglyokat végösszegben 200 hadifog yot túlhaladó számban kapottba községeknek a megtelelö élelme­zési térítések iránti igényei a pozsoeyi katonai parancsnokság utján a hadügyminisztériumhoz dön­tés végett felterjesztendók. V. Azon esetekben, melyekben a vonatkozó adatokat a hadifogolytábor pontosan nem ismeri, hol kétséges, mely tábor­ból származnak a hadifoglyok, hol a teljesítendő munka nagyságát illetőleg eltérő adatok léteznek, 'továbbá azon esetekben, nol igazolva van, hogy a hadifoglyok kiadása esetleg szerződés alapján is magánszemély nevére csak formailag megtörtént, de a hadifoglyok tényleg a községekoen es ezek utján alkalmaztattak illetőleg a hadifoglyok feletti rendelkezési jog kizárólag a községen által gya­koroltatott, a községgel a II. minta szerint telje­sítendő az elszámolás, amennyiben a község a fő­szolgabírói hivatal vagy a városi tanács által ki­állított igazolványt csatol, melyből kitűnik: A ha­difogoly munkások, ha lehetséges: név szerinti fel­tüntetése, 2. a haiifoglyok származási tabora, esetleg a rendelet, melynek folytán a kiadás tör­tént, 3. potos jelzése annak, mely: időponttól fogva és meddig dolgoztak a hadifoglyok a községben. VI. Mindazon esetekben, melyekre a fenti hataroz- mányok egyike sem alkalmazandó lenne és a IV. pont esetén a tényállásnak alapos előzetes tisztá­zása mellett a pozsonyi katonai parancsnokság döntése kikérendő, amely szükség esetén a kérdést hadügyminiszteri döntés alá bocsáthatja. VIl. Am. kir. töldmivelésügyi mtniszterium egyúttal megke­restetik, miszerint a községi elöljáróságokat hi­vassa fel, hogy az élelmezési térítés iránt jogsze • rüen fennálló va^y csak vélt igényeiket a hadve- zetóségnek 1916. évi december 1-ig a hadifogoly táboroknál jelentsék be, miután az elkésve történt bejelentés könnyen eredményezné, íogy a már most nehezen beszerezhető elszámolási adatok beszer­zése igen nagy nehézségekkel volna összekötve és az elszámolást esetleg teljesen lehetetlenné tehetné. A hadügyminisztérium az Összes felelős közegeket figyelmezteti, hogy miután fenti utasítások a folyó­sító közegek egybehangzó állásfoglalása folytán adattak ki, jövőre a még függő élelmezési térítési ügyek gyors elintézésének akadály nem állhat ut- jáDan. A katonai parancsnokság 1917. évi január 1-ig a még függő összeg ügyeket intéztesse el, il­letve ezen xeőpontig azon kivételes eseteket, me­lyekben miniszteri döntés szükségesnek mutatkozik a hadügyminisztériumhoz terjessze fel. A minisz­ter helyett: Jarzebecki s. k. osztályfőnök. Főmunkatársak: Or. Olsavszky Gyula, Dr- Kovács Mór. Laptulajdonos: barna b e-jn ö. ±±k±±k kk>±±k±rk±kkk Polgári iskolai magántanulók tanítását elvállalom. Moldován Béla áll. tanító.

Next

/
Oldalképek
Tartalom