Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-16 / 29. szám
2 KOVAR VIDÉK július 16 Bizzunk a kormányban mi és bízzanak a tisztviselők, meglesz és a segilség módja a lehető legjobb és lehető legkielé- gitőbb lesz, ismét a nagy cél, a végső győzelem érdekében, amelyhez a tisztviselők éppen úgy hozzájárulnak, mint a fronton fegyverrel küzdő véreink. Az 1915. évi búza-, rozs-, kétszeres-, köles-, árpa- és zabtermésnek zár alávétele. A m. kir. minisztérium a háború ese téré szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján az 1916. évi búza-, rozs-, kétszeres , kö'es-, árpa- és zabtermés tekintetében a következőket rendeli: 3. Vásárlás közszükségleti célokra. 7. §. A jelen rendeletben emlitett terményekkel és liszttel el nem látott lakosság megfelelő ellátásának biztosítása az illetékes miniszterek által egyetértőig kiadandó közelebbi utasilások szerint a törvényhatóságok feladata, amelyek az e célra szükséges terményeket és lisztet a Hadi Termény- részvénytársaságtól szerzik be. Az előbbi bekezdésben emlitett célra, valamint a közérdekből vagy kiviteli célokra egyébként szükséges gabonamennyiségek beszerzéséről a Hadi Termény-részvénytársaság' gondoskodik. A Hadi Termény-részvénytársaság a magyar szent korona országainak egész területén vásárolhat és ezen vásárlásainál bizományosok közreműködését is igénvbe veheti. A bizományosok kötelesek vásárlásaik püspök maga ment át a német táborba és a nők s gyermekek szabad elvonulásának biztosításáért s fegyverszünetért köayörgött, amit azonban a németek megtagadtak. Küiünös és szinte a poézis erejével*hat az emberre, ahogy ezt olvassa az újságban erről a püspökről; a szemünket töröljük és azt képzeljük, hogy a középkor valamelyik régi krónikáját olvassuk: a püspökök mégis csak pásztorai a népnek, úgy a múltban, minta jelenben éfc nem ssabadaa rosszakaratúnak lenni velük szemben ; sohasem lehet tudni, mikor és hol van rájuk szükség. 1870. Oszhava 16. napján. A németek feltartóztathatlanul nyomulnak Paris felé és vasárnapig biztosan a főváros bástyái előtt állanak; Paris helyzete eszerint úgy kívül, mint belülről nagyon komoly és veszélyes. A párisiaknak van ugyan egy respublikájuk, de az gyenge lábon áll; ha ugyanis a jelenlegi kormány bókét köt a németekkel, akkor a „vörös respublika“ buktatja meg, ha pedig nem fog akarni bókét kötni, akkor a németek adják ki az útját. A békével különben körülbelül úgy yagyunk, mint a betegséggel: közmondás szerint t. i. a betegség lóháton jön. gyalog megy, vagyis: nehezen múlik. Épen úgy van ez a jó öreg békével is: a háború egy kettőre itt volt, de a béke ugyan sokáig várat magára. Azt beszélik ugyan, hogy a semleges államok — Amerikával az élükön — fegyverszünetet és békét közvetítenek. A kormány követségbe kü dte Thiors-t Londont) i, Bécibe és Pétervdrra és az öreg ur egész élvezetes utat tehet, ha az időjárás is kedvez neki, de hogy valami eredménye is lenne az utjának, azt bajosan hiszem. Akárhogy csűrjük csavarjuk a diplomaták frázisait, any- nyi bizonyos, hogy Anglia és Oroszország kegyetlen mód örülnének, ha Franciaországot egy kicsit megszorongatnák és megnyirbálnák. Az orosz küiönbeu is igy gondolkozik: „Vegyetek el, ameny- nyit csak akartok, ti németek, legközelebb majd én megyek tirátok én, Oroszország, Németország ellen, Sámson a füiszteusok elien. Ez lesz Európában az utolsó háború, amikor a szlávság a legutolsó „népek csatájában“ hatalmába köríti Európa kultúráját és azután majd a világtörténelem is „kivándorol“ Columbusszal és a lenyugvó nappal együtt nyugat felé és átteszi a színhelyét az uj világba — Amerikába, megkezdése elölt a Hadi Termény részvénytársaság állal részükre kiállított igazolójegyet a vásárlás helye szerint illetékes íő- szoigabirónál (városi polgármesternél) lát- tamozás végett bemutatni és a Hatóságnak felhívására felmutatni. A Hadi Termény-rész >ény társaságnak és e társaság bizományosának a termelővel a jelen rendeletben meghatározott termények megvét le iránt csak a kereskedelemügyi miniszter által jóváhagyott szerződés kötle- véltervezetben megállapitut, kikötések szói int szabad az ügyle:et megkötnie. Oly ügyleti megállapodások, amelyek az említett tervezetbe n megállapított kikötésektől az eladó hátrányára eltérnek, érvénytelenek. A Hadi T rmóny-részvénytársaság, valamint e társaság bizományosa, köteles a termelőnek az átvett terményekről Írásbeli elismervényt kiszolgáltatni. 8. § Az állatállomány (ló, szarvasmarha, sertés, baromfi stb.) eltartására szükséges termény biztosítása céljából a kereskednie nügyi miniszter a földmivelósiigyi miniszterrel és a belügyminiszterrel egyetértve a vármegyei és a városi törvényhatóságoknak, közíntéze- teknek, továbbá húsznál n ;gyobb állatlétszámmal dolgozó ipari telepeknek és vállalatoknak megengedheti, hogy az 11)16. évi október hó 15. napjáig a Hadi Termény részvénytársaság utján annyi árpát és zabot vásárolhassanak, mint amennyi az ottani állatállomány takarmányozására a jövő 1917. évi augusztus hó' 15. napjáig előreláthatólag szükséges lesz. Az a hatóság, intézet vagy vállalat, amely az állatállomány takarmányozására szükséges árpának és zabnak beszér- .zésere engedélyt nyert, köteles az egész évi szükséglet fedezéséről és a beszerzett készleteket gazdaságos felhasználásáról gondoskodni. A földi ni velésüg) i minisz ter a gazdasági egyesületeknek és szövetkezeteknek az általa megállapítandó feltételek mellett 'felhatalmazást adhat arra, hogy vetőmagvakot tovább* árusítás céljára vásárolhassanak'* s egyúttal megállapíthatja azokat az árakat, amelyeket a vásárolt vetőmig tová'bbeládásánál felszámíthatnak. A földmiveléstigyi miniszter magneme- sitéssel foglalkozó termelőknek a feltételek megállapitása mellett meghatározott mennyiségre engedélyt adhat a ra, hogy vetőmagot vetési célokra termelő, nek közvetlenül eladhassanak. A jelen §. alapj ín eszközölt eladásokra és vételekre nézve az 5. §. első bekezdésének rendelkezései nem nyernek alkalmazást. A vevő köteles a termelőnek a jelen §. alapján átvett vetőmagról írásbeli elismervényt kiszolgáltatni. 10. §. Kereskedők (szövetkezetek), ha gabona adásvételével eddig is foglalkoztak, a Hadi Termény-részvénytársaság által a kereske delemügyi miniszter utasításainak megfelelően kiállított vásárlási igazolvány alapján aimak a törvényhatóságnak a területén, ahol üzleti telepük van, a termalöktől búzát, rozsot, kétszerest, kölest, árpát és zabot vásárolhatnak, de csak oly termelőtől, akinek eladásra szánt termése a felsorolt terményekből együttvéve legfeljebb száz métermázsát tesz ki. Az a kereskedő, akit a jelen §. rendelkezéseinek megszegésével elkövetett kihágás miatt a 16. §. alapján jogerősen elitéinek, el veszi i a jelen § on alapuló vásárlási jogosultságát . A jelen §. alapján vá.- ár ló kereskedő (szövetkezet) köteles a termelőnek az átvett terményekről Írásbeli elismervényt kiszolgáltatni. A jelen §. alapján vásárolt termény- mennyiségeket a vevő csak a Hadi Termény-részvénytársaságnak vagy e társaság bizományosainak adhatja el és köteles az ilykóp megvásárolt készleteket kéthetenkint a Hadi Termény részvénytársaságnak bejelenteni és a társaság felhívására neki megvételre felajánlani. Tilos a jelen §. első bekezdése alapján vásárolt gabonáéit a kereskedőnek (szövetkezetnek) a továbbeladásnál olyan árat felszámítania, amely habár a hatóságilag megállapított legmagasabb árat nem is haladja meg, mégis aránytalanul magasabb az általa a termelőnek fizetett árnál. 11. §• A/.t, hogy ipari szeszfozésre, sörfőzésre és malátagyártásra, valamint más ipari feldolgozásra és mezőgazdasággal kapcsolatban nem levő hizlalásra az J916. évi termésből mily mennyiségeket és mily feltételek mellett lehet feldolgozni, külön rendelet fogja megállapítani. Az ily célra szükséges termény- mennyiségek csak az emlitett külön rendelet értelmében kizárólag a Hadi Termény-részvénytársaság .utján szerezhetők be. Folytatása a jövő számban. miiiüK, Képviselütestülöti ülés. Nagysomkut képviselőtestülete ma július hó 16-án d. e. 11 órakor a községháza tanácstermében rendki viili közgyűlést tart, melynek tárgyai a következők: 1. A nagyso.ikuti nyilvános jellegű kórház 1917. évi költségvetés tárgyalása és megállapítása. 2. Lingvay Tamásné kórházi 'lelmező kérvénye az élelmezési díjnak 1 K 50 füléire való felemelése iránt. 3. özv. Mákray Kálmánná kórházi ápolónő kérvénye 100 t or. drágasági pótlék megállapítása iránt. 4. ‘ Kiskorú Becsi Gyula, Erzsi és Béla illetőségének megállapitása. 5. Szatmár'vármegye törvényhatósági bizottságának 361jí)16. bjkv. sz. határozata mely szerint a nagysomkuti székházat hadi árvaház céljára felajánlja. G. Szatmárvárraegye törvényhatóságának 450,916. sz. határozata, mely szerint a községi képviselőtestület által a községi alkalmazottaknak megszavazott drá-' gasági segélyre vonatkozó határozattól a jóváhagyást megtagadja, Kórházi bizottsági ülés. A nagysomkuti nyilvános jellegű kórház bizottsága ma délelőtt fél 11 órakor a községháza tanácstermében ülést tart. Mindenki vegye meg a Nemzet Háza idöreform emléklapját. Megsebesült tb. szolgab ró. Mint értesülünk, Dienes Sándor közigazgatási gyakornok, vármegyei tb. szolgabiró a wolhy- niai harcok alkalmával shrapnellövés következtében balkaijan megsebesült. Dienes Sándor jelenleg a nyíregyházai tartalékból házban fekszik, ahonnét operáció céljából a budapesti helyőrségi kórházba szálinjak,