Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-12 / 37. szám
1 XIII. évfolyam. VF Nagysomkuf, 1915. szeptember 12. 37-ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAHYSOMKUTJ JAKAS1 JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. KI« fI * * l 6»1 ár: Égést évrt . . . t ti Ntgytd évit . Z K Fél évrt . . , . . 4 K Egyes stém árt 20 Dllét in . ,i. .. .. . — —... i Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő. ■ |— ■■■■■! .1.-..—■■! ■!■■■■■ ..... ■■■ ........■ St erktsttiíség é» kiadóhivatal; Kagysonikut,Teleki-tér484 Telefon szám 2. lUEKJELItKlií MIIKMEN VA8ÁIINAI' szer kérünk a német néptől! mondta. Még egyszer kérünk és ha e kérésünket teljesíti, — ez is lehetett volna a mondat folytatása — akkor biztosítva lesz a döntő, végleges győzelem. Erre gondoljunk mi is és ezért kövessük a komoly, diadalmas német példát. A zseb és a gyomor. Mit és milyen áron eszik az angol. A háború kezdetén az angol közép- osztályt valóságos pánik fogta el. Az éhínségtől féltek, mindenki bevásárolt, a nagy londoni beszerzési és élelmezési vállalatok, mint az Army and Navy* Stores, Civil Service Supply Association, Hanrod’s Stores csak liZ'iizenöt napi késéssel tudtak megrendelőiknek eleget tenni és megrendeléseket csak a hét két napján vettek fel. A félelem egoizmusával gazdag urak és hölgyek a szegény kerületek kis boltjaiból vásároltak mindent össze úgy, hogy a munkásasszonyok, akik szombaton este jöttek bevásárolni, üres kosarakkal mentek el. Aztán lassan elmúlt a pánik, de most, Anglia blokádjakor, újra kitört. Hogy ezt megértsük, nézzük végig, mit eszik az angol és azt honnan szerzi be. 7 óra reggel. A szobalány bekopog a Német példa. A német uj tízmilliárdos kölcsönt a német birodalmi gyűlés egy ülésében, mondhatnók öt perc alatt megszavazta. Ez olyan teljesítmény, a hazafiul kötelességeknek olyan komoly értékelése és megérté se, hogy ilyent más nemzet még a háború folyamán nem mulatott fel. Meg vagyunk győződve róla, hogy amilyen komolyan, megfontoltan, de amellett rövid idő alatt és minden részletesebb rábeszélés nélkül, szavazta meg a birodalmi gyűlés ezt a hatalmas összeget, ép oly hamar és minden erőszakos rábeszélés, meggyőzés, vagy agitáció nélkül fogja a német nép a nemzet ezt a kölcsönt az államnak rendelkezésére bocsátani. Nekünk már elég alkalmunk volt nagy szövetségesünk értékét, komolyságát, öntudatát megbírálni, de még Németország legnagyobb hive és csodálója számára is csodálatos ez az öntudat, ez a célirányos gondolkodás és munka, amelyet Németország produkál. Nekünk, aki szövetségben ezzel a nagy nemzettel küzdjük meg az igazság harcát a sötétséggel és álnoksággal, példát kell vennünk szövetségesünkről. Amit eddig a harctéren Németország produkált, ahhoz méltón sorakozik az osztrák-magyar monarchia hadseregének, különösen a magyar katonának vitézsége, bátorsága és számtalan nagy hadilette. Nekünk, akik benn az országban, távol a harctérről élvezzük a mindennapi élet áldásait, nyugalmát, követnünk kell a németeket azon a téren, amelyen a német birodalmi gyűlés nyújtott e kölcsönnel kapcsolatban nagyszerű követésre méltó példát. Nálunk is nemsokára el fog következni az a pillanat, mikor az állam és a hadsereg kérő szóval fog a nemzethez fordulni, hogy újra siessen segítségére, bocsássa rendelkezésére anyagi erejét, hogy ezt a háborút megvívhassa olyan dicsőséggel és a háborút olyan békével tudja befejezni, amely minden érdekünknek megfelel. Ha a kormány és az állam ismét a nemzethez, mihozzánk fog fordulni, lebegjen mindig szemeink előtt a német példa. Olyan tökéletesen, olyan nyugodtan, olyan impozáns fölénnyel vállalja a német nép a háborúkkal járó terheket, hogy ezt a példát nekünk, akik vele együtt megyünk, vele egy utón haladunk, követnünk kell. És amikor arról beszélünk, hogy e példát követnünk, utánoznunk kell, gondoljunk arra, mit mondott a német pénzügyi államtitkár, mikor nagy beszédjével előterjesztette az uj kölcsöu javaslatát. Még egyS h JŐÍÉVIBÉK“ TÁRCÁJAMa egy hete. Ma egy boté búcsúztam tőletek És mégis, mintha hónapok múltak volua el I Azóta semmi hír fel hetek; Órákká lelt a perc,. . . lelket tópőn tipegve cl. Otthon mindig a harcot álmodám És itt, a képzelet rólatok szövi képeit. S oly mesésen édes e látomány, Amint összogyüjti a múlt s távol emlékeit Ma egy hete búcsúztam tőletek. Talán vég búcsú volt s szívein fájón ezt érezi, Ezért hull titkolt könnyem értetek, Oiy fájón, égetőn, mely síró lelkem vérezi. Ma egy hete búcsúztam tőletek. Többé nem búcsúzom : súgja, sejteti valami. Csak hallanék hírt még felőletek Egyszer,... búr csak addig, mig nem késő hallani. Szabó Géza. A marseiliaise. Szerető női és gyermek arcok Borulnak egybe úgy, mint azt a su'v elhelyezi. Elűzve a rémes harcot, Lelkem üdülni vágy : múltját; jelen fele teszi. Hát vájjon ti ,'dmodtok-c rólam ? Gondoltok-c re ám elgyügyögő gyermek ajkak ! ? Kérditek-e bár úgy hébe-hóba’ : „Anyám 1 Hol van Apám ?•*,., Imádkoztak értem halkan ? Ma egy hete búcsúztam tőletek S azóta bus vagyok, busább, mint ott Przemysl alatt. Most szememből mindig könny poreg, Ha rátok gondolok — s mégis édes e gondolat. (Folytatás és vége.) Éreztem, hogy menyasszonyom reszkető keze biztatóan szorongatja az én kezemet. Ránéztem, megcsókoltam homlokát, kiürítettem poharamat és eltávoztam. Azon az éjszakán fakadt fel .lelkem j mélyéből a szent, a vad, a viharzó dal. Mítsnap j esíe már menyasszonyom, is énekelte. Haját három- í szinü szalag díszítette. Ki meri hát mondani, hogy I ez nem az én dalom ? — Ha csakugyan tiéd a dal, fiatal polgár- i társ, — mondta komolyan a biztos, — akkor tudnod kell, hogy mikor és hol kelt először szárnyra, j mikor markolt először a francia nép szivébe, hogy 1 egy pillanat alatt uj erőre ébressze a nemzetet 1 I És mikor ejtette Valmynál szent mámorba a tömegeket ? Rougot de Lisle lehorgasztotta fejét, — Azt nem tudom. A vad tömeg üldözte a szabadság barátait, engem is meg akartak ölni, mert hittem a király jóságában 1 — Akkor tehát mégsem te Írtad a dalt, — mondta szikrázó szemekkel a biztos — mert aki ismerte és átélte az ihletség és lelkesedés pillanatát, annak nem szabad később elgyengülni és a hegyek közé menekülni! A költőnek el kell égni a tűzben, amelyet maga lobbanlOtt lángra és bele kell fulladnia a hullámokba, amelyeket felkavart ! Te megtagadtad dalodat és müved most ellened fordul ! — A nép igazságtalan, — válaszolta nyugodtan a költő, — és dühében sajit barátai ellen fordul. Meg akarlak ölni, elmenekültem tehát, mint a hajszo’t vad! De dalom itt maradt és hangja felharsant a haza csatáiban és ahol a lelkesítő hymnu z felhangzott, ott lélekben én is jelen voltam ! — Akkor há‘, po'gártárs annál a vérpadnál is jelen voltál, amelyen Dietrich strassburgi polgármester és két leányának feje lehullott a nyaktiló alatt, mert % nép akkor itt a Marseil« laies-t énekelte, — jegyezte meg gúnyos, cinikus hangon a titkár.
