Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-29 / 35. szám
Nagysomkul, 1915. 8 kis 29. «i'i KÖZÉ11DEKÜ TAlLSAUALMi UBTIL&P, A „NAQYSOMKUT1 JAKASI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. E U r i z c t é s i Ar: Erís* évi» , . i 8 K Kegyed évro . 2 K *" Fd évre . . , , . 4 K Egyes szám ára 20 CUlér Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiaddhívutai. Napysomkut,Teleki tér484 Telefon szám 2. nSÁUKA!' A béke. Mély meghatotlsággal olvasom XV. BíMiedek római pápának egy hírlapíró előtt telt következő mondását: »Mindent megkíséreltem, ami lehetséges volt. Reméltem, hogy a háborúnak rövidesen vége lesz, de az tij konfliktus bonyolultabbá tette a helyzetet, mert nagyobb- arányuvá tette a tragédiát. Attól félek, hogy Olaszország beavatkozása bizonytalan időre meghosszabbította a háborút ... A béke, mely úgy látszott, hogy közeledik, távolodni látszik . . .« A római pápa úgy látja, hogy a béke, mely után ö is vágyakozik, melynek létre- jövételéért, mindent megkísérelt, nem közeledik, hanem távolodik. Lesújt ez a vélekedés 1 Egy egész esztendővel azután, hogy megindult a világrengető förgetegnek rettenetes áradatja I Pedig ha pár hónappal ezelőtt már imádkoztunk a békéért, mennyivel több okunk van erre az imádságra most, pár hónap után. Okunk? Hiszen ép az a bökkenő, bogy a béke után áhitozó vágyakozás okai csak a lelkekben vannak meg, az emléket pedig az események egész irtózatos rengetege lefogja a háború számára. »Elég volt már a szenvedésből, a pusz tulásból, a milliók elvesztőn siránkozó gyászból:« nyögik, sóhajtozzék, imádkozzak a lelkek. »Még nem jött el a béke ideje, | mert még nem intéződtek el a háború okai:« okoskodnak az elmék. Es tovább száguldoznak a háború vad fúriái. Angolok, franciák, esküdöznek, hogy még csak ezután jön a java; hogy az ő erőik még csak ezután fognak igazán érvényesülni s büszke önérzettel hirdetik, hogy addig le nem teszik a fegyvert, amig ki nem vívják végleges győzelmüket. Ezalatt pedig verjük, öldözzük az orosz hadseregeket és se angolok, se franciák, se olaszok egyetlen csatatéren se boldogulnak. Gyász és kárhozat üli meg a világot. De azért a világ mintha belebolondult volna a | saját maga tragikumába: egyre növeli, fokozza, mélyíti a maga gyászát és kárho- | zatát. Úgy tolakodik ez elmémbe a kérdés, hogy miárt? De magamnak se merek erre a kérdésre felelni. Mert senki emberfia ma nem lehet olyan önhitt, hogy megbízzék a maga gyarló elméjében, amikor erről a kérdésről okoskodik. Elvégre is minden hadakozó nemzet a maga érdekeit és a maga érzelmei szemüvegén al nézi a dolgokat és íökép a maga dolgait. Honnan vegyem én a bátorságot ahhoz, hogy Ítéletet mondjak angolok, franciák, oroszok, olaszok, szerbek meg a többi velünk ellenséges állam és nemzet törekvéseiről? Az a rettenetes elfogultság, mely megva- ditotta a lelkeket, mely keresztülgázolt hi- j tekeri, elveken és felfogásokon, mely vérbe, I tüzbe fojtott fönséges áramlatokat és nemes illúziókat, mely úrrá tette minden nemes érzés és szenvedély fölött a gyilkos gyűlöletet: lehetetlenné teszi a tisztánlátást és az okos bölcselkedést. Minden nemzetnek a saját maga fájdalma a legsajgóbb. Minden nemzet elótt a saját maga törekvése a legigazságosabb. Minden nemzet a maga vágyait és illúzióit tartja legbecsesebbeknek. És ezért nem is tudunk, nem is lehet a háború okainak igazságai, vagy hazugságai által alkotott útvesztőben eligazodni. Es ezért hagyom saját magam elölt is felelet nélkül azt a rettenetes nagy, szinte idomtalanul rejtélyes kérdést, hogy miért? Ámde más a béke kérdése, mert a béke minden jó emberre nézve áldásos, megszentelt jóság. A békére mindenkinek szabad törekednie, sőt keli érte fáradoznia. Minél inkább szenvedjük át a háború borzalmait, minél nagyobbra nő a háború által okozott károk rémséges tömege: annál erősebben gyűlöljük meg a szenvedés és kárhozat forrását, a háborút és annál jobban, melegebben, szerelmesebben áhitozzuk a békét. Hiszen tulajdonképen a háború is csak azért van, hogy béke legyen; hiszen tulajdonképen a háborúnak végső célja rr i A jüVABYM TARCAJAVerőfényes nap. Terezita nyugtalanul hánykolódott ágyúban, mely épen szemben volt az ablakkal. Szemeit nem merte kinyitni, mert attól felt, hjgy tegnap este táplált leghöbb vágya nem válik valóra. Az egész napon at szakadt az eső, csak estefelé ragyogott fel négy irgalmas csillag az ég pe* remén. — Éjszaka a vihar elűzi majd a fellege. két, — gondolta magában Terezita — reggelre ki süt a verőfényes nap, akkor sétálni meho" tek a gyerekekkel és útközben vele is taiálkoz* ka tóm ! így telt el kinos gyötrődésben az éjszaka és mikor derengeni kezdett, a leány feltápászkodoi ágyából, egyenesen az ablakhoz sietett és kitekin' tett az utcára. Vigasztalan litváuy. Sötét, fenyegető, vészt- jósló felhők borították be az égboltozatot. Most már csak a jó Isten segíthetett rajta. Imádkozott: — Irgalmas, jó Istenem, engedd, hogy a rap kisüssön csak egykét órára, háromtól ötig, hogy a gyermekekkel sétára indulhassak és őt is megláthassam 1 Buzgó imájában vigasztalást és reményt talált. Fcdöltözküdött és mikor haját rendbehozni a tükör elé állt, szinte visszahökkent sápadt, kimerült arcától és beesett szemeitől. — Hogy megöregedtem három gyötrelmes nap és három álmatlan éjszaka alatt! Ha rútnak talál, azt fogom neki mondani, hogy miatta gyötrődtem, miatta nyugtalankodtam és aggódtam szü- netienül. Mikorra is Ígérte érkezését? Csütörtökre, vagy p; ntekre ? Istenem, bár csak péntekre volna ... akkorra talán elvonulnak a felhők és kisüt az égen az Isten szép napja 1 Reszkető kezekkel vette elő ládájából Giulio levelét és újból elolvasta : „Kedves Terezita 1 Ezrcdeinmel holnap átutazom Türinban. A palotában nem merlek felkeresni, mert tudom, hogy a méltóságos grófné nagyon szigotu. De borzasztóan szeietuélek viszontlátni, mielőtt a véres háborúba utazom Pénteken három órától ötig a tó pártján várlak. Gyere egyedül, vagy pedig a gyermekekkel, szivem már előre is örül a boldog viszont átásnak. Epedve várlak. Sok csókkal, hűséges Giuliód.“ Tehát itt lesz a közelében, do csak akkor láthatja, ha a nap kisüt. De ha továbbra is szakad az eső, kénytelen lesz a gyermekekkel a szobában játszani és akkor megszakad a szive a vágyakozástól. Mikor öltözködésével felkészült, elment a gyermekekhez megreggelizett, majd játszadozott velük, de ma különösen csintalanok voltak. Terezita szándékosan mindig háttal állt az ablaknak, j hogy észre ne vegye, amint odaküun az ég mindjobban elsötétedik. A gyermekek hirtelen elkiáltják magukat: — J j. hogy szakad az cső 1 És ezzel valamennyien az ablak felé futottak. Terezita úgy érezte, mintha halálos ité- 1 letét hirdetnék ki. Szive hangosan dobogott, feje sz dűlt és nehéz könycseppek peregtek alá sápadt arcán. — Hát ilyen kegyetlen hozzásk a sors? Megtagadja tőlünk a viszontlátás örömeit. Mivel érdemeltem ezt tolod, édes jó Istenem ? Az eső paskolva hullott a kemény kövezetre. Terezita vigasztalásul előszedte a könyveket és tanulni kezdett a gyermekekkel. De nehezen ment a dolog, mert gondolatai mindig a találkozás lehetőségén töprengtek. Az órák villámgyorsasággai röpültek. A szerencsétlen leány szeretett volna az idő küllőjébe kapaszkodni, hogy o’őrehaladását feltartóztassa. Mert szerették egymást igaz, tiszta, őszinte szenvedéllyel.
