Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-01 / 1. szám
XIII. évfolyam. Nagysomku*, 19*5. január I. ______ KÖ ZÉllDEKÜ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JAltASl JEGYZŐI EGYLET" HIVATALOM KÖZLÖNYE. Klffrizetéct árt Eg<sse évre . . 8 íi N«gyrd évr» . . í K Fél évse....................................I K Egy«» s*im sí» *0 fillér Filízeiker/.trt : I>r. Olnawsz-ky Viktor, Feletti» 87.oi k.os/to; llarnn iU-ol, Ó-év. Uj-év. Az óra éjiéit ütött s az örökké emlékezetes 1914-ik év meghalt. OJatemelke- zett testvérei mellé s megszületett nyoma ban az 1915 ik esztendő. Testvérei mellé? Nem, azok nem ismerik el magokhoz hasonlónak, hiszen a csendes munkának, békés gyűjtésnek, kulturális szorgalomnak évei valának, — ez pedig a mérnetetlen tékozlásnak, a minden értéket romboló, gyilkoló, lábbaltaposó őrjöngésnek esztendeje volt. Amit azok évtizedek, századok óta gondosan összehalmoztak, ez esztelenül fecsérelte el, mint bitangul szc'rzett jószágot. Az év utolsó napja mindig meghalja az embereket, mert a múlandóságra emlékezteti őket s ez nagyon a szivükön fekszik. Betérnek az Isten házába, meghallgatják a szigorú intelmeket, de a komoly gondolatok nem sokáig tartanak, jön az éjféli vigadozás: ej, félre bu, gond, éljünk a mának, hisz holnap úgyis meghalunk. A tegnapi Sylvester éjnek más hangulata volt. A harang eddig soha nem halott komolysággal kongatta: Memento móri! Ember, por és hamu vagy! Füst és pára. Ha világalkotások, országok, nemzetek acélbordázata recsegve-ropogva esik széjjel ezer és ezer darabra, hogyan kevélykednél te büszke porszem, ki levetkőzted magadról az Isten képét. Dévaj jó kedv helyett, honfiúi gondoktól terhes arccal álltunk az évnek sírjánál, történelmünk országijának egy hatalmas ■oszlopánál. Máskor az forgott eszünkben, hogy mi lesz ami becses személyünkkel a jövőben; most a kérdés: mi lesz a haza, a nemzet sorsa? Máskor a hirtelen elsuhant esztendő végső pontjánál ráeszméltünk rövid időre az eltöltött kellemes vagy szomorú napokra, hetekre; felfedeztünk egy ezüstös hajszállal többet a fejünkön: aztau elmerült végkép a feledés szürke homályában, mint annyi sok más előtte. Megszoktuk úgy búcsúzni el a haldokló esztendőtől, mint barátunktól, most megborzadva tőle, töredezve mondjuk: vajha átugrottuk volna Oh, mert nem a szürke esztendők köz- zül voló volt 1914. Vérrel és köny- nyel Íródott. Vérrel a történelem lapjaira, könnyel az emberi arcokra. Istenem, ha teljesült valna az emberek kíváncsisága és a mull év első napján fellebbenlhették volna a jövőt eltakaró lepelt, de megbánták volna tettüket, de kétségbeesetten tördelték volna i kezöket: »jaj, mi lesz velünk?« i(inek te- ! j kintete, szive hordozhatta volna el egy- ! ; szerre azt a teméntelen vért, sebet, könnyet | és gyászt? S lám lassacskán belenevelöd- tünk e szomorú világba is. Igen, mert az árnyék mellett ott a fény is, a könnyekben ott ragyog a nemes büszkeség szivárványa is. Ha voltak események, melyek levertek: voltak teljesült eszmények, melyek megfiatalítottak. Ha j gyász érte a nemzetet jövendő királya elvesztésével: volt vigasz, hogy él még e nemzet tiniden egyes tagjában az erkölcsi világrendbe, az igazságba vetett hit, mely a bűnt büntetlen nehagyja. Ha volt elkeserítő pártviszály, testvérimre, bizalmatlanság : volt adott pillanatban múltat megszégyenítő testvéries együttérzés. Ha volt csüggedés elpuhult nemzetünk jövője iránt: támadt dicsőségesen villogó fegyvereink nyomán kemény bizalom. Ha feltűnni vágyó I divaijótékonyság képmutatáskodott: lett egyszerre olyan szívből fakadó szeretetmun* kásság, melynek példája unokáink unokáit is meghatni és lelkesíteni fogja, lm az árnyék mellett a lény. Úgy tetszik, mintha a múlt év folyamán fokról fokra magasabbra emelkedtünk, mintha notion nőttünk volna önmagunk és a világ előtt egyaránt. Nőttünk dicsőségben, erőben, hitben, szeretetben, nőttünk a magunk felöl táplált bizalomban — igy léptünk az ismeretlenség homályából felme rülö 1915 ik esztendő küszöbére. Uj év, vérben született esztendő. Ma nem úgy üdvözöljük egymást »boldog uj évet«, Hanem »adjon az Isten békességet.« Tudjuk, hogy az első most csak frázis; ez mindnyájunknak szive vágya. Azonban bármily hő kiváltság, a békesség is csak úgy kell, ha annak felülről jön a mindenek Urától, vagyis ha minden szivet elcsendesit, minden bűnt kiengesztel, mind áldozatot kiegyenlít, mert inkább jöjjön mindnyájunkra a nagyszerű halál, temessenek romjaik alá az összeomló üszkök, minthogy arcunkon a szégyen láza, szivünkben a megaláztatás kárhozatos lángja égjen. Mit hoz ránk a beköszöntött év, nem tudjuk. Bizonyára újabb megpróbáltatásokat, újabb vérözönt, de hisszük, hogy megS*«rk«»iiö*íg it ki*dóhívat«i. Nagysomkut. Teleki tér 484 Telefon szám 2. hozza mielőbb a várva várt békét is. De h izzón bármit is, nem félünk! Arról u magaslatról, melyre ez uj év küszöbén feljutottunk, bátran tekintünk a kétes jövőbe, A mull erőt ad, akaratunk szilárd, kitartásunk meg nem rokkan. Jönni fog — tehát, — mert jönni kell, egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán. Jönni kell, mert >Az nem lehel, hogy annyi szív Hiába onta vért S keservben annyi hő kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, eró Es oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksuly alatt.« G. K. Erdély felől. Irta: Pilcz Ede. Elültek a belső viharok. Amit a politika és érdekellentét nem voltak képesek kiegyenlíteni, azt kiegyenlítette az idó. A nehéz küzdelmes de reményt, éltet igérö idő. Csodás varázserő rejlik benne. A szuny- nvadót ébredésre bírta, az ébredővel feledj . tette az almot. Csak egy gondolat ragadta meg lelkeket: a haza veszélyben. És megmozdult a nép. Kombadölt a nemzetiségi és politikai ellentét, a lelkek mélyén élő nagy erők felszabadultak. Eltiporni, letörni mindent, ami a jövőt, az életet, a földet, az édes hazai földet fenyegeti. A népiélek fenséges megnyilatkozását talán senki és sehol jobban nem érezhette, mint mi, kik itt az erdélyi halár megyében a román nép nagy szomszédságában élünk. Mikor julius 31 én a hegytetőn és domboldalokol) megszólalt a kürt, mely az általános mozgósítást jelezte, talpon volt minden katonaviselt ember. És augusztus 1 én a somkuti vicinális nem győzte szállítani a katonákat. Nem volt itt visszavonás, nem volt félelem, hisz ott élt már régóta a néptudatban, hogy közel az idő, mikor fegyverrel a kezében keli biztosítani a családi fészket, az ősi földet.
