Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-18 / 42. szám
okróber J8. Mi fizetés jár a sebesült katonáknak. Sebesült katonáknak, ha sebük nem súlyos és van családjuk, általában megengedik, hogy gyógyulásukat családjuk, vagy más magán- személy ápolásában várják be. Fizetés természetesen ilyen katonának is jár. A hadvezetőség most rendeletet adott ki erre nézve. Eszerint a legénységi Alloinányban levők, akiket az egészségügyi intézetek magánápolásba hozzátartozóihoz bocsátottak ki s akik a miniszteri rendelet értelmében szabadságolási igazolvánnyal látandók él, a szabadságolás idejére minden más dij helyett napi 2 korona átalányt kapnak. Ez az átalány szabadságolás esetén az egész szabadságolás alatt 4 hétre jár; hosszabb időre szóló szabadságolás esetén a szabadságra bocsátó egészségügyi intézetnek előre kell a 4 hétre járó illetményt kiadnia. A további szabadság- időre az illetményt utólag attól a kiegészítő csapattesttől kapják, amelynél a szabadságidő letelte után jelentkezniük kell. Száj és körömfájás. Nagysomkuton egy da* ab ide behozott szarvasmarhán a száj és körömfájás állapíttatott meg. Ebből kifolyólag a \. hó 22-én tartandó hetivásárra hasított körmü állatok fel nem hajthatók. Pályázat ssgédjegyzöi állásra. A kővár- hosszufalusi körjegyzőségben megüresedett eegédjegyzői állásra pályázat van hirdetve. Ezen állás javadalma 1400 kor. fizetés és 200 kor. Jakbér. Pályázati kérvények október 25-éis' adhatók be. A választás okt. 28-áu d. u. 3 órakor a kővárhosszufalui körjegyzői irodában fog megtartatni. A Vörös kereszt nagysomkuti fiókja önként jelenkezelt ápolónői és ápolói a tanfolyamot elvégezték és képesítést nyertek. Dr. Takács Sándor községi orvos a sebesült és beteg katonák részére 100 ággyal berendezett itteni kórházakban a képesített ápolónői és ápolói szolgálat teljesítését a következőleg osztotta be. Október 15-én Túr- bucz Ödönné, Laka Ferencné, Glück Relén, Pap János. Október 16-án Áron Etel, Birle Bella, Bocsánczy Mállóimé, Csi.már Simon. Október 17-én Barna Benőné, Barna Irma, özv. Darui Jgnácné, Hirsch Ignác. Október 18-án Darai Marosa, Dénes Józsefnó, Földnek Margit, Romocsa Mihály. Október 19 ón Kürthy Lenke, Kürthy Margit, Lász 6 Sámuelné, Pap Mária. Október 20-án Dr. Goldstein Anniimé, Goldstein Irén, Goldstein Rózsi, Halász M. Józsefnó. Október 21 -én Dr. Kálmán Henrikné, Klein Jolán, Klein Lujza, Komlósy Józsefnó. Oktober 22-én Újlaki Jolán, Virányi Irén, Radó Antalné, Szirmai János. Október 23-án Lingvay Ta- másné, Szirmai Erzsi, Zsilinszky Istvánná, Jeszenszky Béláné. Október 24-én Lasin Tivadarué, Mathó Valeria, ifj. Szsrafiu Elemér, Szeratin Valéria. A következő napokon a névsor élőiről kezdődik. A népfölkeltik felhívása. A budapesti tudósitó illetékes helyről közli: A népfelkelőkről szóló 188G. évi 20. t.-c. szerint az első osztályú népfelkelők lemikivüli szükség esetén a hadseregnek és honvédségnek kiegészítésére igénybe vehetők a 9 ik 1 örvénynek rendelkezésére támaszkodva, a magyar kormány az osztrák kormánynyal egyetértve a közös hadügyminiszterrel elhatározta, hogy az 1890—1878. évi születésű 24 — 36 éves vissza és katonailag ki nem képzett népfelkelésre kötelezett tehát a felhívott népfclkclés I. osztályába tartozó B' alosztályuakat a bekövetkezhető szükség esetére már most össze Írják fegyveres szolgálatra való alkalmasságuk szempontjából megvizsgáltatják és ha szükség kívánja, katonai kiképzésre behívják és kiképeztetésük után a közös hadsereg és honvédség csapataihoz beosztják. Az erre vonatkozó kormányrendelet a legközelebbi napokban fog mejelenni. Az említett népfelkelésre kötelezettek összeírásának október 29-én be kell fejezve lenni. A nép felkelési bemutató szemlét a melyeknek célja annak megállapítása, hogy kik alkalmasak népfelkelés! fegyveres szolgálatra és kik nem november 16-tól—december 31-ig fognak közhirró teendő napon megtartatni, hogy a nójdelkelési szolgálatra alkalmas népfölkelők tényleges szolgálatra vagyis katonai kiképez- telés céljácól mely időpontban fognak megtartatni, az későbben fog tűdtől adatni. Már most megjegyezzük, hogy a fiatalabb év folyamokba tartozók a későbbi évfolyambeliek behívását megfogja előzni. Ez a kormány intézkedés bizonyára az egész országban helyeslésre fog találni, mert alkalmat nyújt mindazoknak hazafias kötelességük teljesítésére, a kik erre alkalmasak, de a kik eddig fegyveres szolgálatot nem teljesíthettek. 2055/914. Hirdetmény. Az esetleges beszállásolandó katona lovakkal a takonykor behurcolásának elkerülése céljából Alispán ur a következőket rendelte el: 1. A katonalovakat a szarvasmarha istállóba helyezzék el. 2. A katonalovakat vályúból ne itassák, azok itatására a lakosok vedreket, vagy dézsákat adjanak a ló ápolónak. 3. A katonalovakkal való közvetlen érintkezést kerüljék. 4. A katonalovak elszállítása után az istállókat alaposan tisztítsák ki és fertőtlenítsék. 5. Saját lovaikon észlelendő megbetegedést azonnal jelentsék a község elöljáróságának. Nagysoutkuj, 1911. október 11. Elöljáróság. Két uj regény indalt meg az uj évnegyeddel Sebök ZsigmonJ és Bjnedek Elek képes gyermek lapjában, a Jó Pajtás-bin, az egyiket Sebők Zsigmonü irta, a másikát Krúdy Gyula, mind a kellő a kitűnő Írók legjubb munkái közül való. Ugyancsak az Oktober 11 iki legújabb számába bajos verset irt a háborúra vonatkozó érzéseiről Léirny József, ősz költőnk, a ki szive friss írzéseit újabb időben legszívesebben o ltja ki a gyermekek előtt. Elbeszélést ebbe a számba Sobőlt Zsigmond irt, apró történeteket a kalandos Gyurkáról Elek nagyapó, verset Feleki Sándor, cikket a daruról Gyula bácsi, mulatságos mókát Zsiga bácsi. A rejivéuyek, szerkesztői izenotek egészítik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás l a Franklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 littór, fél cvic 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás* kiadóhivatala Budapest IV., Egyetem utca 4. 22/1914. kpv. szám. Hirdetmény. Szat- márvánnegyóhez tartozó I. csengeti, II. erdőd!, III. fehérgyarmati, IV. mátészalkai, V. nagybányai, VI. nagykárolyi, VII. nagysomkuti, VIII. szinérváraljai képvhelüváiasztóke- rületekre az 1014. évre a választók összeírása befejeztelvén, az 1913. évi 14. t.-c 57. §-a alapján közhirrétételik : 1. A választókerületek összes választóinak ideiglenes névjegyzéke a választókerületek székhelyén, az egyos városok és községek választóinak ideiglenes névjegyzéke pedig az illető r. t. városban, nagyközségben cs körjegyzőség székhelyén f. évi Október hó 10 töl bezárólag november hó 10 óig közszemlére tétetik. ____________KŐVÁR V I D ft K__________ 9 2. A közszemlére kitétel a városházán vagy községházán, illetőleg a körjegyző hivatalos helyiségében naponként reggel 8 órától déli 12 óráig történik. 3. Az ideiglenes névjegyzék ellen saját személyét illetőleg mindenei felszólalhat. ezenkívül annak, aki az ideiglenes névjegyzékbe fel van véve, jogában áll abban a választókerületben, melynek választójaként felvétetett, a névjegyzékbe történt minden felvétel vagy kihagyás miatt felszólalni. A felszólaló köteles felszólalását indokolni s mellékelni, illetőleg bemutatni azokat az okirati bizonyítékokat, amelyeknek megszerzése az egyeseknek módjában állhat; azokra a bizonyítékokra pedig, amelyeknek megszerzése az egyeseknek módjában nem állhat, akként köteles felszólalásában utalni, hogy azok feltalálhatok legyenek. A felszólalások Írásban nyújtandók be. Az adóra vonatkozó adatokat annak, aki fel akar szólalni, a kézségi elöljáróság köteles haladéktalanul rendelkezésére bocsátani. A felszólalás olyan változásokra is ala-. pitható, amelyek az összeitás óta állottak elő. A felszólalásban uj bizonyítékok is felhozhatók. Minden felszólalás csak egy-egy személyre vonatkozhatik. 4. A felszólalások határideje 1914. évi október hó 10-től bezárólag 1914. évi október hó 25 ig terjed. 5. A felszólalásokra mindazok, akiket a harmadik pont szerint a felszólalás joga megillet, 1914. évi október 10-től 1914. évi november 10 ig észrevételeket nyújthatnak be. 6. A felszólalást a központi választmányhoz kell intézni s városokban a polgármesternél, nagyközségeknél uz elöljáróságnál, kis községekben a körjegyzőnél kell benyújtani, s a felszólalónak, amennyiben kívánja, a felszólalás átvételéről elismervényt kell adni. 7. Az észrevételt a C ik pont rendelkezésének megfelelően minden felszólalásra külön kell benyújtani. 8. Mind az ideiglenes névjegyzék, mind a netaláni felszólalások a kitűzött napokon és helyeken reggeli 8 órától déli 12 óráig közszemlére tétetnek ki s azokat a községi elöljáróság (r. t. város tanácsának) egy tagja vagy megbízottjának jelenlétében mindenki megtekintheti és köznapokon délutáni 2 órától G óráig lemásolhatja. 9. A felszólalásokat és észrevételeket érkezésük sorrendjében külön e célra nyitott iktatókönyvbe kell beiktatni, az első pontban megállapított határidő leteltével az iktatókönyvvel együtt a központi választmánynak azonnal meg kell küldeni. Ila törvényes határidőben felszólalást nőm nyújtottak be, ezt kötelesek a hatóságok a központi választmánynak bejelenteni. Kelt Szatmárvái megye központi választmányának Nagykárolyban, 1914. évi szeptember hó 23 án tartott ülésébon. Ilosvay Álad ír, alispán, kpv. elnök. Dr. Mangu Gyula, kpv. jegyző. Főmunka társ: Br. Olsavszky Gyula, hajit u lap]odor : BARNA BENŰ T