Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-10 / 19. szám

Támogassa a gazdákat jó vetőmagvak és gazdasági eszközök beszerzésében, ismer­tesse meg őket az okszerű gazdálkodáshoz szükséges, kisgazdáknak való gépekkel, és egyóbb eszközökkel, kisó je figyelemmel a gazdálkodás terén előfordul* újításokat, azok eredményét, egyes gazdasági termények ve­tésével e célra közösen bérelt kisebb terüle­ten tegyen kísérletet. A kisgazdák ügyét felkarolni kell még pedig komoly szándékkal és mielőbb. Ha lesz oly intézmény, oly szervezet, a mely irányítja vezeti majd a kisgazdákat a helyes utón,jobban fognak ragaszkodni földjükhöz, mert az a kis föld okszerű gazdálkodás mel­lett, megélhetésüket, kenyerüket fogj i je­lenteni, de nem a nyomorúság kenyerét, hartem a tisztességes, becsületes munka után méltán mogérdemelt nyugodt, boldog meg­élhetést. május '0,____________________ ____________ HÍ REK. Dr. Takács Sándor helybeli körorvos e hó 15-éiól—június 15-éig orvosi tanulmány­útra külföldro utazik. Helyettesítését a szabadságidő tartamára Dr. Goldstein Ármin helybeli körorvos val­latta el. Nyilvános nyugtázás. A nagysomkuti polgári olvasó kör í. hó 2-án tartott mulat­ságra jegyeiket megváltották: Mán Lajos országgyűlési képviselő 5 koronával. Zsi­linszky István, Karácsony Pál, Hirsch Ignátz és N. N. r 4—4 kor. Leszkó Mihály 3 kor. Lemn ss Jézsof 2 kor. 40 till., Vámfalvi Sán­dor, Jeszenszky Béla, Gróf Teleki Jenő, Prüszker Dezső, Vojth Bogdán, Dr, Takács Sándor, Kuszkó József, Dr. Dosza Teofil, Vajai Ferenc, Székely Ernő, Darai Marosa, N. N., Boda Vince, Málhó Alhanász, Veress József, Megyeresy Kázmér, Für Lajos, Pályi Béla, Foltinek Aurél, Sebő Andrá*, Koza mint falun élő módos emberek általában, szívesen látták az átutazó idegeut. Estebédnél szembeült Natália bárónővel aki epedő pillantásokat vetett a vedlett gavallérra. — Miiyen szép szem« van ennek a férfinak,— gondolta magában ábrándosán s nieg nem álhatta, bogy pezsgőbontás után, parányi ezüstős cipelőjé­vel gyengéden meg ne érintse a jövevény kivágott lakktopánját. A lovagot ábrándozásra indította a bárókis­asszony fólro nem érhető viselkedése. — Rut — s talán ostoba is a kicsike — tű­nődött magában elborultan, De nem baj. Három millió hozománya s ez kiengeszteli az isteneket. Éjszaka sokáig nem tudott elaludni. Láz gyötörte. Alomtalannl forgolódott az ágyban. A bárólány éne­két hallgatta, aki kibontott hajjal ült a virággal övezett erkélyen és késő éjfélig epesztette magát a sápadtan fehérlő éjszakában. Hí elvenném tűnődött magában a gaval- lér gazdagabb lennék egy csapásra, mint ősöm, am i híres Potocki S/.aniszIó, aki ezüstből kovácsolt szánon állított be egy éjjel a lengyel királyné ud varába. A lovag nem volt független ember. Volt sze­retője is, egy Lil.e di Mars nevű nevezetes angol táncosnő, aki beléje bolondult s a gavallér kedvé­ért otthagyta a színpadot is. A nő féltékeny volt rá, mint egy kiéhezett királytigris, együtt éltek, szegényes kis pe-ti fészekben s ha már nagyon megszom'tak pénzben, akkor indult el a lovag holmi vidéki rablókalandra S ő is szerette a lányt, nem is kívánta elhagyni, most sem, de nem látott nehézséget abban, hogy szeretője és felesége is lehessen egyszerre. A báróláuy pénzén elvégre, szépen elélhetnek mind a hárman. (Folyt, köv.) KŐVÁRVIDÉK Felicián, Pile* Ele, Rígozsán István. Kri- zsoíszky Albin, Miller András, Illés Sándor, Pap László cs Rogozsán Lőrinc 2—2 koro­nával. Terelt Gynla és Jászay Zoltán 1 kor. 20 — 1 kor. 20 fillérrel. Língvay Tamás. özv. Sommer Edéné, Nagy János, Ungur Ágos­ton, Gita László, Kis Simon, Lövy Hermán, Bogdándi Vince, Hirsch Vilmos, Szabó László, Dr. Buttyán Simon, Pap Sándor, Szabó Géza, Barna Benő, Birlo Ignác, Nagy Ferenc, Mi­hályi János, Mik Sándor, Szirmai Gyula, Rozenfeld Ignátz, Nyilván Sándor, Popovits György. Virányi Géza, Olsavszky Margit, Dézsi Sándor és N. N. csendőr I — 1 koro­nát. A szives támogatásért hálás köszönetét mond a Rendezőség. Tisztujitás a nagysomkuti izr. hitköz­ségnél. E hó 3 án tartotta még a nagysom­kuti izr. hitközség tisztújító közgyűlését. A választás egyhangúlag ejtetetl meg. El­nök lett: Dr. Simon Miksa, I. alelnök: Barna Brno, II. alelnök; Dr. Blumenfeld Dezső. Templomi gondnok : Ackermann Béla. Szegények gondnoka: Hartstein Mihály. Pénz­tárnok: Rozenfeld Ignátz. Ellenőr: Szalavilz Sámuel. Választmányi tagok: Hirsch Náthán. Frankovits Ábrahám. Goldstein József, Ecker Béni, Smilovits Mendel, Hirsch} Jakab, Kis Ábrahám, Dr. Goldstein Ármin, Dr. Gellérl Márton, Herskovits Izsák, Havas Emil, Prüsz­ker Dezső, Salamon Izsák, Lázár Lajos, Dr. Kálmán Henrik, Hirsch Menyhért és Növi Izidor. A számvizsgáló bizottság tagjai lettek: Waldmann Sámuel, Kepecs Jenő és Vámfalvi Sándor. Az izr. nöegylet gyűlése. A nagysom­kuti izr. nőegylet ma délután 3 órakor tartja rendes évi választó közgyűlését a község­háza tanácstermében. Hídépítés. A Berszó patakon tervezett hídépítésére e hó 5-én tartotta meg az árlej­tést a községi elöljáróság. Beérkezett négy zárt ajánlat és pedig: Buttyán János a Tóbi helybeli lakostól 4293 kor. 95 fillérrel, Klein és Lövy nagykárolyi vállalkozóktól 4595 kor. 81 fillérrel, Smilovits Mendel helybeli lakos­tól 3890 koronával és Hirsch Jakab szatmári vállalkozótól 4308 kor. 10 fillérrel. A leg­olcsóbb ajánlat tehát a Smilovits Mendelé. Munkát keresnek. A budapesti ipari és kereskedelmi munlcásközvetitő intézet hiva­talos közlése szerint munkát keres 52 f asz­talos, 47 ács, 138 bádogos, 136 cipész és csizmadia, 14 esztergályos, 78 fém és vas­esztergályos, 83 fodrász és borbély, 28 fű­résztelep munkás, 266 géplakatos, gépész, 96 gózl-azán és felszerelés készítő kazánko- vács, 20 heute», 18 molnár, 481 napszámos, 9 nyomdász, 99 pók, 379 szabó, 92 szíj­gyártó, 118 szobafestő, 325 szolga és még több különféle munkás. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági b:zottsága e hó 14-én dél­előtt 10 órakor, Nagi károlyban a vármegye- háza gyülóstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek főbb tárgyai: 1. Miklóssy Ist­ván hajdudorogi püspök köszönő irata a debreceni bombamerénylet alkalmából a vár­megye közönsége által nyilvánított részvétért és jó kivánatokért. 2. A központi választ­mány megalakítása. 3. A képviselő válasz­tási szavazókörök megalakítása. Mozi előadás. E hó 17-én „Nílus ki­rálynője“ 2100 intr, hosszú, 5 felvonásos darab kerül bemutatásra a helybeli mozgó színházban és pedig délután 4 órakor rendes — esto 8 órakor pedig felemelt helyárakkal. 2 Ez a mü a római történelmi jeleneteket ábrázoló eddigi filmekkel szemben a hatal­mas miivész haladást jelenti és technikai kivitelével elsők közt foglal helyet, valamint minden tekintetben elsőrangú is. Ezen előadásra már most hívjuk fel a mozit kedvelő közönség szives figyelmét. A Lourdesi Magyar Nemzeti Zarándok­lat iránt már eddig is megnyilvánul nagy érdeklődés-e való tekintettel Gaib[ Sándor p. praelátus, apátkanonolc (Pozsony, Káptalan-u. 3Á ez Utón kéri a zarándoklatban rószt- venni szándékozókat, hogy jelentkezéseiket mielőbb küldjék meg fenii címére, mivel a még rendelkezésre álló helyek a jelentke­zések sorrendjében [lesznek betöltve. Prog- rammokat készséggel küld az érdeklő­dőknek. A mozi mai műsora. Ma este 8 órakor a helybeli moziban a következő műsor lesz bemutatva: 1. „A levegő királya“, dráma 5 felvonásban. „Móricz megszökteti a Vénust,“ komikus. 3. „Séta Pandielniban,“ színes ter­mészeti s képek. A vármegye rendes közgyűlése május 28-án lesz megtartva. Hivatalos órák a pénzügyigazgatóságnál. A nagykárolyi kir. pénzügyigazgatóság hiva­talos órái folyó óv május hó 1-től változást szenvedtek. Ettől kezdve ugyanis reggel 7 órától d. u. 1 óráig tart a hivatalos óra, va­sárnap pedig reggel 9-től déli 12 óráig. Nyugalomba vonult jegyző. Herskovics Miksa krasznaterebesi körjegyző nyugalomba vonult 19 éves körjegyzői szolgálat után. Országos állatvásárok Szatmármegyé- ben: Május 11-én Sárközön, 12-én Szamos- krassón, 14-én Jánkon, 15-én Csengerberi 19-én Aranyosmegyesen és Felsőbányán, 25-én Fehérgyarmaton, 28 án Erdődön, 29-én Kő- várhosszuialuban. A vármegye tiszteletbeli tisztviselői. A belügyminiszter további intézkedésig a tisz­teletbeli vármegyei címek adományozását, mely főispáni jogkör, felfüggesztette. Nem érde­kesség nélküli leközölnünk a jelenlegi tiszte­letbeli tisztviselők neveit, akik majd valamikor elmondhatják, hogy a régi jó idők emberei közé tartoznak. Tiszteletbeli főjegyzők: Mangu Béla, Korekes Zsigmond, Farkas Jenő, Égly Mihály. Tiszteletbeli főszolgabírók: Neubauer János, Izsák Szabolcs, Jékey István, Szom­batin Ödön, Nemestótby Szabó István, Galgóczy István. Jeszenszky Béla. Tiszte­letbeli szolgabirák: Bartha István, Dienes Sándor. Kóródi Katona János, dr. Jákó Endre, Bónis Gábor, dr. Streicher Andor. Tisz­teletbeli főügyészek: Baudisz Jenő, dr Jármay Béla, dr. Stoll Béla, dr. Miskolczy Sándor, dr. Vetzák Ede, dr. Vass Gyula Tiszteletbeli al- ügyészek: dr. Uray Endre Géza, dr. \ etzák Sándor. Tiszteletbeli árvaszéki ülnök. dr. Gyene Pál. Tiszteletbeli aljegyzők: Tóth József, Si­kolya Bálint, Mahusterich Béla, dr. Mangu Gyula. Tiszteletbeli főorvosok: dr. Kölcssey Fe­renc, dr. Horcinger Ferenc, dr. Laehéta, Brúnó, dr. Czukor Lajos, dr. S ernberger Géza, dr. Olsavszky Viktor, dr. Kápolnai Kálmán. Poharat törni kihágás. Faluhelyen szinte szórakozásszámba megy a korcsmában a po­harak tördelése. Ezt az úgynevezett „szórako­zást“ most büntetéssel íenyogeti a közigaz­gatási bíróság. Kimondja egyik döntvényében, hogy korcsmákban és kávéházakban poharat törni még akkor sem szabad, ha az mások testi épségét nem veszélyezteti. Ha valakinek még ezután is kedve szottyan poharat törni, azt a rendőrbiróság fogja pártfogásába venni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom