Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-07 / 23. szám

t. V

XII. évfolyam. NagysomkiÉ, 1914. junius 7. 23-il< szám.

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAOYSOMKUT1 JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

SMTkautáaég 4a kiadóhivatal. Nágysomkut,T«leki-téi 484 Telefon szám 2.

MEGJELENIK MINIIEN V18ÁRNAP

magas pótadó kivetése utján teljesítheti, még csak nem is gondolhat arra, hogy magasabb közigazgatási feladatok megoldása érdekében nagyobb koncepciójú financiális tranzakcióba fogjon.

Sajnos, Magyarországon a legutóbbi időkig ama kevés állam közé tartozott, amelyekben a községek ily irányú tömörítésének szükségességét fel nem ismerték és községeink magasabb közigazgatási feladatok megvalósítását illetőleg mindezideig nélkülözték úgy a járási önkormányzat, valamint a belügyminisztérium irányítását és támogatását.

Azért hangsúlyozzuk, hogy „mindez- idolg,“ mert alapos reményünk van arra, hogy a készülő közigazgatási reformjavaslat a járási önkormányzat behozatala által az eddig tapasztalt bajokon leltétlenül segíteni fog, éppen csak az a kérdés, felruházza-e majd a reformtörvény az uj önkormányzati testületeket azokkal a kellékekkel, amelyek az orvoslás eredményességének előzetes biztosítására szükségesek ?.

Bármilyen legyen is azonban a tervbe vett járási önkormányzat, annyi bizonyos, hogy egy olyan országban, amelyben a kommunális politika annyira ismeretlen, mint amilyen nálunk, olt feltétlenül szükséges, hogy á legfelsőbb közigazgatási hatóság : a belügyminisztérium ál jón éllére az uj kózigazgaAr:

Egén évi* . , 8 K Negyed 4vr* . , 2 K.

Fél évi« .... 4 K Egy«s Mám ár* 20 Alléi

Közgazdasági szakosztály a belügyminisztériumban.

Közgazdasági szakosztály létesítéséről egyelőre még nincs szó a belügyminisztériumban. Cikkünk címe csak egy komoly kívánság kifejezésére szolgál, amelynek az alábbiakban indokait is megkivánjuk adni.

A kommunális és szociális politika a legutóbbi időkig úgyszólván teljesen ismeretlen fogalom volt Magyarországon. Ismeretlen különben többé-kevésbbó még ma is, mert az a körülmény, bogy néhány nagyobb városunk rövid idő óta már modernebb csapásokon halad, még korántsem jelenti aJ, hogy községeink túlnyomó nagy része a községek kommunális és szociális feladataival tisztában lenne.

Az a nagy elmaradottság, amely e tekintetben Magyarországon tapasztalható, főleg két körülménynek tudható be. Az egyik : hogy községeink minden anyagi erő hijjáu nem is igen gondolhattak kommunális közgazda- sági tevékenységre; a másik, hogy mind e mai napig csaknem teljesen hiányzott az a tényező, amely a községeket a kommunális és szociális feladatok tekintetében útbaigazította, illetve irányította volna.

Ami a községek vagyontalanságát és az ebből folyó tehetetlenségüket illeti, ennek isFAiierkeiitn: Dr. Oliamkf Vlktar,

Felelő« szerkesztő: Baras Beat.

inét két okát lehet adni. Egyik a szerencsétlen adózási rendszer, amely nálunk mindent és mindenkit elsősorban állami adóalanynak és adótárgynak tekint, a másik, hogy nálunk sohasem gondoltak arra, bogy községeinket nemcsak egy körjegyző vagy körorvos együttes alkalmazására, hanem közgazdasági, technika és szociális feladatok együttes megoldására is lehetne tömöríteni.

És ebből az utóbbi hibából folyik azután a többi.

Ahol felismerték annak szükségességét, hogy az egy község erejét meghaladó kommunális feladatok megoldására magasabb- rendü kommunális, közületeket, mint amilyenek pl. a német Zweckverband vagy a járási önkormányzat, kell teremteni, ott ez a magasabbrendií kommunális közület ragadta magához az irányitó és útbaigazító szerepet és találta meg a módját annak, miképen kell és lehet, együttes erővel megvalósítani azokat a magasabb közigazgatási - feladatok, amelyeknek megoldására az egyes község fogyatékos vagyoni és intellektuális erejénél fogva, képtelen. Ahol azonban ennek szükségességét fel nem ismerték, ott természetesen fejlődés sem jelentkezhetett, mert hiszen a község, amelynek vezetőjét túlterhelik bürokratikus teendőkkel és amely legelemibb közigazgatási feladatait is csak igen

a „kSvírvidék“ TÁRCÁJAKésőn jött szerelem

— Mindig igy fogsz szeretni ? — kérdj Thassy Ilon Béldy Zoltántól, ki fonó ölelések között csók- özönnel borította el a lány arcát.

— Mindig, örökre, még azon túl is — felelte a férfi,

— Mondd igaz leikedre, Zoltán, esküdj meg, szeretsz-c őszintén, iga ián?

— Botló lélek, hogy is jut eszedbe ilyet kérdezni ?

— Esküdj meg, Zoltán.

— Hiszen százszor, ezerszer elmondtam már az esküt.

— Még akkor is szeretnél, ha szegény lennék ?

Zoltán meghükken, ölelő karjai lassan leoldódnak Ilon nyakáról A leány eisápad, könnyek tolulnak szemébe.

— Nos, miért habozól a felelettel ? —kérdé félénken, fuldokolva.

Már ekkor újra átölelte öt Zoltán, a választ csak súgta a fülébe.

— Mégha oly szegény lennél, mint a templom egere, akkor is te lennél az én feleségem, senki más.

Thassy Imre nagybirtokos volt a szécsényi halárkan, úri módon élt ott leányával, Ilonnal.

Béldy Zoltán, egy szomszéd birtokos fia nyerte meg a leány tetszését. A városban nevelkedett a fiatal ember, szerelmi ömledezéseivel és „Ilonhoz* címzett vei sekkel s töméntelen levelekkel hódította meg a fiatal leányt.

Egyszer csak nagy csapás érte Thassy Imrét. Egy barátja érdekében kezességet vállalt és barátja visszaélt e jósággal. Pénzzé tette mindenét és eltűnt a vidékről. A jólelkü Thassynak kellett a rengeteg összeget megfizetni. Megterhelték a szécsényi birtokot sok-sok ezer koronával s még Thassy örült, hogy kapott reá annyi • kölcsönt, mellyel barátja adósságát kifizethette.

— Jó termés lesz az idéu, — mondotta szó morkodó lányának, •— majd letörlesztjük egy részét annak árából.

Nem igy történt. Egy szép veröfóuyes nap után nagy vihar kerekedett és Thassy egész vetését elverte a jég.

— Tönkre vagyunk téve, — mondotta csüggedten leányának Thassy, mikor a zivatar után hazajött a földekről

Már az első részletet sem tudta megfizetni. Uj terminust kapott, utolsót. Ha két hét alatt nem fizet, elárverezik a birtokát. És Thassy nem tudott fizetni. Kétségbeesetten panaszolta Honnak, hogy immár ők nem urai a szécsényi birtoknak. Dobra kerül pár nap alatt s legfeljebb ha egy-két ezer korona marad nekik belőle.

A leány a lesújtó hir lullaltára zokogni kezdet’, bár könnyeit visszafojtani szerette volna.

Thassy Imre megrendülve állott leánya előtt, szólni akart, vigasztalni Ilont, de valami fojtogatta’ torkát, szó nem jött ajkaira.

Á leány tért előbb magához, könnyein át mosolyogni próbált,, ő vigasztalta atyját és biztatta, hogy nyugodjon bJe a valtozhatianba. A jó Isten rniajd csak megsegít.

Nagy szerelme jutott eszébe és ez erőt adott neki. Elhatározta, hogy mihelyt Zoltán eljön, leplezetlen nyíltsággal felfedezi a valót. Annyira bi-( zott benne, hogy szentül hitte: feleségül veszi és a szécsényi kúriát nem fogja másnak prédául odaengedni.

Ilon várta Zoltánt egy nap, várta két nap, de a férfi nem jött. És a leányt rossz sejtelem fogta el. Egyre szomorúbb lett, hogy napok múltán se jelentkezett. És veszedelmesen közeledett a nap, mikor Thassyéknak szégyenszemle odakell hagyni ősi fészküket.

A leányt minden most már közönyösen hagyta, mert tudta, érezte, hogy minden elveszett számára.

Béldy Zoltán mikor hírül vette, hogy Thi s- syéknál mi van készülőben, minden bucsuzkodás, mentő szavak vagy írás nélkül elutazott, nem törődve azzal, hogy egy ártatlan leány szivet tönkre tett, összezúzott.

Az utolsó napja következett el annak, hogy Thassyék magukénak mondhatják még a szécsényi birtokot. Atya és leány remegve gondoltak a másnapra, még csak beszélni se merészkedtek a holnapról.